Először 2009-ben, majd 2010 júniusában szerette volna bevezetni az egészségügyi hozzájárulási rendszert az Egészségügyi Minisztérium. A határidőt – adminisztratív okok miatt – 2011. január elsejéig kitolták, ennek ellenére még most sem kell (hivatalosan) fizetni az orvosi vizsgálatokért. Minisztériumi források szerint: júliustól már igen.
2011. január 05., 15:182011. január 05., 15:18
2011. január 05., 17:092011. január 05., 17:09
Románia kormányának a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződésének egyik legfontosabb kitétele az egészségügyi hozzájárulás bevezetése. Az erről szóló jogszabályt a kormány 2010 novemberében dolgozta ki, de addig nem léphet életbe, amíg a Parlament is el nem fogadja.
A Parlamentnek kell még elfogadnia
A szaktárca illetékeseitől megtudtuk, az egészségügyi hozzájárulás bevezetését szabályozó tervezetet várhatóan két-három hónapon belül elfogadja a Parlament, ami annyit jelent, hogy az év második felétől fizetni kell az orvosi vizsgálatokért. „ A beteg gyakrabban veszi majd igénybe az alapellátást a sokkal költségesebb kórházi kezelés helyett, és ellenőrizhetőbbé válik az egészségügyi rendszer. Az eltérő tarifák miatt a páciens a megfelelő szintű egészségügyi ellátást veszi majd igénybe. A betegek felelősebben viszonyulnak majd saját egészségükhöz, és csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor az valóban indokolt” – magyarázta az intézkedés bevezetésének szükségességét a szakember.
A lakosság 62 százalékának kell majd fizetnie
Nem kell majd egészségügyi hozzájárulást fizetniük a 700 lej alatti nyugdíjból élőknek, az országos egészségügyi programok résztvevőinek, valamint azoknak a 18 év alatti fiataloknak, illetve 26 év alatti egyetemistáknak, akiknek nincs jövedelmük. A páciensek minden egyes konzultáció, illetve vizsgálat kifizetése után egy úgynevezett irányító cédulát kapnak. Minden beteg évente legtöbb 600 lejt fizet, ezen az összegen felül mentesül a további hozzájárulás befizetése alól. „Az irányító cédula révén jobban nyomon követhetők a költségek, és nehezebb lesz csalásokat elkövetni a rendszerben, mivel a cédula tartalmazza a páciens személyi számát és aláírását” – közölte a minisztériumi illetékes.
A szomszédban megbukott...
Magyarországon néhány évvel ezelőtt vezették be a vizitdíjat, de az néhány hónap után megbukott. Kérdésünkre, hogy a minisztérium nem tart-e attól, hogy ez Romániában is előfordulhat, az illetékes elmondta: „Magyarországon a vizitdíj bukásának több oka volt, de ezek közül a legfontosabb, hogy politikai ügyet kovácsoltak belőle és mesterségesen felduzzasztották. Magyarországon, Szlovákiához hasonlóan, a sürgősségi ellátásért is fizetni kellett volna. Romániában ez nem áll fenn, a sürgősségi ellátás továbbra is ingyenes marad.”
Mennyit fizetünk majd?
A családorvosi vizsgálatokért a rendelőben 5 lejt, a páciens otthonában 15 lejt, míg a szakorvosnak munkaidőben 10, azon kívül 20 lejt kell fizetnünk. Amennyiben nem sürgősségi esethez hívjuk a mentőt, 20 lejt, míg a fizio- és kinetoterápiás kezelésekért alkalmanként 50 lejt kell lepengetnünk. Egy nap kórházi tartózkodás 10, egy laborvizsgálat egy, míg a röntgenfelvétel 5 lejbe kerül majd.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!