Újabb ünnepélyes létesítményavatóra került sor csütörtök délután. Ezúttal Gyergyószárhegyen adták át a szennyvízcsatorna-hálózatot. Az új hálózat 200 szárhegyi portán már működésbe is lépett, egy élhetőbb életet nyújtva a családoknak.
Kedden délután három helyen is ünnepélyes szalagvágásra került sor Gyergyószéken. A Gyergyóremetéhez tartozó Eszenyőben az ivóvízhálózatot adták át, a községközpontban és Ditróban egy-egy felújított útszakaszt adtak át a közlekedésnek.
Új bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Az előadás a szokásosnál is nagyobb kihívást jelent a társulat művészeinek – ez az első Shakespeare darab a színház történetében.
Beköltöztek a gyergyószentmiklósi kutyamenhely első lakói. A hivatalos avató egy olyan létesítmény kapuját nyitotta meg, amire évek óta vártak a helyi állatvédők. A menhelyen 40 kutyának van helye.
Hétfő délután lemondott a GO Rt. igazgatója. Szőcs Tivadar (képen) egy – Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester által összehívott – megbeszélés végére tett így pontot. A személyeskedésekben, vádaskodásokban bővelkedő gyűlés viszont nem adott biztos választ arra, hogy lesz-e keddtől fűtés Gyergyószentmiklóson. A polgármester ígéri: lesz.
1989 decemberében, a forradalmat követő néhány napban Erdély-szerte szinte egyidőben alakultak meg az RMDSZ helyi szervezetei. A magyar érdekvédelmi szövetség azóta számos változáson ment át, parlamenti pártként volt ellenzékben és kormányon, a jelentős magyar lakta településeken pedig meghatározó politikai erő lett, és maradt ma is.
Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is megrendezték a Fiatal Pedagógusok Fórumát. A helyi Területi Ifjúsági Tanács és Hargita Megye Tanácsának rendezésében létrejött fórumon több mint 30 tanár, tanító és ovónő vett részt.
Kigyúlt egy ház, bennégett a tulajdonos szombaton reggel Marosfőn. Valószínűleg égő cigaretta okozta a tüzet.
A gyergyószentmiklósi fűtésügyben naponta akadnak érdekes fejlemények. A Hargita Gáz Rt. ultimátumot adott a város polgármesteri hivatalának. Ha vasárnapig, december 13-ig nem kapja meg a novemberi gázszámla ellenértékét, újra elzárja a gázvezeték csapját.
Már lassan úgy tűnik, regényírói fantázia igazgatja a gyergyószentmiklósi fűtés-, melegvíz-ügy fejleményeit. A legfrissebb események az abszurdítás határát súrolják.
Csökkent a fűtésköltség. Ez derül ki a gyergyószentmiklósi lépcsőházakban ma kifüggesztett és a 2008 novemberi fűtésszámlát összehasonlítva. Ez azonban nem minden fogyasztóra egyformán igaz. Az értékek lépcsőházanként változnak, attól függően, hogy az új rendszer melegét mikortól élvezhették a lakók.
Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.
Egyelőre nem lehet karácsonyfának szánt fenyőt beszerezni Gyergyószentmiklóson. Pontosabban a hagyományos, vágott fenyőcsemeték hiányoznak a piacról. Már a korábbi években is megjelentek a földlabdás élőfák, idén faládába ültetett csemeték kaphatók.
Szombaton és vasárnap (december 12-én és 13-án) Gyergyószentmiklósra látogat a Civilsuli, mely program sorrendben immár az ötödik idei erdélyi konferencia.
A svájci Urlichenben december 5–6-án sífutó Európa-kupa versenyt rendeztek, ahol a gyergyószentmiklósi Sára Tímea a dobogó legtetejére állhatott fel.
Kétszáz orotvai család ihat friss, egészséges ivóvizet jövő tavasztól a szerdán átadott új vízvezetékhálózatnak köszönhetően. Ez azonban csak egy lépés a hegyek között megbúvó kis falu fejlődésében, 1-2 éven belül aszfaltozott műúton lehet ide eljutni.
December 21. és 23. között rendezik meg a jégkorong Románia Kupa selejtező mérkőzéseit. Az időpontot már korábban eldöntötték a jégkorongszövetség illetékesei, a helyszínek azonban változtak a tervezetthez képest.
Felmérés készül a H1N1 vírus elleni, gyermekeknek szánt védőoltás igényléséről. A kérdőívre legtöbb esetben nemleges választ adnak a gyergyói szülők.
Olvasónk szerint Maroshévízen is van halálos áldozata az újinfluenza vírusának.