Harmadszor hirdetik meg Háromszéken a Youthbank programot, melynek koordinátora Bencze Melinda. Az adománygyűjtést Baróton és Sepsiszentgyörgyön szervezik meg.
Az erőfeszítések ellenére nem tudják a helyi hatóságok felszámolni a koldulást Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester aggasztónak tartja a jelenséget, ám nincs elégséges erőforrásuk arra, hogy megfékezzék.
A fiatalok többsége tanulmányai elvégzése után külföldön keresne megélhetést és az ország migránsainak 71 százaléka a 20-49 évesek közül kerül ki. Ezek a tendenciák azonban a jelentősen hozzájárulnak a népesség elöregedéséhez.
Első alkalommal „lép fel” Romániában André Stern, aki Sosem jártam iskolába címmel tart előadást szombaton Sepsiszentgyörgyön. Az eseményt azoknak ajánlják, akik kiegyensúlyozott kapcsolatra vágynak környezetükkel és önmagukkal szemben.
Magányos nőknek, bukott fiúknak – ezzel a címmel jelent meg egy sajátos hangulatú könyv és CD Muszka Sándor költő és az Evilági Együttes közreműködésével. A megzenésített versek történetéről az Evilági zenekar vezetőjével Orbán Ferenccel beszélgettünk.
Elbocsátásokra lehet számítani Kovászna megyében, de van, ahol csak átszervezésről van szó – tájékoztatott Kelemen Tibor.
Mégis képezhetik az alacsony végzettségű személyeket a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökségnél, ugyanis pontosították a miniszteri rendeletet.
Megszervezi, és részvételre szólítja fel az MPP vezetősége az erdélyi magyarságot azon a november 29-én sorra kerülő megmozdulásra, amely alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteinek betartására hívják fel a figyelmet.
Pruzsinszky Sándor Vasmenyasszony című színműve nyerte el a Gábor Áron 200. elnevezésű, a Balassi Intézet – Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja által kiírt irodalmi pályázat fődíját.
Költségvetés-kiegészítésről, valamint összegek intézményeknek való odaítéléséről döntöttek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének tagjai hétfőn. A december elsejei ünnepségre húszezer lejt különítettek el.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű, öt fős szakszemélyzettel működő drogellenes központban jelenleg öt személynek nyújtanak segítséget, és folyamatosan szerveznek különböző megelőző tevékenységeket.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által koordinált SEEMIG projekt egy újabb kutatási eredményét hozták nyilvánosságra kedden a projektet záró sajtótájékoztatón.
Csökkent a munkanélküliség októberben, és közel ötszáz személyt sikerült elhelyezni a munkaerőpiacon – mondta Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője.
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb munkahelybörzéje volt a kézdivásárhelyi – tájékoztatott Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója: 62 személyt alkalmazhatnak a jövőben.
Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a választások eredményének ismeretében egyforma véleményt fogalmazott meg az RMDSZ „tennivalóját” illetően.
A Gyulafehérvári Caritas idén is gyűjtést szervez az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon.
Erdővidék hat településén szervezik meg a Közművelődési Napokat, melynek keretében tíz helyszínre várják előadásokkal a gyerekeket és felnőtteket.
Visszakerül a Csíki Székely Múzeumból a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja.