
Fotó: Barabás Ákos
Gyergyószárhegy katasztrófaelhárító szolgálata közleményben a veszélyek elhárítására, a szerencsétlenségek megelőzésére hívja fel a lakosság figyelmét.
2017. január 12., 20:292017. január 12., 20:29
2017. január 12., 20:482017. január 12., 20:48
Györffy Zsolt, a szárhegyi katasztrófaelhárítás és önkéntes tűzoltó alakulat vezetője elmondta, ő az évek során igen nagy hatékonyságát látta annak, hogy minden idényben felhívták a községlakók figyelmét a feladataikra, a veszélyek megelőzésére. Ezt eddig a helyi kábeltévén tették, mostantól a világháló segítségével is igyekeznek minden háztartásba eljuttatni a katasztrófamegelőző javaslatokat.
A tájékoztatás hatékonyságát látja Györffy abban is, hogy az elmúlt esztendőben egyetlen épülettűz sem volt Szárhegyen, az önkéntes tűzoltók öt bevetésen voltak, minden esetben szomszédos településeken. A korábbi, 2015-ös esztendő nem volt bajmentes Szárhegyen sem, akkor villám csapott egy gazdasági épületben, illetve Güdücön egy kazánházban keletkezett tűztől gyúlt ki egy lakóház. 2014-ben sem tétlenkedtek, akkor gazdasági épületet kellett menteni a lángoktól a községközpontban. Érdemes tehát az emberek figyelmét felhívni a veszélyekre. Ezt is feladatának tartja a katasztrófaelhárítás, mint ahogy abban is segítenek a lakosságnak, hogy kéményseprésre lehet itt előjegyzést kérni.
A téli időszakban gyakrabban előfordulnak a gazdaságokban bizonyos katasztrófahelyzetek – ezt támasztja alá a katasztrófaelhárítók tapasztalata. Ezért közlik szabályként: „Tilos a hibás, vagy rögtönzött vezetékek, elektromos készülékek használata; Tilos túlterhelni a vezetékeket több elektromos készülék használata által; Tilos gázpalackok használata nyomásszabályzó nélkül, megrongálódott tömítéssel vagy hibás vezetékkel; Tilos nyílt láng használata gazdasági épületben, raktárban vagy szénatároló helyeken; Tilos a gázpalackok melegítése, dőlt vagy lefektetett állapotban való használata; Tilos nyílt láng használata a gázpalackok zártságának ellenőrzésére, ezt a műveletet legjobb szappanos vízzel végezni; Tilos tűzgyújtó eszközöket olyan helyen hagyni, ahol a gyermekek hozzáférnek; Tilos felügyelet nélkül hagyni a gyerekeket olyan házban, ahol tűz van a kályhában, vagy elektromos készülék van használatban; Tilos üzemanyagot vagy gyúlékony anyagot tárolni az épületek tetőtereiben; Tilos rögtönzött füstölők használata raktárakban, tetőterekben vagy gyúlékony anyagok közelében.”
A sürgősségi hívószám tárcsázására hívják fel baj esetén az érintettek figyelmét, de közlik azt a számot is, amelyen a szárhegyi katasztrófaelhárítók, az önkéntes tűzoltók és polgárőrök is elérhetőek: 0728-319 2770.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!