Rendezetlen etnikai kérdések – Balkán-krízis és migrációs téma az EU-táborban

•  Fotó: Csedő Attila

Fotó: Csedő Attila

Az Ukrajnában kialakult konfliktus és a görögországi válság fényében Európának kötelessége lenne újragondolni azt, hogyan próbálta egymáshoz illeszteni Európa országait, és hogyan kellene összeillesztenie a jövőben – fogalmazott Markó Béla a marosfői EU-táborban megtartott pénteki előadásán.

Krónika

2015. július 12., 22:132015. július 12., 22:13

2015. július 12., 22:132015. július 12., 22:13

A volt RMDSZ-elnök szerint ezen országok integrációja során ugyanis az Európai Unió a legkönnyebb és egyben a legveszélyesebb megoldást választotta: egyenruhát próbált rájuk húzni. Markó úgy fogalmazott, Európa „megpróbálta Prokrusztész-ágyba bújtatni ezeket az országokat”, és nem vette figyelembe, hogy minden országnak meg vannak a sajátos etnikai kérdései.

„Hiszen a görögországi válság is bebizonyította, hogy a görögök bizony nem németek, ahogyan a magyarok, a románok sem németek, de vajon nekünk olyan Unió kell, amelyben mindenki német?” – tette fel a kérdést.

Szerinte a kontinens és az Amerikai Egyesült Államok vezetői máig nem tudatosították az etnikai kérdés rendezésének jelentőségét a térségben, és ezt az Ukrajnában kialakult drámai helyzet mutatja a legjobban. A politikus szerint az ukrajnai konfliktus súlyos hatással van az egész térségre, Románia egy potenciálisan háborús övezet közelében találta magát, és ez katonai szempontból igen felértékelte az országot.

„Én azonban nem örülök ennek a felértékelődésnek, hiszen ez azt jelenti, hogy itt egy jelentősebb katonai, NATO-jelenlétre van szükség. Azt gondolom, hogy nekünk nem szabad ilyen háborús alternatívákban gondolkodni. Ha mi egy olyan régióban fogunk élni, ahol nem a nyugati demokratikus rendszerekhez való felzárkózás lesz a legfontosabb cél, hanem az, hogy itt egy katonailag stabil régió legyen” – szögezte le Markó Béla, aki szerint a helyzetet tovább rontja, hogy a szeptember 11-ei egyesült államokbeli merényletet követően megváltozott a világ, és az Egyesült Államok számára a térségünkben nem a demokratikus berendezkedés, hanem a stabilitás a legfontosabb.

„Ebben a térségben mindenütt zavar van a demokrácia értelmezésével, ez arra kell késztesse az Európai Uniót és mindannyiunkat, hogy végiggondoljuk, hogyan kellene a jövő Európáját felépíteni” – hangsúlyozta előadásában Markó Béla.

Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők szombati előadásukon azt hangsúlyozták: a migrációt nem lehet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni Európában, a jelenség immár biztonságpolitikai problémákat vet fel. Sógor Csaba kiemelte: 25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek.

Úgy vélte, Ázsia és Afrika bizonyos területeit segíteni kell abban, hogy biztonságosabbá váljanak, és kevesebben vándoroljanak el. „Európának múltbeli hibái, az egykori gyarmatosítási törekvések miatt is felelősséggel kell ezt a kérdést kezelnie” – fogalmazott Sógor.

Winkler Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között – mutatott rá az RMDSZ EP-képviselője.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ ügyvezető elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által tizenkettedik alkalommal megszervezett tábor vasárnap este ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés