
Akik már megkönnyebbülten beszélték meg az érettségi első vizsgáját
Fotó: Haáz Vince
Hétfőn reggel elrajtolt az érettségi vizsga a román szóbelivel, amelyen a diákok román nyelvi kommunikációs készségeit mérik fel. Megnéztük, milyen a hangulat a magyar tizenkettedikesek között. Ettől a vizsgától nem izgulnak túlságosan, hiszen a lényeg, hogy merjenek szabadon beszélni egy először látott szöveg alapján.
2024. június 17., 21:102024. június 17., 21:10
Néhányan még Bocskai-nyakkendőt is kötöttek, de a legtöbb végzős fehér ingben vagy öltönyben jelent meg vizsgázni a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban hétfőn reggel. Délelőtt még többen álldogáltak a főépület első emeletének folyósóján sorukra várva, hiszen
Volt, aki egy könyvet bújva várakozott, más az ajtó mellett álldogált csendben. A folyósón állók izgatottan fogadták a teremből kijövő társaikat, akik már túl voltak az érettségi vizsga első jelenetén. A várakozók fel-felszusszantak, látva, hogy „túl lehet élni” a románnyelvkészség-felmérőt is.
Farkas Hunor Árpád is már megkönnyebbülve mesélte a Székelyhonnak, milyen szöveget húzott ki néhány perccel korábban. „Egy kritikai szöveg volt Mihai Zamfirtól, amelyben elmagyarázza, hogy Ion Creangă hogyan lépett be az irodalomba negyvenévesen, és hogy ez milyen nehéz volt neki. Számomra nem tűnt nehéznek, mert az objektív szöveg alapján könnyű volt meghatározni, miről is szól” – magyarázta az érettségiző. Úgy véli,
Az írásbeli már nem olyan könnyű, de attól sem fél túlságosan.
Dénes Ingrid is mosolyogva közölte, hogy sporttal kapcsolatos szöveget kapott, Szabó Gabriella egykori atlétáról szólt. Kérdésekre kellett válaszolnia azzal kapcsolatban, hogy mi volt az író célja a szöveggel. Mint mondta,
végül tapasztalt felhasználói tudásszintet állapítottak meg nála is.
Sorukra várva a román nyelvi készségfelmérőn
Fotó: Haáz Vince
A kommunikációs, nyelvi és digitális készségtesztek esetében ugyanis nem jegyeket vagy megfelelt/nem felelt meg minősítéseket kapnak, hanem a vizsgáztatók egy általános skálának megfelelő fogalmakkal jelzik a diákok tudásszintjét:
A vizsgázóknak azt tanácsolják, ne olvassák fel, amit leírtak a vázlatba, miután megkapták a szöveget, hanem beszéljenek szabadon, és fejezzék ki magukat természetesen, de ne feledkezzenek meg a hivatalos keretekről sem.
Mikor sikeres az érettségi?
Abban az esetben tekinthető sikeresnek az érettségi vizsga, ha a diák teljesítette a készségfelmérő (szóbeli) vizsgákat, az összes írásbeli tesztet, és mindegyikből legalább 5-öst ért el, de az írásbeli vizsgák átlaga legalább 6-os.
A végzősök román nyelvű kommunikációs készségeit június 17–19. között mérik fel, az anyanyelvű kommunikációs készségeket június 19-én és 20-án, a digitális készségeket 19–21. között, az idegennyelv-ismeretet pedig 25–27. között.
Az írásbeli vizsgák is a román nyelv és irodalommal kezdődnek július 1-jén, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból június 2-án, a választott tantárgyból június 4-én, anyanyelvből június 5-én írásbeliznek. Az idei érettségi vizsga nyári szakaszában országszinten több mint 134 ezer érettségiző (119 ezer a jelenlegi, 15 ezer az előző évfolyamokból) jelentkezett a vizsgákra – tájékoztat a Edupedu.ro oktatási portál.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!