
Megnőtt a halálesetek száma Hargita megyében. Hatszáznál is többen vesztették életüket az év utolsó előtti hónapjában
Fotó: Beliczay László
Az októberben feljegyzettnél ugyan valamivel kevesebb haláleset történt novemberben Hargita megyében, de még így is kétszer több a halálesetek száma a sokévi átlagnál: hatszáznál is többen vesztették életüket múlt hónapban.
2021. december 10., 22:012021. december 10., 22:01
A Hargita Megyei Személynyilvántartó Közszolgálat adatai szerint 631 haláleset történt novemberben Hargita megyében. Ez októberhez képest enyhe csökkenést jelent, akkor ugyanis 674 elhalálozás történt. A novemberi adat azonban csak az októberihez képest mutat javulást, egészen más viszont a helyzet, ha az elmúlt évek azonos időszakában regisztrált adatokat vetjük össze.
Kikértük a megyei személynyilvántartó közszolgálattól az utóbbi öt esztendő novemberi halálozási adatait, és ezekből kiderül, hogy
A koronavírus-járvány előtti utolsó évben, azaz 2019 novemberében 297 haláleset történt a megyében, 2018 novemberében 290, 2017 novemberében pedig 316. A halálesetek gyakorisága már tavaly, a járvány első évében is magas volt novemberben, akkor ugyanis 525 halálesetről készült feljegyzés, az idén novemberben történt 631 haláleset azonban még a tavalyi értéket is jócskán túlszárnyalja.

Több mint kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Hargita megyében, mint egy átlagos hónapban, vagy a koronavírus-járvány előtti év azonos időszakában. A növekedésre még a koronavírushoz köthető halálesetek hivatalos száma sem ad magyarázatot.
A többlethalálesetek – vagyis az a 300-nál is több elhalálozás, amely a sokévi átlaghoz képest a novemberi többletet jelenti – hivatalosan nem mind koronavírushoz köthető elhalálozások, hiszen a megyei prefektusi hivatal a napi jelentéseiben nagyjából 170 Covid-halálesetről számolt be november 1. és december 1. között. Ám amint azt lapunknak már az októberi magas elhalálozási számok kapcsán elmondta Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője,
A többlethalálozás ugyanis azokat az eseteket is magában foglalja, amelyekben Covid-fertőzöttek otthon vesztették életüket, köztük alapbetegségekkel rendelkező idősek is, akiknek a hozzátartozói utólag sem szerették volna, hogy igazolást nyerjen a Covid-fertőzés. Ugyanakkor nőhetett a halálozások száma amiatt is, hogy krónikus betegek a koronavírustól félve, a korlátozások vagy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való nehézkes hozzáférés miatt nem fordultak időben orvoshoz alapbetegségükkel.
A halálesetekről készült statisztikában egyébként jól lekövethetők a koronavírus-járvány hullámai Hargita megyében. Az adatok szerint az előző, tavaszi járványhullám csúcsán a 400-at is meghaladta a havi halálesetek száma. A februári 331-hez képest márciusban 415-re, áprilisban pedig 438-ra nőtt a megyében feljegyzett elhalálozások száma. Ezt követően csökkent: májusban 380 halálesetet jegyez a statisztika.

Közel kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Maros megyében, mint a koronavírus-járvány előtti év, tehát 2019 azonos időszakában. Ugyanezt állapíthattuk meg Hargita megye esetében is.
Nyáron azonban – júliusban és augusztusban – valamivel kevesebben haltak meg Hargita megyében, mint a járvány előtti utolsó év, azaz 2019 azonos időszakában. Ősszel aztán újból nőni kezdett a halálozások száma, októberben már 674 elhalálozás történt, ami messze meghaladja az elmúlt évek átlagértékeit.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
szóljon hozzá!