
Van egy hely Sepsiszentgyörgyön, amely játszóház és kávézó is egyben, de szerveztek már itt koncertet, előadást, színházat, könyvbemutatót, zsibvásárt és más rendhagyó tevékenységet is. A gyereknapkor egyéves Huhuu Játszó- és Alkotóház tulajdonosával Gáspár Csongorral beszélgettünk.
2013. május 30., 18:112013. május 30., 18:11
2013. május 30., 18:382013. május 30., 18:38
– Hogyan fogalmazódott meg benned a Huhuu ötlete?
– Mi már régóta szervezünk gyerekfoglalkozásokat egy egyesület révén, így már több mint tíz éve foglalkozunk ezzel. Táborokat szervezünk és az összegyűjtött tapasztalatainkból életre hívtuk a Székölykök Fesztivált, ami ezen aktivitásoknak a kifejlesztése volt. A tábort idén szervezzük meg harmadik alkalommal augusztus elején és az ötlet az évek során alakult ki. Észrevettük, hogy kevés család engedheti meg a gyerek hosszabb táboroztatását, így kitaláltuk a nagy, nyitott tábort, ami három napig tart és amely a családoknak szól. Ennek a legfontosabb része, hogy a család együtt töltsön el néhány napot, mert sajnos a mai rohanó világban elég ritka, amikor ez megoldható.
– Milyen volt a részvétel a táborokban?
– Vegyes volt, olyan szempontból, hogy nemcsak kisgyerekes családok jöttek, hanem tizenéves fiatalok is a szüleikkel. Tavaly hetven sátorozó család volt, és kétezer látogatót számoltunk a három nap alatt. A Székölykök célja, hogy a család, családok összejöjjenek, jól érezzék magukat és ismerkedjenek. Az is fontos, hogy a gyerekek sok mindent kipróbálhatnak, így kiderül, hogy milyen ambícióik vannak. Idén a tanya témát választottunk és mindent biztosítunk, ami a tanya, a falusi világ körül forog. Ez rendkívül fontos, lesznek állatok, lovardák, de nemcsak pónilovaglás, hanem eduktív jellegű események. Sajnos vannak gyerekek, akik még nem láttak lovat. Ezen kívül számos más, érdekes eseménnyel várjuk majd a résztvevőket.
– Hogyan jutottál el a fesztiválok, gyerekrendezvények megszervezésétől a játszóház-kávézó projektig?
– Egyedülálló dolognak tartjuk és ez a kifejlett elképzelésünk szintén hosszú távra nyúlik vissza. Táborok, fesztiválok rendezéséből az szűrődött le, hogy jó lenne megvalósítani egy állandó helyet, ahol mindezt ötvözni tudjuk és átadni a családoknak. Fontos szempont volt a kivitelezésben, hogy a majdani hely gazdaságilag is lábon tudjon állni, mivel az alapötlet különálló játszóház volt. Azt viszont önerőből nem lehet fenntartani, tehát összekötöttük a játékot kávézóval és játék- illetve könyvesbolttal is.
– Játszóházak még működnek Sepsiszentgyörgyön, de kávézóval egybekötött és rendezvényekkel tűzdelt hely nincs. Hogyan fogadták az emberek a Huhuu megjelenését?
– Két kategória van szerintem. Az egyik, aki idejön és megtapasztalja a helyet és általában itt is marad. Aki bejön, annak nagyon tetszik, sok visszajáró vendégünk van, olyanok, akik naponta ellátogatnak hozzánk gyerekeikkel. Ők értékelik a munkánkat és nagyon fontos, hogy pár órát úgy tölthessenek el a napból a szülők, hogy nem kell figyelniük a gyerekre, de közben ő is jól érzi magát. A másik kategória azokból áll, akik még nem jártak itt és nehéz nekik összekötni ezt a kezdeményezést, hogy kocsma és gyerekfoglalkozás megfér egymás mellett. Nekik az az elvük, hogy játszóházba nem megyünk sörözni, de ezeket a helyzeteket kulturális eseményekkel szeretnénk javítani. Ezért vezettük be a koncerteket, a kocsmaszínházat, a Huhuu tévét és az előadásokat is.
– Hogyan szerveződnek a Huhuu rendezvényei, hiszen rengeteg esemény történik hétről hétre?
– Sok eseményt mi találunk ki, saját projektek ezek, viszont érdeklődnek a szervezetek is javaslataikkal, így ezeket is támogatjuk. Bármilyen minőségi rendezvényt befogadunk, támogatunk, mivel a hely is alkalmas a rendezvényszervezésre. Télen koncertsorozatot szerveztünk, amit most is folytatunk, hétvégén mindig meghívunk egy-egy helyi zenekart. Szerintem ritka az ilyen város, hogy ennyi remek zenész legyen, így nem is gondoltunk arra, hogy máshonnan hozzunk meghívottakat. A helyi zenészeink a világon bárhol megállnák a helyüket. A színházi projektet szintén folytatjuk, újabb bemutatóra kerül sor júniustól. Ezek olyan előadások, amelyek ide készülnek, nem nagyszínházi darabok adaptációi.
– Milyen gyerekfoglalkozások vannak és kik tartják ezeket?
– Négy főállású alkalmazottunk van, akik folyamatosan játszanak a gyerekekkel különböző tematikus játékokat. Ők találják ki a programokat, játékokat, a mindennapi foglalkozások különböző témára épülnek és nagyon élvezik a gyerekek. Nagyobb eseményeken kibővítjük az animátorok létszámát önkéntesekkel is. A gyerekek nagyon szeretik a Huhuut, ami engem leginkább megragad az az, hogy nem akarnak hazamenni és olyankor nagy könnyhullatások vannak. Ugyanakkor rendezvényeinkkel kimegyünk a Huhuuból, ilyenkor gyerekfoglalkozásokat tartunk, meséskönyveket, játékokat árusítunk. Felemelő érzés, amikor a kisgyerekek odaszaladnak munkatársainkhoz és átölelik, örömmel üdvözlik őket. Ezek a jelzések fontosak, hiszen értékelve van a munkánk.
– Honnan jött a Huhuu név és a helyiség vonatos, vagonos elrendezése?
– Ez az én ötletem volt, az épület formája miatt is. A vonat sok mindent magába zárhat, hiszen utazást, látnivalót, tapasztalást jelent egyben. A dekoráció legfontosabb eleme a bőrönd, ezeket gyűjtögettük, kéregettük, turkáltuk. A nyitás után a vengédek is hoztak be bőröndöket, sőt most is áll a felhívásunk, hogy, aki hoz nekünk egy bőröndöt, az ingyen kávézhat.
– Egy év után milyen érzéseid vannak a hellyel kapcsolatosan? Van még mit fejleszteni?
– Nagyon sok ötletem van még, a tapasztalat pedig az, hogy sok tartalom kell ahhoz, hogy az emberek megismerjenek bennünket. Egy év után elmondhatjuk, hogy még sokan nem hallottak rólunk. Éppen ezért eseményekre van sükség nap mint nap. Szervezünk, fejlesztünk, változtatunk, ha csak egy bőrönd felakasztásával is. Sosem lesz olyan állapot, hogy megálljunk. Sok munka vár ránk és reméljük, hogy eljutunk oda, hogy ez a hely megéljen. Ettől még távol állunk, de reménykedünk. A gazdasági válságot mindenki érzi, kevesebb pénzük van az embereknek és bár a gyerekfoglalkozások ingyenesek, a szülők azért fogyasztanak.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!