Hirdetés
Hirdetés

Három község kivételével mindenhol lesznek nagyobb infrastrukturális fejlesztések Maros megyében

Az idő felmelegedésével megyeszerte elkezdődnek az útjavítások •  Fotó: Sándor Csilla

Az idő felmelegedésével megyeszerte elkezdődnek az útjavítások

Fotó: Sándor Csilla

Három közigazgatási egység kivételével az összes Maros megyei város és község sikeresen pályázott az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében, ezek mind készen állnak terveik valóra váltásához. Az időjárás felmelegedésével megyeszerte elkezdődnek a fejlesztési programok. 2018-ban Maros megyében 171 sikeres pályázat vár támogatásra, ami összértékre átfordítva 737,5 millió lejt jelent a térségnek.

Szucher Ervin

2018. március 11., 13:042018. március 11., 13:04

Az erdélyi megyék közül csak Krassó-Szörény, Szilágy, Temes és Bihar jut nagyobb kormánytámogatáshoz.

Maros megyében van olyan önkormányzat is, amely nyolc nyertes projekttel büszkélkedhet. A legtöbb pénzt az RMDSZ által vezetett Nyárádkarácson önkormányzatának (28,9 millió lejt) sikerült lehívni, míg szintén a szövetség „kezében” lévő Ádámos 20,2 és Marosvécs 19,9 millió lejre számíthat.

Hirdetés

A román többségű települések közül Felsőrépa bizonyult a legjobb pályázónak, a Maros menti község projektjei meghaladták a 23,5 millió lejt.

Míg a térség szinte valamennyi önkormányzata több millió lejes vissza nem térítendő támogatást nyert,

az RMDSZ által vezetett Kerelőszentpál pechesnek bizonyult, míg Koronka és Székelyvécke még csak nem is próbálkozott pénzt szerezni.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Felcserélik a sorrendet

Átolvasva a Maros megyei „sikerlistát”, egyből kiderül, hogy

a pályázatok zöme infrastrukturális jelegű. Ezek szinte kétharmada községi utak vagy falusi belső utcák aszfaltozására vonatkozik.

Sokkal kisebb a víz- és szennyvízhálózat kiépítésére letett projektek száma. Az óvodák, iskolák, orvosi rendelők korszerűsítésére vonatkozó kérvények szinte el is vesztődnek a pályázathalmazban. Kérdésünkre, hogy a polgármesterek egy része miért ragaszkodik az utcák leaszfaltozásához még mielőtt az ívó víz- és a csatornahálózatról gondoskodna, Antal Zoltán pályázati szakember kifejtette, hogy ez számára is talány.

Idézet
Vannak esetek, amikor nem butaság a sorrend felcserélése. A legtöbbször azonban az

– vélekedett a Pro Regio Consulting vezetője, aki pályázatíróként számos önkormányzattal együttműködik. Antal azonban hozzátette, nem az ő tiszte elbírálni egy-egy község prioritásait vagy a polgármesterek, tanácsosok kampányígéreteit.

Voltak, akik nem pályáztak

Nem csak a leghatékonyabb önkormányzatok közt találni RMDSZ-többségű települést; a megye egyik legnagyobb és egyik legkisebb községe, amely még csak nem is pályázott, szintén a „tulipános csapathoz” tartozik. Ugyanígy az egyetlen elutasított pályázó község élén is RMDSZ-es polgármester áll.

Kerelőszentpál kivételével minden önkormányzat, amely pályázott, nyert. Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke szerint

a szentpáliak pechesek voltak, mert a pályázatkiíró játék közben változtatott szabályt, így a kultúrotthon-építésre nem sikerült támogatást szerezniük.

Azt viszont mindmáig nem érti, hogy az RMDSZ-vezetésű Székelyvécke illetve Koronka miért nem próbálkozott központi pénzalapok lehívására. Maros Megye Tanácsának elnöke érdeklődött is erről a szóban forgó polgármestereknél, és mint kiderült,

egyik település sem rendelkezett olyan előtanulmányokkal, amelyekkel pályázhatott volna.

„Mindenki leadta mindenre a pályázatát, csak ez a két község nem. Sem a megyei tanács, sem az RMDSZ nem tudja befolyásolni a polgármestereit, hogy használják ki a lehetőséget” – sajnálkozott Péter Ferenc.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Belháborúk a lakosság kárára

Maros megye legkisebb és legszegényebb közigazgatási egységeként emlegetett Székelyvéckén Fekete Pál polgármester úgy érzi,

az önkormányzat azért nem tud eléggé hatékonynak bizonyulni, mert belháborúk emésztik. Nem a tanácsosok vívnak magyar–magyar harcot, hanem a település jegyzője az, aki belülről fékez mindent

– állítja az elöljáró. Rozsonci János jegyző cáfolta a polgármester állításait, mondván, hogy még

egyetlen pályázat sem múlt kettőjük viszonyán.

Elismerte, egy köztisztviselői ügyben valóban pert indított, de semmiként nem Fekete, hanem a hivatal ellen. Egy biztos: a községházáról az utóbbi két év alatt hat személy távozott, többek közt az alpolgármester is.

Idézet
A szomszédos Gyulakuta már a mezei utakat is aszfaltozza, mi meg a legfontosabb utcákra sem tudunk pályázatot letenni. Projektek helyett pereskedésekkel foglalkozunk, a községházán belül

– panaszolta el lapunknak Fekete Pál.

Koronkán is évek óta tartó adok-kapok folyik, ami igencsak rányomja a bélyegét a közhangulatra és a község arculatára. Daniel Cheşa szerint a települést a megye leginkompetensebb vezetőjével áldotta meg a Fennvaló. A helyi liberális tanácsos, aki az évek során számos összetűzésbe került a községvezetéssel, teljesen érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen gazdag község miért nem próbálkozik uniós alapokat lehívni, hisz az önrész felmutatása nem okozhat gondot.

Idézet
Koronkán van ívóvíz, de nincs kiépítve a csatornarendszer, Székelyboósban se víz, se kanalizálás, és mi elmegyünk egy ilyen lehetőség mellett. Elég megnézni a másik két peremközség, Marosszentgyörgy vagy Jedd esetét, ahol szintén RMDSZ-es polgármesterek vannak, és amelyek rohamos iramban fejlődnek. Szinte nincs olyan tanácsülés, amikor ne hívnám fel a polgármester figyelmét a különböző pályázati lehetőségekre, de az az érzésem, hogy őt meghaladják az ilyesmik

– fejtette ki a helyi ellenzékként megnyilvánuló PNL-s politikus. Takács Szabolcs polgármester és helyettese, László Sándor szerint Cheşa alaptalanul vádaskodik. Mint kifejtették,

Koronka prioritást élvező projektjei közül egyik sem illeszkedett a pályázati kiírási rendszerbe.

„Ez nem azt jelenti, hogy nem próbálunk pályázni, pénzeket lehívni, és egyáltalán, a községet fejleszteni” – szögezte le Takács Szabolcs.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Építőtelep lesz Marosvásárhely
Mint korábban beszámoltunk róla Marosvásárhelyen is számos munkálatot fognak elvégezni a PNDL alapból. Makkai Gergely, Marosvásárhely alpolgármestere lapunknak adott interjújában kihangsúlyozta, hogy komoly infrastrukturális beruházások lesznek az idén, több helyszínen lesznek utca- és járdajavítások és számítani kell arra, hogy építőteleppé válik a város. Az alpolgármester arra is kitért, szívügyének tekinti a Székelykakasd felé vezető Március 8. utca ügyét,de mindenképp sort kerítenek a lakónegyedekben levő kisebb utcák, járdák felújítására is. Az iskolák korszerűsítését is részben kormányalapokból fogják megoldani és a Maros híd teljes felújítása is ilyen alapokból fog elkészülni. Azonkívül a közszállítás teljes korszerűsítésére is pályázaton nyert pénzekből akarják megoldani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 16., szerda

Helyi termelőktől a vendégasztalig: új minősítést vezettek be Hargita megyében

Többéves előkészítő munka után mutatták be Hargita megyében a Myrmidone (Narancslepke) kezdeményezést. Az új minősítési rendszer a helyi termelőkre, a térségi gasztronómiára és a fenntartható turizmusra épít.

Helyi termelőktől a vendégasztalig: új minősítést vezettek be Hargita megyében
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Gyengült a lej az euróhoz képest, tovább drágult az arany

Enyhén gyengült szerdán a lej az euróhoz képest, miközben a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött. Az arany grammonkénti ára is emelkedett.

Gyengült a lej az euróhoz képest, tovább drágult az arany
2026. szeptember 16., szerda

Tíz csendőr megsérült, negyvenhét embert előállítottak a bukaresti gazdatüntetésen

Negyvenhét erőszakosan viselkedő személyt állítottak elő a hatóságok a keddi, bukaresti tüntetés résztvevői közül, és a rendőrségre kísérték őket. Az incidenseket okozó személyeket kiemelték a tüntetők közül, hogy eljárást indítsanak ellenük.

Tíz csendőr megsérült, negyvenhét embert előállítottak a bukaresti gazdatüntetésen
2026. szeptember 16., szerda

Tíz ember életét követelték idén a súlyos közúti balesetek Hargita megyében

Hargita megyében 71 súlyos közúti baleset történt az év első nyolc hónapjában, ezekben tíz ember vesztette életét. A balesetek leggyakoribb oka a kerékpárosok szabálytalansága volt, de a nem megfelelő sebesség is sok esetben vezetett tragédiához.

Tíz ember életét követelték idén a súlyos közúti balesetek Hargita megyében
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Tizenöt éves korig korlátoznák a közösségi média és a mesterséges intelligencia használatát

Átfogó korlátozásokat vezetne be az Európai Bizottság a 15 év alatti gyermekek online szolgáltatásokhoz való hozzáférésében. A tervezet érintené a videómegosztókat, a mesterségesintelligencia-chatbotokat és az online játékplatformokat is.

Tizenöt éves korig korlátoznák a közösségi média és a mesterséges intelligencia használatát
2026. szeptember 16., szerda

Kövekkel támadtak egy rendőrautóra, két rendőr megsérült

Kővel dobált meg egy rendőrautót Borsán két máramarosi férfi. Az autó ablaka betört, a járműben ülő két rendőr megsérült. Az egyik gyanúsítottat később engedély nélkül tartott vadászfegyverrel is tetten érték.

Kövekkel támadtak egy rendőrautóra, két rendőr megsérült
2026. szeptember 16., szerda

A jövőben nálunk is gyakoribbá válhat a nyugat-nílusi láz

Olykor már a székelyföldi megyék is feltűnnek a nyugat-nílusi láz igazolt eseteinek hivatalos listáján, és bár ezek a fertőzések nem minden esetben a térségben történtek, az valószínű, hogy a jövőben itt is számolni kell a nyugat-nílusi vírussal.

A jövőben nálunk is gyakoribbá válhat a nyugat-nílusi láz
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik
2026. szeptember 15., kedd

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket

A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket
2026. szeptember 15., kedd

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát

Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát
Hirdetés