Hirdetés
Hirdetés

Elmondták Mezeiék, hogy mit gondolnak a polgári mozgalomról

Mezei János •  Fotó: Beliczay László

Mezei János

Fotó: Beliczay László

Az Erdélyi Polgári Mozgalom alapítóinak célja, hogy széthúzást gerjesszenek az erdélyi politika nemzeti oldalán, és gátat vessenek a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt fúziója elé – így reagált Mezei János, az MPP elnöke a mozgalom bejelentésére.

Gergely Imre

2019. december 04., 17:452019. december 04., 17:45

Az új fejlemények előzményei a 2018. novemberi tisztújítás előttre nyúlnak vissza, hiszen Biró Zsolt leváltása az MPP éléről nem egy véletlen politikai döntés volt. A pártban már akkor feszültség uralkodott, sokan úgy látták, hogy a korábbi elnök nem jó irányba vezeti a szervezetet – mutatott rá Mezei János szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján.

Kifejtette, ő már megválasztásától kezdődően kereste az együttműködés lehetőségeit az EMNP-vel, és az idei EMI-táborban megszervezett nemzeti kerekasztalt követően indult el ténylegesen a folyamat, amely a két párt fúzióját célozza meg. Ennek a törekvésnek az ellenzői azok a személyek, akik az Erdélyi Polgári Mozgalmat meghirdették – jelentette ki Mezei.

korábban írtuk

Szervezkedik az MPP belső ellenzéke
Szervezkedik az MPP belső ellenzéke

Erdélyi Polgári Mozgalom megalakítását jelentette be kedden Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt belső ellenzéke, akik első lépésben a párton belül szeretnék helyreállítani a törvényességet, majd keretet biztosítani azok számára, akik eltávolodtak az erdélyi magyar politikai szervezetektől.

Az MPP-elnök és a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Sorbán Attila Örs szerint

hiába mondják a mozgalom kezdeményezői, hogy pártszakadásról van szó, hiszen ez csak néhány személy „szánalmas próbálkozása” a zavarkeltésre.

Szerintük ezt igazolja a bejelentés során készült fotó is, amelyen nyolc személy látható, vagyis még azon tizenkilenc személy közül sem tudtak mindenkit maguk mellé állítani, akik októberben lemondásra szólították fel Mezeit.

Egyéni érdekek?

Mezei és Sorbán elmondták, az elmúlt hetekben a legtöbb megyei szervezet illetékeseivel beszéltek, és meggyőződhettek arról, hogy a nagy többség a jelenlegi vezetést és annak törekvéseit, a Néppárttal való fúziót támogatja. A mozgalom kezdeményezői, akik közül többen az MPP-nek köszönhetően kerültek fontos pozíciókba, egyéni érdekeiket helyezik a közösségi érdek elé, amiért a párton belül nem tudtak érvényt szerezni akaratuknak – állapította meg Mezei János. Hozzátette,

amiatt, hogy az MPP kizárta soraiból és elveszítette a szervezet támogatását, Biró Zsoltnak le kellene mondania parlamenti képviselői mandátumáról.

Ha nem teszi, az azt igazolja, hogy személyes politikai és gazdasági érdekeit fontosabbnak tartja a közösségi érdekeknél.

Sorbán szerint visszás az a következetlenség, ahogyan a mozgalom azt állítja, hogy nem valami ellen jöttek létre, de eközben folyamatosan Mezei Jánost támadják, és miközben egyik állításuk szerint nem ellenzik a két párt fúzióját, más kijelentéseikkel helytelenítik.

Hirdetés

Cáfolta azt is, hogy az utóbbi időben jogszerűtlenek lettek volna a tagkizárások és más döntések. Szerinte ha így lenne, akkor már biztosan bírósághoz fordultak volna az érintettek. Az, hogy ilyen nem történt, azt mutatja, hogy ők is tudják, a döntések a szabályok betartásával történtek.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az EMNP és az MPP január 18-án Csíkszeredában egyszerre rendezi meg kongresszusát, amelyen a két párt dönt az együttműködés formájáról, és ha a fúziót támogató határozatok születnek, akkor már együttes ülésre is sor kerül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Senki sem menekül a fekete kukáktól: Csíkszéken is elkezdik megkötni a szerződéseket a hulladékszállításra

Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.

Senki sem menekül a fekete kukáktól: Csíkszéken is elkezdik megkötni a szerződéseket a hulladékszállításra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kiszámolták kilenc év drágulását: van ami csaknem háromszor többe kerül

A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.

Kiszámolták kilenc év drágulását: van ami csaknem háromszor többe kerül
2026. október 12., hétfő

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy elkezdjék a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetését

Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy elkezdjék a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetését
2026. október 12., hétfő

Hargita megye: hetente tízen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt, most újabb menedéket hoznak létre

Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.

Hargita megye: hetente tízen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt, most újabb menedéket hoznak létre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Beköszönt az igazi ősz: lehűlés és sok eső várható

Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.

Beköszönt az igazi ősz: lehűlés és sok eső várható
2026. október 12., hétfő

Megműtik XIV. Leó pápát, miután elváltozást találtak a tüdejében

XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.

Megműtik XIV. Leó pápát, miután elváltozást találtak a tüdejében
2026. október 12., hétfő

Talán csak a remeteiek nem elégedetlenek: nekik feleannyit kell fizetniük a hulladékszállításért, mert náluk épült a tároló

Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.

Talán csak a remeteiek nem elégedetlenek: nekik feleannyit kell fizetniük a hulladékszállításért, mert náluk épült a tároló
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Súlyos gazdasági következményektől tart Grindeanu az előrehozott választások miatt

Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.

Súlyos gazdasági következményektől tart Grindeanu az előrehozott választások miatt
2026. október 12., hétfő

Több mint 20 ezer munkahelyet kínáltak, ötezer érdeklődőnek pedig munkát is ajánlottak

Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen

Több mint 20 ezer munkahelyet kínáltak, ötezer érdeklődőnek pedig munkát is ajánlottak
2026. október 12., hétfő

A PNL továbbra sem kíván a PSD-vel közösen kormányozni, de nyitott a Niculescu-kabinet támogatására

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.

A PNL továbbra sem kíván a PSD-vel közösen kormányozni, de nyitott a Niculescu-kabinet támogatására
Hirdetés