
Valamennyivel többet kell befizetniük jövőtől a gyergyószentmiklósiaknak is a városkasszába. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Átlagosan 3 százalékkal növekednek 2019 januárjától a gyergyószentmiklósi helyi adók. Van olyan adónem, ami 5 százalékkal emelkedik, és vannak, amelyek ennél kevesebbel.
2018. december 26., 15:182018. december 26., 15:18
A törvény 1,5 százalékos kötelező emelést ír elő, a Román Nemzeti Bank pedig 3 százalékos inflációt jósol 2019-re. A gyergyószentmiklósi képviselő-testület ezt figyelembe véve döntött az adók mértékének megállapításakor – ismertette a helyzetet Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Egyetlen nagyobb mértékű emelésről is döntöttek az önkormányzati képviselők legutóbbi ülésükön.
Amint a polgármester elmondta, ezzel akarják ösztönözni az ilyen járművek tulajdonosait, hogy keressék elő az illető – általában erdőt járni használt – közlekedési eszközök papírjait, és immár a valós adatok alapján azonosítva történhessen meg az adókivetés. Eddig ugyanis azt nyilatkozva, hogy a jármű eredete és típusa ismeretlen, mindössze 55 lejt kellett fizessenek, ami lényegesen kevesebb, mint akár egy 1600 köbcentis személyautó adója.
A Gyergyóditróhoz tartozó Orotván és a Marosfőhöz tartozó Vaslábon figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a lakókat medve jelenléte miatt vasárnap este.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök vasárnap találkozott leendő kormányának miniszterjelöltjeivel, akikkel a kormányprogramról és az abban foglalt intézkedések gyakorlati megvalósításáról egyeztetett.
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
szóljon hozzá!