
Fotó: Maros Megyei Tanács
A Maros Megyei Múzeum, a Maros Megyei Tanács támogatásával, július 18-án, szombaton 18 és 24 óra között egy egyedülálló rendezvényt szervez. Az Egy este a csillagok alatt a Limesparkban program keretében hat órán át a történelem és a csillagászat ötvöződik Mikházán, egyedülálló élményt nyújtva a jelenlévőknek.
2026. július 17., 08:002026. július 17., 08:00
„Olyan estét kínálunk, amelynek során a látogatók felfedezhetik régészeti örökségünket, a mikházi római régészeti lelőhelyet, ezt a Limesparkot, amelyet egy hónappal ezelőtt avattunk fel, és amely két kiállítást, a folyamatos régészeti feltárások és kutatások helyszíneit, valamint egy olyan tornyot foglal magában, amely az egykori római út fölé épült, és amely azt a célt szolgálja, hogy megmutassa a mai közönségnek, hogyan nézett ki egy őrtorony kétezer évvel ezelőtt” – nyilatkozta Vizi Iulianna, a Maros Megyei Múzeum kommunikációs és PR-feladatokkal megbízott kurátora.
Az esemény középpontjában a történelmi múlt élményszerű felfedezése áll, a csillagászat közvetítésével: „A történelmi múltat különleges módon idézi meg az is, hogy
– nyilatkozta Vizi Iulianna.
18:00 és 24:00 óra között román és magyar nyelvű tárlatvezetésekre kerül sor, 18:00 és 22:00 óra között az érdeklődők minden korosztály számára nyitott múzeumpedagógiai műhelyeken vehetnek részt, 21:00 és 24:00 óra között pedig távcsöves csillagászati megfigyelésekre kerül sor. A csillagászati megfigyelések közötti szünetekben az őrtorony romjain multimédiás vetítés is lesz.
Fotó: Maros Megyei Tanács
Az esemény fő partnere az astROmania Egyesület, egy nonprofit szervezet, amely országos szinten az oktatás eszközeivel népszerűsíti a csillagászatot és a természettudományokat, de tevékenysége a társadalmi, kulturális, turisztikai és gazdasági életre egyaránt kiterjed. A szervezet különféle nyilvános rendezvényeket, tanfolyamokat és táborokat szervez a csillagászat iránt érdeklődők számára. Tagjai az ország legkorszerűbb távcsövei közül többhöz is hozzáférhetnek, emellett egy több mint húsz év alatt kialakult szakmai közösség tudására és tapasztalatára is támaszkodhatnak. Az egyesület a csillagvizsgálók és a csillagászat iránt érdeklődők számára kialakított, úgynevezett astro friendly helyszínek létrehozását is támogatja.
Az Egy este a csillagok alatt a Limesparkban rendezvényt a mikházi Régészeti Park fejlesztésére vonatkozó projekt keretében szervezik. A projekt a Maros Megyei Tanács és a Maros Megyei Múzeum együttműködésében valósul meg, finanszírozását pedig az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv (PNRR) biztosítja, a C11 – Turizmus és kultúra komponens I1 – A tizenkét turisztikai és kulturális útvonal népszerűsítése beruházás, azon belül a Római erődök útvonala program keretében.
(X – fizetett hirdetés)
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.