
Kezdetleges táborhely a temetőben, egy sírkő és az orgonabokor között
Fotó: Gecse Noémi
Visszatérő probléma a hajléktalanok jelenléte a csíkszeredai Szentlélek utcai temetőben – panaszolta egy olvasónk. Szerinte van, aki már motyóját is ott tartja, kutyája pedig a sírokon pihen, megbotránkoztatva az embereket. Távol tartani sem egyszerű az illetékteleneket.
2018. július 20., 11:512018. július 20., 11:51
A Szentélek utcai temető a hajléktalanok számára is menedéket nyújt, szinte már otthonossá vált egyesek számára – hívta fel a figyelmet egy csíkszeredai olvasónk, aki rendszeresen látja, mi történik a sírkertben. Mint elmondta,
akik nemcsak a vízcsaphoz járnak be, van közülük, aki otthon is érzi magát, mivel személyes tárgyait, ágyneműjét is ott tartja.
– mesélte a hölgy, aki akkor fel is szólította az illetőt, hogy távozzon, megfenyegetve, hogy hívja a rendőrséget. Mint megtudtuk, az említett hajléktalan személy a sírkert felső részén, a Testvériség sugárút felőli kerítés közelében „táborozott” le, az orgonabokrok tövében. „Ezért kár fizetni a sírhelyekért, temetőgondozásért” – vélekedett a panaszos, hozzátéve, a hajléktalanok ugyanakkor csoportosan is iszogatnak a temetőben, és ráfekszenek a padokra. Tavaly az is megtörtént, hogy
– ismertette a hölgy.
Fotó: Gecse Noémi
A Szentlélek utcai temető idén januártól a helyi önkormányzat ügykezelésébe tartozik, korábban egy cég gondozta. A karbantartási díj egy évre 26 lej, a sírhelyek bérleti díja a bérlet idejének és a sírhely méretének függvényében változik. Lázár Péter, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője nem tudott a hölgy által említett kellemetlen helyzetről, de mint ígérte, utánajárnak. Megtudtuk azt is, a temető felügyeletét, gondozását végző őr nappal dolgozik, éjszakai ügyelet nincs.
A Szentlélek utcai sírkertben nem volt nehéz megtalálni az orgonabokrok melletti sírhelyet, ahol a lombsátor alatt egy bőrdzseki és nejlon takart valószínűleg személyes tárgyakat. Ezek gazdáját nem láttuk, ott volt viszont az őr, aki szerint, noha ezen a kezdetleges táborhelyen nem látott tevékenységet,
Hozzátette, túl erélyes fellépés helyett inkább szép szóval lehet hatni rájuk, mert ellenkező esetben agresszívvá válhatnak, és később akár testi sértéssel, rongálással végződő bosszút is állhatnak, mivel nem tisztelik törvényt.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
szóljon hozzá!