A jelek szerint az utolsó utáni esélyét is eljátszotta az a négy állami intézmény – köztük a fogyasztóvédelmi ügynökség is –, amelyek Kovászna Megye Tanácsának egyik ingatlanját használják, másfél hónapja már minden törvényes alap nélkül.
2013. március 18., 19:052013. március 18., 19:05
A megyei önkormányzat közel egy hónap határidőt adott az intézmények vezetőségeinek az ingyenes haszonbérleti szerződés lejártát követően, hogy megfelelő ingatlant találjanak, ahová átköltözhetnek a jelenlegi, a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti irodákból, de ez máig nem történt meg – tájékoztatta a Székelyhon.rot Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az elöljáró rámutatott, hogy mivel a megyei tanács is komoly irodahiánnyal küzd, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) volt sepsiszentgyörgyi székhelyét is át kellett adniuk a román államnak, azaz ki kellett üríteniük, így nincs lehetőségük tovább várni a fogyasztóvédők, a metrológiai intézet, valamint a másik két intézmény esetében. A BNR épületébe többek között a Háromszék Táncegyüttes költözött be, de nemrégiben újból távozniuk kellett, amíg az épület jogi helyzete tisztázódik, így most egyelőre a Tamási Áron Színházban „húzzák meg magukat”.
Tamás Sándor (képünkön) hozzátette, hogy a február 1-i határidő lejárta után többek között a fogyasztóvédelmi felügyelőség regionális vezetőjével is tárgyaltak, és megegyeztek, hogy az intézmények még mintegy hónapig maradhatnak az ingatlanban, de ez idő alatt nem történt semmi. Ráadásul az elmúlt két hétben több olyan esemény is volt, amely következtében nem tudtak foglalkozni érdemben az ingatlan helyzetével, de az elkövetkezendő egy hétben megteszik a kiköltöztetéshez szükséges lépéseket. A megyei önkormányzat vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy országos szinten ezek az intézmények kivétel nélkül vagy állami tulajdonban lévő, vagy bizonyos összegekért bérelt ingatlanokban székelnek, csak Háromszéken volt lehetőségük ingyenesen használni az irodákat. Az országos gyakorlatot alapul véve nem érthető, hogy miért állnak ennyire ellent – tette hozzá.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mögött található ingatlan földszinti része a megyei önkormányzat tulajdonában van 2003 óta. Tamás Sándor már tavaly felszólította az ingatlant székhelyül használó négy közintézményt, hogy nézzenek más hely után, és ennek érdekében egy évvel meghosszabbították a bérleti szerződések érvényességét. Az intézmények azóta sem léptek, az pedig úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződéseket. A „négyeknek” február elsején távozniuk kellett volna az ingatlanból.
Mircea Diacon, a fogyasztóvédők háromszéki vezetője a határidő lejárta után úgy nyilatkozott, hogy csak jogerős bírósági ítélet alapján hajlandóak kiköltözni.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!