Nemsokára elkészülnek az első szint felépítésével. További forrásokra van szükség a folytatáshoz
Fotó: Pinti Attila
Még 70 ezer euróra lenne szükség, hogy legalább „pirosba” felhúzzák a csíkszeredai Összefogás Házát, amelyet a Hargita Megyei Mozgássérültek használnának székházként. A Hunyadi János utcai építkezésen önkéntesek is dolgoztak a héten, és szívesen fogadnak újabbakat is, hogy segítsék az építkezést.
2017. augusztus 01., 21:182017. augusztus 01., 21:18
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének egyik alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke vezetett végig kedden az építőtelepen. Láthattuk, hogy az Összefogás Házának áprilisi ünnepélyes alapkőletétele óta megöntötték az ingatlan alapját, és nemsokára befejezik az első szint falainak építését is. Mint megtudtuk, 100 ezer euróval fogtak bele az építkezésbe, és időközben még sikerült 25 ezer eurót összegyűjteniük részben saját forrásból, részben adományokból.
Fotó: Pinti Attila
Csakhogy már fogyóban van az anyagi fedezetük, éppen arra elég, hogy befejezhessék az első szintet. Számításaik szerint még
Fikó ugyanakkor elmondta, hogy a közbirtokosságokat is megkeresi, hogy elnyerje támogatásukat, hiszen jó lenne, ha biztosítanák a tetőszerkezethez szükséges gerendákat, ezzel is sokat segítenének.
– tette hozzá az egyesület tiszteletbeli elnöke. Mint mesélte, az érintett mozgássérültek szülei is alig várják már, hogy a belső munkálatokba besegíthessenek, meszeljenek, lambériázzanak.
Fotó: Pinti Attila
A héten tizenöt önkéntes járult hozzá, hogy jobban haladjon az építkezés, elsősorban a szegeket kellett kihúzniuk az alap megöntéséhez használt deszkákból, hogy lehessen újrahasznosítani azokat. Még két napra való ilyen munka lenne, erre további önkénteseket várnak. Emellett téglaadogatásban is lehet segédkezni.
A háromszintes épületet teljesen akadálymentesre tervezték, lift fog működni benne, ugyanakkor feljárót is építenek melléje. Mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes az alapkőletételi ünnepségen fogalmazott,
és arra kért mindenkit, hogy álljon az ügy mellé. Aki támogatná az ingatlan felépítését, az megteheti személyesen az egyesület Márton Áron utca 50. szám alatti székházában, vagy az alábbi bankszámlaszámokra utalhat pénzt: eurót a RO33RNCB0152042362470010, illetve lejt a RO65RNCB0152042362470016 bakszámlára. SWIFT: RNCB RO BU – VAT Nr: RO 520399, Román Kereskedelmi Bank (Banca Comercială Română). Fikó szerint számukra az is segítség, ha építőanyaggal járulnak hozzá, hogy megvalósuljon az álmuk.
Fotó: Pinti Attila
Mint korábban beszámoltunk róla,
Szintén itt kapna helyet a házmester lakása és a kazánház is. A második emeleten egy közösségi terem, foglalkoztató terem, és három lakás szerepel a tervekben, a harmadik emeleten további hat lakás, szintén mozgáskorlátozottak számára. Az épület előtt parkolót alakítanak ki, és a közelben lesz majd az akadálymentes játszótér. Korábban szó esett arról is, hogy élőben, online is követhető lesz az építkezés, erre egy-két héten belül kerülhet sor Fikó szerint, a kamerákat ugyanis már felszerelték, csak az internetkapcsolatot kell még kialakítani.
Fotó: Pinti Attila
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
szóljon hozzá!