
Tizenöt juhot öltek meg a farkasok hétfőn reggel Újfaluban. A gazda megélhetése veszélybe került ezzel. Súlyosabb, hogy ez nem egyedi eset, csak ebben a községben 50 felett van az elmúlt hetekben elpusztított háziállatok száma, de hasonlók történtek Remetén és Vaslábon is.
2017. március 07., 14:022017. március 07., 14:02
A hétfői az utóbbi két hétben a harmadik eset, hogy farkasok pusztítottak el háziállatokat Újfaluban. Előbb 24, majd pénteken 3, most pedig 15 juh vált a fenevadak áldozatává. A gazdák egyáltalán nem érzik biztonságban állataikat, az eddigi károkat tetézi, hogy kilátást sem látnak arra, hogy a farkastámadások megszűnjenek.
Az istállóból reggel nyolckor engedte ki a juhait Egyed András a kertjébe, és tízkor, mire visszatért, már csak a pusztítás nyomait láthatta. Egy tucatnyi juh élettelenül feküdt a földön átharapott torokkal és kitépett belső szervekkel. Néhány pedig véresen, sebzetten ugyan, de még élve szédelgett az udvaron. Azokat is le kellett vágni, különben úgy is elpusztultak volna – mondta keserűen a gazda. Az Újfalu alszegi részén történt farkastámadás már a második, ami Egyed András állományát sújtja. A korábbi eset során 25 juhát ölték meg a farkasok.
A kár jóval nagyobb, mint ami az állatok piaci értéke lenne. Az állam ugyan valamikor (a tapasztalatok szerint több év múlva) kifizeti a juhok árát, de a gazda sokkal többet veszít. APIA támogatást igényelne, de a lecsökkent létszám miatt most már ezt sem teheti meg. Úgy tudja, legkevesebb 50 juh tartása esetén járna a támogatás. Neki 65 volt a támadást megelőzően. A mostani pusztítás után kevesebb, mint 50 juha marad. „Ez megbuktatott teljesen” – fogalmaz a gazda. Nem használhatja fel azon állatok húsát sem, amelyeket csak megsebzett a farkas, hiszen nem lehet tudni, milyen betegségeket hordozhat a vad, ami a hús elfogyasztásával az emberre is veszélyes lenne.
Két hét leforgása alatt a hétfői volt a harmadik farkastámadás Újfaluban, de ez csak egy része a történetnek. Egyed András sorolja: Jánosinál, Lukácsnál is ölte az állatokat, Simon Ernő gazdaságába kétszer is bejárt. Felszegben egy borjút fogott meg. Molnár Laci bácsinál az istálló ablakán mászott be a vadállat és rendezett vérfürdőt. Van, ahol 3, de van, ahol 24 juh pusztult el. Összesen az ötvennél is jóval nagyobb a megölt állatok száma. „Ezt így nem lehet tovább bírni” – teszi hozzá.
Nem csak a háziállatokat támadják. Még egy évvel ezelőtt és a nyáron is húszasával lehetett őzeket látni a határban, mostanra egy sem maradt, és míg korábban rendszeresen riadtak fel a nyulak az autók fényeire, most azokat sem lehet látni. A farkasok kiirtották. Egyed András a faluhoz közelebb eső erdőrészben legalább tíz szarvas szétmarcangolt tetemét is látta. Fogynak a vadak, így egyre vonzóbb prédának számítanak a háziállatok.
A gazda szerint Újfalu közelében körülbelül harminc farkas tanyázik, több falkában, egyre bátrabbak. Azonban úgy véli, a juhokat egy vagy két öregebb állat pusztítja, amelyek az erdőben már nehezebben tudnának vadat elejteni. A lábnyomok számából is erre lehet következtetni. Meggyőződése, hogy ezt a pár támadót könnyen ki lehetne lőni, és ezzel a többieket is el lehetne riasztani a falu közeléből. De senki nem tehet semmit. Kilövési engedélyt nem ad az illetékes környezetvédelmi hatóság. Az emberek tanácstalanok, tehetetlenek, és nem látják, mitől javulna a helyzet. Azzal is tisztában vannak, hogy ha továbbra is bántatlanok maradnak a farkasok, akkor vissza fognak térni.
Soha nem volt annyi farkas Újfalu közelében, mint amennyi mostanában. 10-15 fős falkákban járnak, épp egy nappal korábban számolt össze 14-et Egyed József polgármester, aki maga is vadász. Számításai szerint felborult az egyensúly, ezen a vidéken sokkal több most a ragadozó, mint amennyit ez a terület nyugodtan el tudna tartani úgy, hogy ezek az embereket és háziállatokat ne zavarják. Most éppen a farkasok garázdálkodnak, de medvéből is sokkal több van, mint amennyi a normális lenne. Nincsenek kilövési engedélyek és emiatt az állatok hozzászoktak, hogy nem kell félniük, félelem nélkül törnek be a gazdaságokba, amelyeket eddig elkerültek. A napokban a falu közepén, a templom közvetlen közelében pusztítottak. A farkasösztön pedig vérengzéssel jár, mindent öl, ami csak mozog, tehát nem csak egy-egy juhot ejt el, ami a táplálkozásához elég lenne. Nem is lakik jól egy-egy ilyen támadáskor, a legtöbb állatot megöli, de alig táplálkozik a húsukból.
A helyzeten csakis az tudna segíteni, ha megfelelő számú kilövési engedély lenne, hogy az egyensúly visszaállhasson. „Rendszeresen jelentjük a támadásokat, és kérjük a jóváhagyást a veszélyes példányok kilövésére, de hiába. Azt várják talán, hogy embert is megtámadjanak, megöljenek? Emberéletet kell követeljen a helyzet, hogy a vadakat minden áron védők észre térjenek” – veti fel a polgármester.
„Mi már hónapokkal előre tudtuk, hogy ez lesz, de a környezetvédőket ez nem érdekli. Azzal, hogy teljesen betiltották a ragadozók vadászatát, azt érték el, hogy az állatok egyre bátrabbak, már nem félnek az embertől, egyre gyakrabban törnek be a gazdaságokba” – állapítja meg a Gergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője, Birtalan István. Egyedüli megoldásnak ő is azt látná, ha ismét engedélyeznék a farkas és medve vadászatát.
Ugyanígy vélekedik egy általunk megkérdezett erdészeti szakember is: a farkas nagyon ravasz állat, normális esetben kerüli az ember közelségét, nem kockáztat ok nélkül. Most azonban megtapasztalták, hogy nincs veszély, senki nem riasztja el őket, így vadászterületnek vélik az udvarokat, karámokat is. Nem csak Újfaluban, Remetén és Vaslábon is volt hasonló farkastámadás az elmúlt hetekben. Most, tavasszal Gyergyószéken a medvék még nem okoztak bajt, de a megyében erre is van példa. Etéden amellett, hogy juhokat ölt meg, a lakóház ablakát is betörte a medve. Nemcsak a pajták körül kereste az élelmet, de a háztól sem tartotta távol magát.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!