Gyergyószentmiklósi születésű a világ legkisebb szárazföldi csigájának felfedezője

A világ legkisebb szárazföldi csigája a legújabb felfedezettje a gyergyószentmiklósi származású, jelenleg Japánban élő Páll-Gergely Barnának. A fiatal biológust a munkájáról, jelenlegi életéről kérdeztük, no meg arról, milyen helyet foglal el életében Gyergyószentmiklós.

Baricz-Tamás Imola

2015. október 01., 22:332015. október 01., 22:33

A napokban fókuszba került dr. Páll-Gergely Barna és természetesen a felesége neve is, ugyanis a világ legkisebb méretű szárazföldi csigáját fedezte fel, amely az Angustopila Dominikae nevet kapta, vagyis a párja nevét. A fiatal biológust arról is kérdeztük, mit jelent számára a legújabb felfedezése. „Kicsit meglepődtem rajta, hogy a média ennyire felkapta a történetet, bár valamennyire számítottam rá. A napokban több nemzetközi lapnak adtam interjút, mint például a National Geographic és a New Scientist. Alig több mint egy nappal a cikkünk publikálása után 70 ezer internetes találat van az Angustopila Dominikae (ez a legkisebb csigafaj neve) kulcsszóra. Tudományos szempontból természetesen érdekes ez a felfedezés, de az olyan kézenfekvő kérdések, mint „mi a törpeség evolúciós előnye?”, ennyivel nem megválaszolhatók. A mostani felfedezés a válasz irányába tett első lépésként fogható fel. Nekem az a legjobb érzés, amikor a publikáció megjelenik, és ennek a fajnak onnantól kezdve lesz egy neve. Ezután kinyomtathatom a címkéket, és leadhatom a példányokat egy múzeumba (jelen esetben a Magyar Természettudományi Múzeumba), hogy más kutatók is hozzáférhessenek” – fogalmazott a kutató.

Az immár nemzetközi hírnévnek örvendő fiatal biológus, aki kiskorában került el Gyergyószentmiklósról. „A szüleim elváltak, amikor egy évet töltöttem, és hároméves voltam, amikor édesanyám újra férjhez ment. A nevelőapám Mosonmagyaróváron élt, így én is ott nőttem fel. De nagyon szeretem Gyergyót, és ha tehetem, minden évben, általában nyáron hazalátogatok. Idén ez sajnos nem sikerült, és a japán ösztöndíjam miatt jövőre sem tudom megtenni, de az évi egyszeri hazautazás mindig fontos volt számomra” – vallotta Páll-Gergely Barna. Hozzáfűzte: „Nagyon szeretem a gyergyói hegyeket, gyakran kirándulok a környéken, és persze csigákat is gyűjtök. Emellett sok rokonom él Gyergyóban. Sajnos a nagyszüleim már nem élnek, de van unokatestvérem, nagynénim, egyéb rokonom, akiket meg szoktam látogatni, és szeretném velük tartani a kapcsolatot annak ellenére, hogy messze élek a tőlük. Mindig is büszke voltam, vagyok arra, hogy Gyergyóban születtem.”

Mosonmagyaróvár után Pécsen tanult a biológus, majd Japánban doktorált. „Mosonmagyaróváron, az osztrák és a szlovák határhoz nagyon közel nőttem fel, és az egyetem elkezdéséig ott éltem. Az egyetemet Pécsen végeztem el, és egy-egy félévet töltöttem egy görög és egy török városban cserediákként. A doktori tanulmányaimat Japánban végeztem, és ugyanide kaptam egy kétéves ösztöndíjat, ami idén augusztusban kezdődött el” – foglalta össze Páll-Gergely Barna. Kitért arra is, hogyan került Japánba: „Nem volt semmilyen kapcsolatom az országgal, viszont ismertem egy japán professzort, aki úgyszintén csigákkal foglalkozik. Ez egy nagyon szűk szakterület, a világon mindenki ismer mindenkit. Ő ajánlotta fel még az egyetemi éveim alatt, hogy szívesen venné, ha az ő laboratóriumában kutatnék, és ott írnám a doktori disszertációmat. Ezt nekem nem kellett kétszer mondani, mert a jól felszerelt laboratórium mellett mindig érdekelt a keleti kultúra is.”

A szárazföldi csigák életébe is kis betekintőt nyújtott. „Állatrendszertannal foglalkozom, ezen belül szárazföldi csigákkal. Ez nagyjából azt jelenti, hogy új fajokat fedezek fel, és igyekszem a csigafajok közötti rokonsági viszonyokat tisztázni. Az élővilág megismerése szerintem az emberiség nagy feladatai közé tartozik. A legpontosabb becslések szerint az eddig ismert, kb. másfél millió faj a Föld élőlényeinek csak nagyon kicsi, kb. 15 százaléka. Ezért rengeteg a tennivalónk nekünk, taxonómusoknak, rendszertannal foglalkozó kutatóknak” – mondta.

„A parányi csigára is büszke vagyok, de ebben az esetben elsősorban a csigák gyűjtőjét, Hunyadi Andrást illeti az elismerés, és persze magukat a csigákat. Én csak dokumentáltam a természet eme csodáit” – fogalmazott Páll-Gergely Barna. „ Amikre legbüszkébb vagyok, azok olyan felfedezések, amelyeket évszázados múzeumi gyűjteményekben végeztem. Például a londoni Natural History Museum gyűjteményében több új fajt találtam annak ellenére, hogy az elmúlt kb. 130 évben sok jelentős kutató kezében is megfordultak azok a példányok. Két faj számára pedig egy idén megjelent cikkben új génuszt (nemet) írtam le, melynek a Csomapupa nevet adtam Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére. A Csomapupa nembe tartozó csigák a Himalája délkeleti lejtőin élnek, nem messze onnan, ahol Kőrösi Csoma is kutatta a tibeti nyelvet és vallást.”

A biológus jelenleg, amint fogalmaz, „több délkelet-ázsiai csigacsoport revízióján” dolgozik. „A revízió azt jelenti, hogy meg kell ismernem az összes oda tartozó fajt, ezeket meg kell vizsgálnom múzeumi gyűjteményekben, hivatalosan le kell írnom és el kell nevezzem az új fajokat” – fejtette ki a kutató röviden, hogy mi is a feladata a Japánban eltöltendő két év alatt. Továbbá megtudtuk, Páll-Gergely Barna magyarországi egyetemen vagy múzeumban dolgozna a jövőben, és mindenképp folytatni szeretné a kutatást. „Ez a munka szinte mindennapi felfedezést és izgalmat jelent számomra” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg
2025. augusztus 20., szerda

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából
2025. augusztus 19., kedd

Magyarország mint a béketárgyalások helyszíne?

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin-tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden.

Magyarország mint a béketárgyalások helyszíne?
2025. augusztus 19., kedd

Donald Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén, Washingtonban.

Donald Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás
2025. augusztus 18., hétfő

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországon.

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij a washingtoni Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk

Ukrajna megbízható és tartós békére törekszik, és kész „új biztonsági architektúra létrehozására” – hangsúlyozta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója előtt az X-en.

Zelenszkij a washingtoni Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)

Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről