
Fotó: László Ildikó
Habár korábban már volt szó róla, hogy egy hatályos törvény miatt megszűnhet a távhőszolgáltatás lakossági árának támogatása Székelyudvarhelyen, az RMDSZ helyi frakciója azt állítja, részletekbe menően csak nemrég kaptak tájékoztatást. Követelik, hogy a polgármester találjon megoldást a helyzetre, vagyis kerüljön el, egy a lakossági árak megháromszorozódását eredményező intézkedést.
2024. március 11., 17:422024. március 11., 17:42
„Az elmúlt héten volt gyűlésünk az Urbana Rt. távhőszolgáltatóval, ahol tájékoztatták az RMDSZ-frakciót, hogy egy 2014-es törvény értelmében tíz évig volt lehetősége az önkormányzatnak a távhőszolgáltatás támogatására” – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón Berde Zoltán, a szövetségi frakció vezetője.
A helyi RMDSZ-es képviselők információi szerint Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester a lehető legdrasztikusabb intézkedésre készül a helyzet megoldásaként, azaz
Ez egy kétszobás tömbházlakás esetén azt jelenti, hogy
Összességében 1850 család érintett Székelyudvarhelyen.
Fotó: László Ildikó
„Úgy gondoljuk, ez lakók és egyben az önkormányzati képviselők arculcsapása, hiszen az utolsó percben tájékoztattak erről, annak ellenére, hogy a polgármester ezt már a mandátuma elején is tudta” – mondta Berde. Rámutatott: a helyzetet bonyolítja, hogy az Urbana Rt. ügykezelésében van a közszállítás üzemeltetése is. Ez azt jelentheti, hogy
Ezeket figyelembe véve iktatott egy kérést a polgármesteri hivatalban az RMDSZ-frakció, amelyben felszólítják a polgármestert, hogy
Hangsúlyozta, pártjuk nem fog támogatni olyan határozattervezetet, amely a távfűtés lakossági árának megháromszorozódását eredményezi.
Újságírói kérdésre megismételte, az elmúlt héten szembesültek a helyzettel, de igyekezni fognak, hogy felvegyék a kapcsolatot hasonló gondokkal küszködő önkormányzatokkal, hogy áttekinthessék az ottani megoldásokat. „Ez nekünk egy új helyzet, így még folyamatban van a megoldáskeresés, de úgy gondoljuk, a polgármesternek lett volna ideje erre.
– jelentette ki Berde.
Fotó: László Ildikó
A közöltek ellenére érdemes tudni, hogy nagyjából egy hónappal ezelőtt Venczel Attila, a polgármesteri hivatal főjegyzője már tájékoztatta a tanácsosokat az említett törvényről. Akkor – a kapott információk tudatában – az RMDSZ azt szorgalmazta, hogy pénzeket csoportosítsanak át a büdzsében a távhőszolgáltatás szubvencionálása érdekében. A Székelyhon kérdésére Szakács Tibor, az RMDSZ-frakció tagja azt nyilatkozta, valóban történt említés a témáról, de akkor a részletekről nem tájékoztatták őket, ezért is kérték a múlt heti megbeszélést az Urbana vállalattal. Arról is érdeklődtünk, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató vezetőtanácsi ülésein volt-e szó a témáról, de nemleges választ kaptunk.
Egy 2006-os törvény adott lehetőséget arra, hogy az önkormányzatok szubvencióval segítsék a távhőszolgáltatókat, amennyiben a hőenergia lakossági árát a termelési ár alatti összegben állapítják meg. A különbözetet ez alapján támogatásként kifizethették az önkormányzatok – magyarázta lapunknak Venczel Attila. Ezt követően lépett be Románia az Európai Unióba, így megváltoztak az alapelvek, hiszen
A későbbiekben volt egy átmeneti időszak, amely alatt állami pénzeket is lehetett fordítani a fűtéshálózatok modernizálására. Végül 2014-ben megjelent egy miniszteri rendelet, amely szabályozta, hogy évi szinten 15 millió eurónak megfelelő lejnél nagyobb támogatást nem kaphatnak az önkormányzatoktól a szolgáltatók.
Udvarhelyen 1998 óta létezik ez a szerződés. 2019-ig senki nem kérte számon a törvény betartását, majd ismét lehetőséget teremtettek a hőenergia árának támogatására az európai energiaválságra, illetve a korábbi járványhelyzetre való tekintettel. Végül
(ezt a hivatal kiközölte az Urbana-nak). Azt is közölték, hogy Romániában Székelyudvarhely mellett további 15 település (Gyergyószentmiklós, Bodzaforduló, Csíkszereda, Szucsáva stb.) van hasonló helyzetben, ahol be kell szüntetni az önkormányzati támogatásokat a távhőszolgáltatók irányába. Ezt év végén nyomatékosította a versenyhivatal is, megoldást sürgetve.
Fotó: László Ildikó
Így világossá vált, hogy
Az jelenthetne csak kibúvót, ha a szolgáltató saját forrásait használva vágott volna bele egy jelentős beruházásba – az energiaár csökkentése érdekében –, amelynek amortizációja hosszabb tíz évnél.
Székelyudvarhelyen voltak ugyan ilyen jellegű beruházások, de azt nem az Urbana, hanem az önkormányzat finanszírozta, hiszen csak az pályázhatott a projektek támogatásáért.
Megközelítőleg negyven lovas kelt útra csütörtökön a Perkőről, hogy magával vigye a háromszéki közösségek imaszalagjait Csíksomlyóra. A zarándokok előtt álló, eső áztatta úton minden kilométer a hit, a közösség és az összetartozás erejét hordozza.
A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A liftben heten tartózkodtak, öt embert pedig kórházba szállítottak a baleset következtében.
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a budapesti Keleti pályaudvarról.
Miután az elmúlt időszakhoz képest viszonylag hosszú napokig változatlan maradt a benzin ára a román piacvezető Petromnál, a hosszú hétvége előtt ez most változik.
A szakszervezeti szövetségek kérik a kormánytól és a munkaügyi minisztériumtól, hogy haladéktalanul kezdeményezzenek „valós és átlátható” vitát az új egységes bértörvény tervezetéről.
A Béke – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy BÉKE–AUR–PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.
Gyerekzsivaj pezsdítette fel a borús reggelt Sepsiszentgyörgy főterén, a Lábbusz-program ötödik születésnapján. A gyalogos iskolabuszról az elmúlt években 13 város vett példát, és az ötletgazdák abban bíznak, hogy hamarosan még többen csatlakoznak.
Az alacsony bérek miatt alig van szakemberutánpótlás, nem vonzó a népegészségtan az egészségügyi pályát választók számára. Most viszont a még meglévő személyzetet is karcsúsítania kell a népegészségügyi igazgatóságoknak az állami megszorítások miatt.
Az Európai Unió Szolidaritási Alapjából kaphat támogatást Románia a tavalyi árvizek utáni helyreállítási munkálatokra. A tervek szerint a parajdi beavatkozások és több Kovászna megyei település is érintett lehet.
A kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában a Tisza-frakció két tagja szerdán.
szóljon hozzá!