
Fotó: Pinti Attila
Olvasónk jelzése szerint eltávolították az úzvölgyi betonkereszteket. A Bákó Megyei Törvényszék több mint egy évvel ezelőtt érvénytelennek nyilvánította a betonkeresztekre kiadott építkezési engedélyt, amit idén februárban – fellebbezés után – a Bákói Táblabíróság jogerőre emelt. Mint kiderült, a keresztek eltávolítása csütörtökre virradóra történt meg. Az esti órákban Mihai Tîrnoveanu is ellátogatott a katonatemetőbe, ahol ígéretet tett, hogy az eltávolított betonkeresztek és emlékmű helyére 150 fakeresztet fognak állítani.
2023. június 29., 15:062023. június 29., 15:06
2023. június 30., 00:572023. június 30., 00:57
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
20.00 – Ötödmagával érkezett kora este Mihai Tîrnoveanu, hogy maga is meggyőződjön arról, hogy eltávolították a betonkereszteket és az emlékművet. Mint fogalmazott, Vasluiból érkeztek, és csalódottan vették tudomásul, hogy tényleg nincsenek már a temetőben a betonkeresztek. Ezt követően gyertyákat gyújtottak, majd a Calea Neamului elnöke elmondta, hogy július 9-én, 18 órára többedmagukkal visszajönnek az úzvölgyi katonatemetőbe, és 150 fakeresztet állítanak a betonkeresztek helyére, a román hőseik emlékére. Ezek azok a keresztek lesznek egyébként, amelyekkel tavaly október 23-án már felvonultak a helyszínen.
18.00 – az Úzvölgyében tartózkodó kollégánk tájékoztatása szerint senki nincs jelenleg a katonatemetőnél, azonban a temetőtől mintegy 500 méternyire erős hatósági jelenlét van úgy Csíkszentmárton, mint Dormánfalva irányába. A hatóságiak minden arra autózót megállítanak és igazoltatnak – jelenti kollégánk a helyszínről.
15.55 – A Ziarul de Bacău portál csütörtökön megjelent beszámolója szerint a dormánfalvi polgármester, Constantin Toma utasítására csütörtökre virradóan elkezdődött a törvénytelenül felállított építmények bontása, és ez csütörtök reggelre be is fejeződött. A portál értesülése szerint az úzvölgyi haditemetőben a betonkeresztekkel egyidőben emelt emlékművet Dormánfalván helyezik el, a kereszteket pedig a bákói Hősök Temetőjébe szállítják. Azt is megemlítik, hogy a dormánfalvi önkormányzat minden pert elveszített, amelyek az ügyben kezdődtek, miután közpénzből emeltettek kereszteket egy olyan temetőben, amely más településhez tartozik.
Fotó: Székelyhon
15.50 – „Tegnap este titokban lebontották a román hősök keresztjeit Úzvölgyében! A harc csak most kezdődik igazán! Hőseink nem maradnak keresztek nélkül! Elindultunk Úzvölgyébe!” – reagált felháborodottan a betonkeresztek eltávolításának hírére Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului román nacionalista egyesület vezetője Facebook-oldalán.
15.30 – Nincsenek már betonkeresztek az úzvölgyi haditemetőben – erősítette meg érdeklődésünkre Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere, aki a helyszínre érkezve szembesült a helyzettel. Mint a községvezető elmondta, a nap folyamán kapott értesítést arról, hogy a katonatemetőben bontják a törvénytelenül elhelyezett betonkereszteket, amelyeket a jogerős bírósági ítélet értelmében el kellett távolítani onnan. Délután három óra után érkezett ki a helyszínre, ahol telefonon értük el, és mint mondta, már csak a nyomok emlékeztettek a 2019-ben engedély nélkül felállított jelképekre. „A zászlótartó, a keresztek, az emlékmű, minden el van takarítva” – számolt be a látottakról. Mivel nem találkozott ott senkivel, nem tudta megmondani, hogy kik végezték el a bontást, de valószínűsíthető, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal megbízásából tették ezt, végrehajtva a jogerős bírósági végzést.
Fotó: Facebook/Tamás Sándor/Török Csaba
Mint arról korábban beszámoltunk, a táblabíróság alaptalannak találta a dormánfalviak fellebbezését, és elutasította azt. A 2023. február 10-ei jogerős döntést a dormánfalvi önkormányzat végrehajtotta. A hírt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is megerősítette.
László Antal, Csíkszentmárton alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy Birtalan Sándor, a község polgármestere jelenleg a helyszínre tart tájékozódni a fejleményekről.
Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, a Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt magyar katonatemetőként tartotta számon a magyar közösség, és Csíkszentmárton község gondozta. 2019. június 6-án
hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

Jogerős döntés született az úzvölgyi betonkeresztek ügyében. Az egy évvel ezelőtti ítélet szerint érvénytelen a keresztekre kiadott építkezési engedély, ezért azokat el kell távolítani. Ma a táblabíróság alaptalannak találta a dormánfalviak fellebbezését.
Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy
A temetőfoglalók közül többen az ellenzékben politizáló, rendszerellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben nyertek parlamenti képviselői mandátumot.
Fotó: Székelyhon
Csíkszentmárton 2019-ben pert indított, kérve a bíróságtól a haditemetőben 2019 áprilisában felállított, állítólagos ismeretlen román katonáknak emléket állító ötven betonkereszt, illetve a temető nemzetköziségét hangsúlyozó felirattal ellátott emlékmű és zászlósor elhelyezését lehetővé tevő, Dormánfalva által kibocsátott építkezési engedély érvénytelenítését. Ezt az eljárást összevonták később a Bákó megyei prefektus hasonló keresetével, majd a tárgyalás mindaddig szünetelt, amíg a temető dormánfalvi közvagyonba vételéről szóló per lezárult, ezt követően folytatódott.

A Bákó Megyei Törvényszék csütörtökön kihirdetett ítélete értelmében érvénytelen az úzvölgyi haditemetőben létrehozott betonkeresztek és emlékmű számára Dormánfalva által kiadott építkezési engedély, ezért azokat el kell távolítani onnan.
A 2022. február 10-i első fokú ítélet szerint – amelyet pontosan egy évvel később helyben hagyott a Bakói Táblabíróság, jogerőre emelve – a bíróság helyt adott Csíkszentmárton és a Bákó megyei prefektus kérésének,
Fotó: Székelyhon
Fotó: Székelyhon
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
4 hozzászólás