Mintegy 12 ezer új típusú értékesítési könyvet igényeltek idén a Hargita megyei önkormányzatok azoknak a gazdálkodóknak, akik nemcsak saját használatra, hanem értékesítésre is szánják prímér mezőgazdasági terméküket – tudtuk meg Tánczos Barnától. A szenátorral emellett a termelői bizonylatokkal és értékesítési könyvecskékkel kapcsolatos tudnivalókról beszélgettünk.
2015. október 02., 13:192015. október 02., 13:19
Habár már az év elejétől kiválthatók a termelői bizonylatok és az új típusú értékesítési könyvek, sok gazda számára még mindig nem világos, mire szolgálnak, mi a teendő azokkal. A kérdések tisztázása céljából Tánczos Barnával beszélgettünk. A szenátor elmondta, az új mezőgazdasági bizonylatokra vonatkozó 2014-es törvény úgy rendelkezik, hogy termelői bizonylatot kell kiváltania minden olyan mezőgazdasági termelőnek, aki háztájon, illetve közepes méretű farmján megtermelt termékeit nemcsak saját szükségletre, hanem értékesítésre is szánja. A gazdának az értékesítéshez egy termelői/értékesítési könyvecskét is ki kell kérnie a helyi önkormányzattól.
„Sok kereskedő foglalkozott, foglalkozik mezőgazdasági termékek adásvételével, akik magukat termelőnek jelentették be, de nem termelnek, vagy csak olyan kevés mezőgazdasági területtel rendelkeznek, hogy azon olyan mennyiségű terméket nem lehet előállítani, amennyit eladnak. Ezek az úgynevezett kupecek nagyon sokszor kihasználták a mezőgazdasági termelőket. A mostani jogszabály – habár jóval bonyolultabb és bürokratikusabb a korábbinál – esélyt ad arra a hatóságoknak, hogy kiszűrjék a kereskedőket, akik a korábbi ellenőrzéseken termelőknek vallották magukat” – emelte ki a törvény célját a politikus.
Az említett két dokumentumot a nyomdától Hargita Megye Tanácsa rendelte meg, mostanra már minden település önkormányzatához továbbították azokat. Volt példa arra is, hogy az év folyamán többször is utánrendelt egy-egy község. Mostanig a hatvanhét Hargita megyei településre mintegy 12 ezer értékesítési könyvet küldtek ki. Így bárki, aki még nem tette meg, van rá módja, hogy helyi önkormányzatoktól kérvényezze a dokumentumokat – részletezte Tánczos. Hozzátette, ezekkel csak prímér állattenyésztési, illetve növénytermesztési termékeket lehet értékesíteni – azaz a gabonát, a pityókát, az élőállatot, de a feldolgozottat, azaz a tej- és hústermékeket nem.
A termelői bizonylaton feltüntetik a gazda adatait, hogy mekkora területen gazdálkodik, illetve hogy mekkora az állatállománya. Az értékesítési könyv egy számlatömbhöz hasonlít, oldalai az árujegyzék szerepét töltik be – az adó és vevő adatai mellett bele kell írni az eladott termék nevét, mennyiségét, egységárát. Így értékesítéskor az önmásoló oldalak egyikét a vásárló kapja meg, a másikat a gazda teszi el, a harmadik a könyvecskében marad, betelte után azokkal együtt kell visszavinni a helyi önkormányzathoz – magyarázta az illetékes. Megjegyezte, a könyvben szerepel az a maximális mennyiség is, amelyet a gazda értékesíthet, így egy három tehenes gazdaságból senki nem adhat el 10 borjat egy év alatt. A törvény tiltja, hogy ezekkel a könyvecskékkel más mezőgazdasági terméket értékesítsen bárki, mint amit saját gazdaságában megtermelt.
Ugyanakkor a szenátor hangsúlyozta, az értékesítésből származó összegek nem adókötelesek, tehát semmiféle adózási vonzatuk nincs ezeknek az értékesítési könyveknek. Ez az értékesítési rendszer, valamint a termelői bizonylat azokra a magánszemélyekre vonatkozik, az adórácsos szabályzattal együtt, akik mezőgazdasági átalányadót fizetnek. Emellett ezen jogszabály kötelezi a piacokat működtető önkormányzatokat, hogy a piac 40 százalékát fenntartsák azok számára, akik ilyen termelői bizonylattal rendelkeznek, hogy ne kelljen a közvetítőkre szorulniuk. Mint kiderült, a rendőrség bárhol ellenőrizheti, hogy az az áru, amit a közutakon szállítanak, honnan származik. Ez elsősorban azok számára jelent veszélyt, akik őstermelőktől felvásárolt terményekkel közlekednek az országban, anélkül, hogy lenne az adásvételre vonatkozó iratuk.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.
Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.
Betörés miatt négy férfit fogtak el Maroshévízen, miután egy helyi lakos bejelentette, hogy ismeretlenek törtek be az otthonába, és elvitték a kézitáskáját. A rendőrök rövid idő alatt azonosították a gyanúsítottakat, a lopott holmit pedig visszaszerezték.
Hamarosan megszűnik a szolgáltatás a gyergyószentmiklósi régi ivóvízhálózat egy részén, ezért csatlakozni kell az új vízvezetékre – hívja fel az érintettek figyelmét a városi közműszolgáltató.
Támogatócsoport indul Gyergyószentmiklóson azok számára, akik a kamasznevelés kihívásaival és az életközép kérdéseivel egyszerre néznek szembe. A jelentkezési határidő április 17.
szóljon hozzá!