Gyermek: Ajándék vagyok! címszóval szervezik meg idén a Gyergyóremetei Falunapokat, és természetesen a felnőtteket sem hagyják ki az ünneplésből – bőséggel lesz nekik szóló program is a hétvégén.
2015. július 10., 22:002015. július 10., 22:00
Gyergyóremetén minden évben egy-egy címszó köré építik a falunapok programját. A korábbi években volt már központi téma a család, előtérbe került a nő „sok arca”, a férfiakat is „megvizsgálták” az erő és az érzelem tükrében. Idén a gyermek kapja a főszerepet. A szombat-vasárnapi rendezvénysorozat keretében az Ajándék vagyok! mottónak megfelelően többek között változatos gyermekprogramokra, kézműveskedésre, népi gyermekjátékokra, kardvívásra, tutajversenyre, fotókiállításra, lovas foglalkozásra, sportrendezvényekre, táncelőadásokra, családi koncertre hívnak.
Felnőtteknek szól, de a gyermek a központi témája a szombati szimpóziumnak, amelynek keretében szakemberek osztják meg tapasztalataikat. A Balás Gábor Művelődési Házban 11 órakor kezdődő előadássorozatot Csikány Farkas Éva pszichológus Édes gyermekkor című értekezése nyitja, ezt követően Kádár Annamária pszichológus Gyermekek és a népmese című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Gyermekek és a média témában Bakó Rozália Klára szociológus tart előadást, Bíró Edit iskolapszichológus pedig közönség előtt teszi fel és válaszolja meg a kérdést: Csak a baj van velük? A fogyatékkal élő gyermekek fejlesztési lehetőségeit Angi Mária Magdolna gyógypedagógus ismerteti Kicsit más című előadásában.
Az előadások után a gyerekek számára tűzoltó-bemutatót és foglalkozást tartanak a futballpályán, a sportcsarnokban pedig a kardvívás fortélyaival ismerkedhetnek. Szombatra időzítették a falunapok hagyományos programszámát, a tutajversenyt is, és szintén a kezdőnapon nyílik meg a magyarországi Szamódy Olaf Zsolt fotográfus egyéni tárlata Gyermekek a nagyvilágban címmel.
Az est folyamán moderntánc-előadás, Balázs Pali-koncert és retró-buli várja a szórakozni vágyókat.
Vasárnap folyatódnak a kulturális, sport- és közösségi programok. Mint az lenni szokott, a zárónapon tartják a dísztanácsülést, amelynek keretében kiosztják a díszpolgári és a Pro Remete címet, átadják a Tiszta udvar, rendes ház-, illetve a Pedagógus-díjakat. Az elmúlt évek gyakorlatához képest változást a tanácsülés helyszíne jelent: idén a csutakfalvi Óvodaközpont és Közösségi Ház udvarán tartják. Nem véletlenül, hisz az ülést követően felavatják az újonnan elkészült létesítményt.
A későbbiekben a labdarúgópályára várják a falunapozókat. Lovasbemutató, néptáncelőadás, táncház és az Alma együttes családi koncertje szerepel a kínálatban. A falunapi programok sorát éjszakába nyúló utcabál zárja.
A Gyergyóremetei Falunapok részletes programja megtalálható a település Facebook-oldalán.
Célegyenesbe ért a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücre vezető községi út felújítása. Az aszfaltozással már el is készültek, a kivitelező várhatóan két héten belül átadhatja a korszerűsített útszakaszt.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő akciót, amelynek fő eseményét, vagyis a vállalt távok teljesítését szeptember 27-én tartják. A civil szervezetek keddtől egészen augusztus 4-ig jelentkezhetnek projektjeikkel.
Látványos párhuzam vonható 1885 és 2025 között a gyergyói sajtkészítés tekintetében. Akkor indult el az alpesi típusú tejtermék meghonosítása Pricskén, és ahogy 140 éve, most is eljutott a gyergyói sajt a nemzetközi elismerésig.
Zajlanak a gyergyószentmiklósi aszfaltutak karbantartási munkálatai: idén összesen négyezer négyzetméternyi felületet újítanak fel, több helyszínen párhuzamosan dolgoznak a munkagépek.
Önként távozott otthonából a vaslábi nő július 6-án, vasárnap, és azóta sem tért haza, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
szóljon hozzá!