Hirdetés
Hirdetés

Székely Vágta: volt, ami volt, most új verseny következik

Fazakas Géza Gammával készen áll a versenyre. Archív •  Fotó: Székely Vágta

Fazakas Géza Gammával készen áll a versenyre. Archív

Fotó: Székely Vágta

A hétvégi Székely Vágtán huszonhat lovas áll rajthoz, közülük tizenöten a Nemzeti Vágtára való kijutásért küzdenek, a többiek pedig a Góbé Futamon vesznek részt. Minden idők legerősebb futamaiként emlegetik a most hétvégi megmérettetést, hiszen jó néhány Székely Vágta-nyertes galoppozik, és mind arra törekszenek, hogy megismételjék győzelmüket. A maksai Óriáspince-tetőn szervezett rendezvényre Gyergyószékről három lovas készül – László Pál, Ferencz Árpád, és visszatér Fazakas Géza is.

Baricz-Tamás Imola

2018. július 13., 14:582018. július 13., 14:58

A Székely Vágtán induló lovasok felének van már valamilyen helyezése a korábbi futamokról, a többiek pedig szintén rutinos lovasok, tehát jól ismerik a pályát, és azt is tudják, milyen adottságokkal lehet Székely Vágtát nyerni. Ennek megfelelően izgalmas verseny várható, kérdés, hogy Berde Loránd vagy Fazakas Géza dupláz-e, esetleg Zsigmond János tripláz. Mellettük galoppozik majd Bartha Ferenc, László Pál, Ugron Attila és Tóth Barna is, közülük a gyergyószentmiklósi induló, László Pál ezúttal új lóval, Kemesével próbál szerencsét.

A Góbé futamon is erős a mezőny: Bálint András és Szellő kétszeres győztesek, ismét indulnak, de starthoz áll László Pál is Dáriusszal – utóbbi ló volt a leggyorsabb a 2016-os futamon, adják hírül a szervezők a Székelyvágta.ro honlapon. A Székely Vágtán tíz Kovászna megyei és öt Hargita megyei település lovasa vesz részt, a Góbé Futamon pedig hét Kovászna megyei és négy Hargita megyei versenyző indul.

László Pál és Ferencz Árpád nyerni megy

Gyergyószentmiklóst idén is László Pál képviseli – jelentette be Nagy Zoltán polgármester, és bízik abban, hogy ezúttal is jeleskedni fog. A 32 éves szentmiklósi lovas mindkét versenyen indul, a Székely Vágtán Kemese nevű hétéves kisbéri félvérrel, a Góbé Futamon pedig Dariusszal, a 15 éves shagya arab hátán. László Pál elmondta:

Idézet
nem reménykedek, tudom, hogy első leszek, mindkét versenyen.

László Pál egyébként közösen készül Ferencz Árpáddal a megmérettetésre, négy hónapja folyamatosan edzenek. A 21 éves Ferencz Árpád is mindkét futamon indul, ahogyan László Pál mondta, a „mi fiúnk” a Székely Vágtán Gyergyóditró színeiben indul, a Góbé Futamon pedig Barótot képviseli. A Böjte atya otthonában, a Szent Anna-házban élő fiatalember a Székely Vágtán Sábával, egy hétéves román sportlóval, a Góbé Futamon pedig Tagjával, egy szintén hétéves orlov ügetővel indul.

korábban írtuk

Megbukott a doppingteszten a szárhegyi ló
Megbukott a doppingteszten a szárhegyi ló

Pozitívnak bizonyult a Székely Vágtán versenyző, Szárhegyet képviselő Fazakas Géza Gamma nevű lovának doppingtesztje – közölték a Nemzeti Vágta szervezői. A versenyzőt, illetve lovát két évre, a települést egy évre eltiltották a budapesti versenyzéstől.

Visszatér Fazakas Géza Gammával

Nagy visszatérője a lovasversenynek Fazakas Géza és Gamma. A Székely Vágta korábbi kiadásán a Gammából vett doppingminta pozitívnak bizonyult, ezért a szervezőbizottság a lovast és a lovat a 2016. és a 2017. évi, míg Gyergyószárhegyet a 2016. évi Nemzeti Vágtán történő versenyzéstől eltiltotta.

Hirdetés

„Két év kihagyás után újra indul a Székely Vágtán Fazakas Géza. A benevezés a Bástya Sportklub színeiben történt, a gyergyószárhegyi önkormányzat támogatásával. Gamma lovával Géza 2015-ben kijutott a Nemzeti Vágtára. Következő évben újra indult a Székely Vágtán a sikeres páros, ahol kizárták Gammát doppingfogyasztásra hivatkozva. Akkor, elutasítva az egyszerű közleményt és kizárást, levélben kértem a tény bebizonyítását konkrét dokumentumokkal. Erre azóta sem adtak választ a szervezők. Úgy gondolom, hogy valami oka van ennek a ténynek. Mindenesetre azt tudom, hogy Gamma és Géza képes felvenni újra a harcot. Mi büszkék vagyunk rájuk, és alázattal biztatjuk őket ismét” – fogalmazott Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere.

korábban írtuk

Székely Vágta: pozitív doppingminta, Szárhegy elutasítja az eltiltást
Székely Vágta: pozitív doppingminta, Szárhegy elutasítja az eltiltást

A Székely Vágtán a Fazakas Géza által megült Gamma nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult. A Nemzeti Vágta versenyigazgatója levélben értesítette erről a község polgármesterét. Danguly Ervin polgármester elutasítja az eltiltást.

„Fel kell ülni a lóra!”

Fazakas Géza március derekától készül Gammával a versenyre. „Az ember, ha nem ül lóra, nem nyer, fel kel ülni a lóra!” – mondta Fazakas Géza. Természetesen most is, mint korábban, az erős mezőny tudatában a győzelemért indul.

Idézet
Lejárt a tiltás, felkészültünk, indulunk, annak ellenére, hogy keserű szájíz maradt, és válasz sem érkezett az indoklásokkal

– jegyezte meg Fazakas, hozzátéve Gammának nem voltak egészségügyi problémái, mindketten fel vannak készülve a futamra.

Archív •  Fotó: Székely Vágta Galéria

Archív

Fotó: Székely Vágta

Program

A Székely Vágta szombat déli ünnepélyes megnyitója után 13 órától a Székely Vágta előfutama, 14.30-tól pedig a Góbé Futam előfutama kezdődik. Vasárnap 17.30-tól kezdődik a Góbé Futam döntője és 18 órától a Székely Vágta döntője, ezt követi 18.30-tól a díjátadó ünnepség.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
2026. április 28., kedd

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben

Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt

Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt
2026. április 28., kedd

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális

A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális
2026. április 28., kedd

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését

Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését
Hirdetés
2026. április 28., kedd

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen
2026. április 28., kedd

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány
2026. április 28., kedd

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban

Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban
Hirdetés