Kutyaharapásból kutyakomédia

Kutya harapta meg egy gyergyószentmiklósi olvasónkat, akit nemcsak az eb, hanem az egészségügyi bürokrácia is próbára tett.

Balázs Katalin

2013. augusztus 20., 17:262013. augusztus 20., 17:26

2013. augusztus 20., 17:442013. augusztus 20., 17:44

Harai Tünde rendszeresen sportol, lakóhelyéről kerékpárral megy a focipályáig, ott szalad, majd szintén kerékpárral haza – hogy jól kezdődjön a napja. Kedden reggel, amikor a pályáról hazafelé tartott, találkozott egy lánnyal, aki rendszeresen reggelente sétáltatja a kutyáit. Már köszönő viszonyban is vannak, olyan gyakran találkoznak. Azon a reggelen a két pórázon sétáltatott eb mellett volt egy harmadik, szabadon, amelyik megugatta a kerékpározó Tündét, majd, amikor leszállt bringáról, lábába harapott. Nem volt egyértelmű, hogy a lányhoz tartozik-e a “harapós”, de tény, hogy hozzá ment vissza, aki megfenyítette. Tünde, mint mesélte, úgy vette ki a lány szavaiból, hogy nem sajátja, de gondját viseli valamilyen szinten ennek a házőrzőnek is.

A következő út a sürgősségre vezetett. A várakozás után nevét tudakolták, majd közölték, tetanusz elleni oltás nincs, jobb, ha a fertőző osztályon próbálkozik. „Még le sem fertőtlenítették a tenyérnyi sebet” – mondta erről az áldozat.

A fertőző osztályon rövid időn belül közölték, ingyenes oltás nincs. Ráadásul az is rá hárult, derítse ki, a támadója be volt-e oltva veszettség ellen.

„Eljöttem a kórházból, megkerestem a kutyás lányt, akitől megtudtam, érvényes az eb oltása. Vissza a fertőzőre, közöltem a jó hírt, ők pedig az újabb utam okát: vigyek a kutya oltásáról igazolást. Újra megkerestem a lányt, ő megkereste az oltási papírt, aztán a gyógyszertárban megvettem a gyógyszert, családorvosommal beadattam, majd visszatértem a fertőző osztályra a kutya könyvével, ahol fertőtlenítették, bekötözték a sebemet”.

Ez három órába telt, mondja Tünde, aki nem tud napirendre térni a történtek után. Miért is fizetünk egészségügyi biztosítást? Miért nem lehet megoldani az utcákon kóborló ebek kérdését? Ma őt, holnap mást harapnak meg a kutyák, iskolába igyekvő gyerekeket, öregeket..., és mi lesz, ha még az oltási igazolást sem tudják az áldozatok előkeríteni? – sorjáznak benne a kérdések. „Én szeretem az állatokat, de ez így nem normális! Valami módja kell legyen annak, hogy Gyergyószentmiklóson engem a kutya ne rágjon le a bicikliről” - fakad ki elkeseredetten. És ha már ennyit járkált a harapás miatt – mint mondja –, nem restelli, felmegy a polgármesterhez is, hogy kálváriáját előadja, hátha legalább másokon segíthet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés