Újra városra költözik a falu

Idén szeptember 27-én és 28-án tartják a Falu a városban elnevezésű ingyenes családi programot a csíkszeredai dendrológiai parkban. A tavaly első alkalommal megszervezett rendezvény fölülmúlta a várakozásokat, ezrek fordultak meg a városba költöztetett vidéken, ahol a gazdálkodó életmódba lehetett belekóstolni. Ebben az évben tovább bővítik a programkínálatot.

Szabó Kamilla-Mária

2014. szeptember 10., 18:242014. szeptember 10., 18:24

2014. szeptember 10., 20:482014. szeptember 10., 20:48

„Tavaly a városlakók egy része szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy miért fontos egy ilyen jellegű rendezvényt létrehozni a falvak övezte Csíkszeredában. A tavalyi Falu a városban programot két nap alatt hozzávetőleg kilencezren látogatták meg, ez bizonyítja, hogy van igény rá és folytatni kell” – mondta Mihály László. A 7határ.ro internetes portál főszerkesztője mellett Haschi András, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének elnöke, valamint Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere is részt vett a szerdán tartott sajtótájékoztatón, amely keretében bemutatták az idei rendezvényt.

Szükséges rendezvény

Az országban egyedülálló rendezvényt Antal Attila szükségesnek tartja, hiszen azt vallja, hogy a város és a vidék szervesen együtt kell éljen: a városiaknak is kell tudniuk arról, hogy miből él meg sok csíkszéki gazdálkodó. Megjegyezte, látva a tavalyi rendezvényt és figyelembe véve a visszajelzéseket, idén is támogatják a programot, hogy az minél színvonalasabbá válhasson.

Ráfos szekeret a tömbházak közé

Haschi András rámutatott, az első ilyen rendezvény bebizonyította, hogy – bármennyire is vidékhez közeli Csíkszereda – sok városi gyermek soha nem ült még szekéren, traktoron, nem látta, hogyan fejik a tehenet, nem ivott frissen facsart almalevet. Ezzel a rendezvénnyel szeretnék összehozni a falut és a várost. Ezért – ahogyan a falusi környezetben is megtalálható – a tömbházak közé egyaránt beviszik a ráfos szekeret és a modern mezőgazdálkodási gépeket, a nemesített fajok mellett a nemesítetlen állatokat is, illetve bemutatják a mindennapi tevékenységeket.

Gazdagabb programkínálat

A két nap alatt az érdeklődők szinte mindennel megismerkedhetnek, ami a falusi életmódhoz kapcsolódik: megtekinthetők, kipróbálhatók majd a különböző mezőgazdasági gépek, lesz traktorkiállítás, baromfiudvar, esztena, állatsimogató, állatetetés, tehénfejés. Emellett többet tudhatnak meg a kenyérsütés fortélyairól, a takarásról, kóstolhatnak héjában sült pityókát és túrós puliszkát is – sorolta Haschi.

Mihály László hozzátette, a tavaly jól bevált programokat nem akarták lecserélni, helyettesíteni, inkább törekedtek újdonságokkal gazdagítani, így a nemes szárnyasok mellett idén hagyományos baromfiudvart is kialakítanak. A jelenlevők több mezőgazdasági gépet láthatnak majd, és a múlt évben kevés figyelmet kapott lófajtákat is felvonultatják. A kézi mellett idén a géppel való fejést is megtekinthetik az érdeklődők, sőt a fafeldolgozásról is többet tudhatnak meg – részletezte.  

Önkéntesek jelentkezését várják

„Szeptember közepén jelennek meg azok az arculati elemek, amelyek a rendezvény népszerűsítését szolgálják. Majd 26-án karavánszerűen, traktorokkal bejárjuk a város különböző részeit, és úgy hívjuk a rendezvényre az ott lakókat” – avatott be a főszerkesztő. Megjegyezte, még várják az önkéntesek jelentkezését – az info@faluavarosban.ro e-mail címre –, akik a két nap alatt a rendezvény zavartalan lebonyolításában segédkezhetnek majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon