Hirdetés
Hirdetés

Matrac, párna, papucs, tévé – alapfeltételek egy hajléktalanszállón

Ebből az épületből kellett elköltöznie a hajléktalanszállónak •  Fotó: Gábos Albin

Ebből az épületből kellett elköltöznie a hajléktalanszállónak

Fotó: Gábos Albin

Január óta költöztetik őket egyik helyről a másikra, de még nem talált végleges helyszínt a hajléktalanok számára a csíkszeredai önkormányzat. Szigorú előírásoknak kell ugyanis megfelelnie az adott ingatlannak a jogszabályok szerint.

Barabás Hajnal

2024. május 12., 14:322024. május 12., 14:32

Nincs könnyű helyzetben a csíkszeredai önkormányzat január óta, amióta a Gyermeksétányon lévő tömbházból ki kellett költöztetnie a szociális központot, és ezzel együtt a földszintjén működő hajléktalanszállót, mert nem találták biztonságosnak az épületet.

Az otthontalanok számára ugyanis még mindig nem találtak végleges helyszínt: először a csíkzsögödi egykori oltóközpontba költöztették őket, de mivel távol volt a városközponttól, így a városháza új ügyfélközpontjának, azaz a volt Postabank épületének emeleti lakásaiban szállásolták el őket ideiglenes jelleggel.

Hirdetés

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta,

minden hajléktalan az egyéni ritmusában el tudta fogadni az új körülményeket.

„Kollégáink állandó jelleggel közöttük vannak, akárcsak a közösségi asszisztensek és a szociális munkások, és foglalkoznak felmerülő gondjaikkal, mindennapi szükségleteikkel” – tette hozzá az alpolgármester.

Nem jártak eddig sikerrel

Noha a város egész területét felkutatták, még nem találtak végleges helyszínt a csíkszeredai hajléktalanok számára. „Az ingatlannak meg kell felelnie a hajléktalanszállókkal szemben felállított törvényi előírásoknak, amelyek elég szigorúak, ezért bármilyen épületet nem választhatunk” – mutatott rá Sógor Enikő.

Az előírások közül íme néhány:

  • az éjszakai szállások napi 8–12 órás programmal kell működjenek a hajléktalanok számára;

  • minden kedvezményezett számára hálószobában kell ágyat biztosítaniuk, és a helyiségnek annyira tágasnak kell lennie, hogy legyen hely az ágyak között a közlekedésre;

  • az ágyakban matracot, párnát, ágyneműt kell biztosítani, akárcsak ezek tisztítását.

  • A hajléktalanszálló ugyanakkor minden kedvezményezett rendelkezésére kell bocsásson kulccsal zárható szekrényt a személyes tárgyaik számára, és egy zárt helyet, ahová az értékes tárgyaikat tehetik le megőrzésre.

  • Fűthető, megfelelő méretű ablakkal rendelkező helyiség lehet a hálószoba, amelyet rendszeresen takarítanak és fertőtlenítenek.

  • A kedvezményezetteknek papucsot is kell adni a szálláson.

  • A háló mellett az intézménynek rendelkeznie kell közösségi terekkel, és ha nyolc óránál hosszabb programmal működik, akkor egy olyan közösségi helyet is fenn kell tartania, amelyben vannak székek, asztalok, televízió, rádió, könyvespolc, meleg italok készítéséhez elektromos készülékek. Ebben a helyiségben kaphatnak a hajléktalanok élelmet, vizet, meleg teát, kávét. A közösségi tereket folyamatosan takarítani kell.

  • A szállásnak továbbá megfelelő kiszolgáló- és mellékhelyiségekkel kell rendelkeznie, mindkét nem számára, és külön az alkalmazottak számára.

korábban írtuk

Gyalog, busszal, taxival a hajléktalanszállóra
Gyalog, busszal, taxival a hajléktalanszállóra

Berendezkedtek a korábban oltóközpontként működő csíkzsögödi épületben azok a hajléktalanok, akiket nemrég költöztettek ki a csíkszeredai Gyermek sétányi tömbházból. Gondot talán csak a napi ingázás jelent a hajléktalanszállóra.

korábban írtuk

Költöznie kell a csíkszeredai hajléktalanszállónak, új szükséglakásokat vásárolna az önkormányzat
Költöznie kell a csíkszeredai hajléktalanszállónak, új szükséglakásokat vásárolna az önkormányzat

Halaszthatatlanná vált, hogy a csíkszeredai szociális központot – amelynek részét képezi a hajléktalanszálló és több szociális lakás – elköltöztessék a Gyermek sétány 9. szám alatti tömbházból. Az épület ugyanis nem földrengésbiztos.

korábban írtuk

Új helyszínek a rászoruló csíkszeredai családok számára
Új helyszínek a rászoruló csíkszeredai családok számára

Az egykori taplocai fiúbentlakás helyett másik két ingatlanba költöztetik a szociálisan rászoruló csíkszeredai családokat és a hajléktalanokat – döntött csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Még a héten kiürítik a szociális központ épületét.

korábban írtuk

Már nem Zsögödfürdőn szállásolja el a csíkszeredai városvezetés a hajléktalanokat
Már nem Zsögödfürdőn szállásolja el a csíkszeredai városvezetés a hajléktalanokat

Újabb helyszínen helyezték el ideiglenesen Csíkszereda hajléktalanjait, akiket ezúttal a városháza ügyfélközpontjának épületébe költöztettek a csíkzsögödi volt oltóközpont épületéből. Az önkormányzat végleges otthont keres a hajléktalanszállónak.

korábban írtuk

Kerül egy meleg szoba a hajléktalanoknak
Kerül egy meleg szoba a hajléktalanoknak

A Marosvásárhelyen működő éjszakai menhelyen más városból érkezőknek is ágyat biztosítanak, és az elmúlt napokban kissé megnőtt a bentlakók száma. Csíkszeredában már kedden az új helyen, Zsögödfürdőn fogadják azokat, akiknek melegedőre van szükségük.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés