Fotó: Kristó Róbert
Több pénz jön idén a tanügyi bérekre a fejkvótás rendszerben, és a tanintézmények fenntartási költségeire is minden gyerek után ad pénzt az állam. Önkormányzati vezetők szerint jó lenne ez a finanszírozás, ha nem csökkentenék ezzel egy időben a helyben maradó összegek arányát.
2012. január 12., 16:142012. január 12., 16:14
2012. január 12., 17:002012. január 12., 17:00
„Nagy előrelépés történt tavalyhoz képest a tanintézmények finanszírozásának alapjául szolgáló fejkvóta rendszerben” – értékelte Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. Míg tavaly a gyerekek száma alapján a bérekre adott finanszírozás csak 85-86 százalékban fedte le a szükséges összeget, és év végén kiegészítést kellett kérni, addig idén 91 százalékra emelkedett ez az arány. „Sikerült javaslataink által olyan módosításokat bevinni a rendszerbe, ami több pénzt jelent” – közölte a főtanfelügyelő. A kisebbségi oktatásra, valamint az egyes települések elszigetelt jellegére vonatkozóan kerültek be a rendszerbe újabb pontosítások, amelyek többletfinanszírozást jelentenek.
Ettől az évtől a béralapra nyújtott finanszírozás mellett a fenntartási költségekre is fejkvótát ad az állam – közölte Ferencz S. Alpár. Eddig az önkormányzatok finanszírozták a tanintézmények működési költségeit. Amint a főtanfelügyelő elmondta, van olyan vidéki önkormányzat, amely forráshiány miatt eddig kevesebbet tudott az iskoláira költeni, mint amit idéntől az államtól kap fenntartásra. Városon más a helyzet, ott valószínűleg ki kell pótolják az állami fenntartási költséget az önkormányzatok ahhoz, hogy az eddigi szinten maradjanak – fejtette ki.
A főtanfelügyelő ismertette, az átlagos, egy diákra számolt fenntartási költség 264 lej, egy bonyolult szorzórendszer szerint azonban, több tényező figyelembe vételével, ez az összeg az ország térségeitől függően változik. „Az egyik szorzó például, amelyet megyebeli javaslatra tettek be a rendszerbe, a klímát veszi figyelembe. Az országot hat éghajlati zónára osztották és az éghajlati jellemzők szerint több pénzt kapnak a tanintézmények ott, ahol hidegebb van” – magyarázta el a főtanfelügyelő. Ferencz S. Alpár úgy vélte, az újfajta finanszírozás megold például olyan problémákat is, mint ami Balánbányán van, az iskolák ugyanis ki fogják tudni fizetni a gázszámlát a fenntartási költségekre kapott finanszírozásból. „A tanfelügyelőség és a pénzügy jelenleg még egyeztet, a tanintézmények azonban nemsokára megkapják, hogy milyen fenntartási költségekkel számolhatnak idén” – közölte Ferencz S. Alpár.
Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere szerint az, hogy fenntartási költségekre is adnak állami pénzt az iskoláknak, mindenképpen segítség. Nem volt gond eddig, tudta az önkormányzat biztosítani a tanintézmények fenntartási költségeit, azonban megterhelő volt ez a költségvetés számára – értékelte az elöljáró. Úgy vélte, valószínűleg ki kell pótolják majd a fenntartásra kapott összegeket, nem lesz elegendő a több mint 800 gyerek után kapott finanszírozás, azonban jó, hogy ennyit is kapnak az államtól.
Ferencz Csaba polgármester elmondása szerint Csíkpálfalván is kevesebb a fenntartásra az állam által adott pénz, mint amit eddig az önkormányzat fordított az iskolákra. Ferencz Csaba ugyanakkor kiemelte, hogy bár egyrészt jó dolog, hogy adják ezt a pénzt, az már nem szerencsés, hogy emiatt kevesebb marad a településeken a visszaosztásnál kapott összegekből.
Antal Attila csíkszeredai alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a fenntartási költségek fedezetére bevezetett intézkedés úgy néz ki, mintha jó volna, hisz olyan kiadásokra adnak pénzt, amire eddig nem, azonban ezzel egy időben másfelől költséget vonnak el a várostól, ebben az évben tovább csökkentik a személyi jövedelemadó helyben maradó részét.
Csíkszereda esetében a fenntartási költségekre adott fejkvóta szintén kevesebb, mint amit eddig biztosított a város a tanintézmények működési költségeire. Tavaly 4,5 millió lejt fordított a tanintézmények fenntartásra a városi önkormányzat, idén pedig az államtól 3,6 millió lej érkezik erre a célra – ismertette az alpolgármester. Ha ugyanazon a színvonalon akarunk maradni, akkor még legalább egymillió lejt hozzá kell tegyen a város a tanintézmények fenntartási költségéhez – közölte Antal Attila, hozzátéve, hogy jelenleg vizsgálják, hogy mire mennyi pénzt tudnak fordítani.
Az alpolgármester ugyanakkor rámutatott, lehetne még tökéletesíteni a rendszert, amely szerint a fenntartási költségeket kiszámolják, jelenleg ugyanis nem veszik figyelembe például azt, hogy vannak bérelt ingatlanokban működő tanintézmények, amelyek fenntartási költsége sokkal magasabb, mint a saját épületben működőké.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!