
Fotó: Pál Árpád
Véglegesítették az igazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsga eredményeit. Ha a minisztérium nem dönt másként, pár napon belül betölthetik tisztségeiket a sikeresen versenyvizsgázott iskolaigazgatók és aligazgatók, valamint a napközik vezetői és helyetteseik. Azt azonban egyelőre nem tudni, mikor lesznek új vezetők azokban a tanintézményekben, ahol nem jelentkezett senki a versenyvizsgára, illetve a jelentkező elbukott.
2016. december 14., 11:072016. december 14., 11:07
2016. december 14., 11:122016. december 14., 11:12
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte, azokban a tanintézetekben, ahol nem jelentkezett senki vagy nem sikerült senkinek a versenyvizsgája, új igazgatókat neveznek ki ideiglenesen. A kinevezés a tanfelügyelőség és a tantestület közös döntése alapján történik. Megjegyezte, a módszertan leszögezi, nem lehet kinevezni azt, akinek nem sikerült a vizsgája, illetve azt, aki eddig igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedett az adott tanintézetben, de nem jelentkezett a versenyvizsgára. Továbbá elmondta, olyan személyek is vannak, akik két tisztségre is pályáztak, és mindkét estben sikerült a vizsgájuk. Ők kell jelezzék, hogy melyik funkcióban kívánják folytatni.
Figyelembe veszik azt is, hogy a tisztség betöltésére kijelölendő pedagógus kvalitásai minél jobban megfeleljenek a vizsgakövetelményeknek – tudtuk meg. Azon tanintézmények esetében, ahol egyetlen pedagógus sem jelentkezett vizsgára, leginkább az országos oktatásért felelős tantestületben való tagság hiánya okozott problémát, ám az ideiglenes kinevezés esetében ez nem kizárólagos feltétel. Érdeklődésünkre a Hargita megyei főtanfelügyelő azt mondta, nem aggódik amiatt, hogy az iskolák tanárai közül senki nem lenne alkalmas vagy senki nem vállalkozna a megüresedő tisztség betöltésére, dacára annak, hogy a megyében rendszerint nincs elég jelentkező a különböző igazgatói tisztségek betöltésére, de még tanfelügyelőnek sem – mondta el Görbe Péter. Magyarázatként hozzáfűzte, a tanév elején is több oktatási intézményben előfordult, hogy meg kellett győzni az illető pedagógust, vállalja el az adott tisztséget, és mindig sikeres volt a rábeszélés.
A versenyvizsga Hargita megyei szakaszán mindössze egyetlen esetben történt óvás: Császár Sándor, a csíkmadarasi Kis Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója nyújtott be fellebbezést. Az igazgatónak csökkent a jegye óvás után, így második félévtől Bíró Éva, jelenleg az iskola tanítója veszi át a helyét. Az eredmények megtekinthetők a tanfelügyelőség honlapján.
Udvarhelyszéken tizennégy iskolában és óvodában nem jelentkezett senki az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgára, és további tíz egységben az aligazgatóira sem, továbbá a jelöltek közül hatan nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek – derül ki a tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból.
Mint arról korábban már beszámoltunk, azok az igazgatók, akiknek nem sikerült a vizsgájuk, visszatérhetnek tanári munkájukhoz, az őket helyettesítő pedagógusoknak pedig megszűnik a kinevezésük. Nem vezethetik tovább a tanintézetet azok az igazgatók sem, akiknek nem akadt kihívójuk, de ők maguk sem jelentkeztek a versenyvizsgára.
A zetelaki P. Boros Fortunát Középiskola egyike azon tizennégy udvarhelyszéki tanintézetnek, amelyekből senki nem jelentkezett a versenyvizsgára. Abrán Enikő igazgatónő elmondta, őt és aligazgató kollégáját is a tanév elején nevezték ki a tisztség betöltésére. Egyikük sem tagja az országos oktatásért felelős tantestületnek, így esélyük sem volt a versenyvizsgára jelentkezni. A tanintézet vezetője úgy tudja, év végéig még betöltheti a tisztséget. Az iskolához hét alegység tartozik, nem könnyű ezek adminisztrálása, de Abrán Enikő a továbbiakban is vállalná a feladatot, szándékában áll vizsgázni és benyújtani a szükséges dokumentumokat a országos oktatásért felelős tantestületbe való bejutásért.
Hargita megyében az előzetesen meghirdetett 134 igazgatói tisztség esetében 110 állásra 120 személy jelentkezett. Tehát 24 megyei tanintézetben senki sem pályázott a vezetői tisztségek betöltésére. Az aligazgatói állások esetében a 66 meghirdetett tisztségből 31-re 34 személy iratkozott. Eszerint 35 aligazgatói állás maradt üresen. A vizsgára jelentkezők 71,53 százaléka teljesítette sikeresen a három részből álló megmérettetést: 144 személyből 103-an mentek át.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!