Elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze

•  Fotó: Erdély Bálint Előd. Forrás: G. Egyesület

Fotó: Erdély Bálint Előd. Forrás: G. Egyesület

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai hangszeres népzenei mozgalom és a táncházmozgalom egyik alapítója.

Székelyhon

2026. április 27., 14:222026. április 27., 14:22

2026. április 27., 14:242026. április 27., 14:24

A gyászhírt az általa alapított Sebő-együttes jelentette be a Facebookon, egy József Attila-idézet kíséretében – számol be a hirado.hu.

Sebő Ferenc a a székesfehérvári zeneiskolában kezdtem meg zenei tanulmányait, később pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát.

Ezt követően építészként helyezkedett el, majd utóbb, 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett. Mindeközben énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott bea BME Egyetemi Színpadán.

Megszerettette a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, énekeket. Timár Sándorral együtt a magyar táncház mozgalom meghatározó alakja volt.

A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán pedig népzeneoktatóként dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként népzenével kapcsolatos kutatómunkát végzett még kései éveiben is.

1991-től a Magyar Televízió munkatársaként az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei témájú műsorok.

Számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban működött közre, zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című műsorhoz.

A Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyzett Népzene-Sebő címmel.

1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, 2002-2011 közt az általa alapított Hagyományok Házának volt a szakmai igazgatója.
2012-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát, 2014-ben a Nemzet Művészének választották.

A Sebő Együttes alapítójaként több mint harminc lemezt jelentetett meg. Kiemelkedőek versmegzenésítései (József Attila mellett Weöres Sándor, Nagy László), valamint számos filmzene és színházi kísérőzene fűződik a nevéhez.

Sebő Ferenc szerepelt a táncházmozgalomról szóló filmben, a Magyar Menyegzőben is, amely az MTVA közreműködésével készült és az idei év elején debütált a mozikban.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés