Megidézik Bethlen korát, megmutatják a kastélyokat

Parászka Géza és fia, Előd a Tarisznyás Márton Múzeumban mutatta be csütörtök este a két rend új ruhát. Fejedelemségkori lovas katonai viseletek ezek, melyek tartalmaznak kalpagot, melybe egy ragadozómadár tolla jár, a testet mente fedi, alatta selyemövvel átkötött dolmány található, alul pedig nadrág és csizma, valamint a bőrtarsoly. A megvalósítás azáltal vált lehetővé, hogy a megyei tanács népviselet-készítésről szóló pályázatába más, hagyományőrző viseletek kivitelezése is helyet kapott. Egy pár csizmára futotta a pénzből, ehhez pótolnak még majd egy másikat, valamint be kell szerezniük a korhű szablyát is, valamint egy nagyobb anyagi alapot kell teremtsenek a további tervekhez.

A ruhák igencsak díszesnek tűnnek, kérdésünkre viszont viselőik elmondták, hogy akár a székely népviseletben, itt sem a cicomázás volt a cél. Esztétikus a kivitelezés, mégis mindennek gyakorlati haszna van az öltözékeken. Nem véletlen, hogy a dolmány pont ennyire hosszú, és védi a térdet hidegtől, ütéstől, vágástól, a lehajtható ujja pedig a kézfő melegen tartását és épen maradását szolgálja. A derékon lévő selyemöv hasznát jól tudja az, aki lovagol, de a mente sem hiába bundás, a sújtások pedig a vágástól védik a mellkast. „Semmi nincs rajta csak az esztétikum kedvéért, mert ez nem báli ruha, hanem katonai öltözet.”

A két Parászka neve közismert, 1998-ban kezdték el a katonai hagyományőrzést, majd 2000-től a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület égisze alatt tevékenykednek. Már a kezdetekkor megvarratták az 1848-as huszár egyenruhákat Kolozsi Noémivel. Most szintén hozzá fordultak a megrendeléssel. Elmondták, ezután is a huszár egyenruhát fogják viselni rendezvényeken, viszont a frissen elkészített viselet több szempontból is előnyös ahhoz a tervükhöz, amit jövőben fognak megvalósítani. Csak egy az előnyök közül: ezen ruházat jóval könnyebb, mint a huszárruha, amelyik minden kellékkel együtt tizennyolc kilogrammot nyom, ha nem veri meg az eső. Egyébként is hajdan, amikor a huszár hagyományőrzést kezdték, hatan voltak, most több száz a huszárok száma. Valami egyedit akartak előhozni ezen a múltból.

A terv kicsiben hazalovagolni a szülővárosba. De ennél több: lóháton bejárni az erdélyi várakat, kastélyokat. Több kisebb szakaszra osztanák le a távot, amely érintené Gyergyóból indulva Barcarozsnyót, Törcsvárt, Fogarast, Kőhalmot, Segesvárt, majd hazakanyarodni, és útközben meglátogatni, dokumentálni az összes várat, kastélyt, erődítményt, amit akár romokban is, de fel lehet lelni. A cél egy népszerűsítő anyag készítése.

Apa és fia együtt indul majd útnak. Kettejüknek közös terve valósul meg, hiszen az apa az úthoz, a fia az öltözékhez ragaszkodott. Visszalovagolni a család származási helyére, útközben megmutatni, honnan jött a két lovas, mi köti őket Bethlen Gáborhoz, a fejedelemség korához, majd hordozni a hírt: vannak még Erdélyben várak, kastélyok – így képzelik el a múltalapú jövőt Parászkáék.