Tízezer vendég két nap alatt

Szívesen járnak a csíkszeredaiak falura, főleg, ha az beköltözik a városba: a Falu a városban elnevezésű kétnapos hétvégi rendezvényre több mint tízezren látogattak el. Az esemény helyszínére való belépéskor kiosztott karszalagokból lehet tudni a látogatók számát.

Péter Beáta

2014. szeptember 28., 18:442014. szeptember 28., 18:44

2014. szeptember 28., 18:562014. szeptember 28., 18:56

A csíkszeredai dendrológia parkban zajlott a hétvégén a Falu a városban elnevezésű rendezvény. A tavalyihoz képest ezúttal más típusú mezőgazdasági gépeket vonultattak fel, ugyanakkor többfajta állatot lehetett megtekinteni, simogatni, etetni – tájékoztatott Mihály László, a 7határ.ro internetes portál főszerkesztője, az esemény egyik szervezője. Idén is népszerű volt a szénába ugrálás, a kukoricába, búzába való csúszdázás, az állatsimogatás, a tematikus kézműves foglalkozások. Egy belső fizetőeszközt is bevezettek, egy lejért lehetett egy Falutát beváltani, aztán a Faluta fejében traktorozni, pónilovazni. A rendezvény ideje alatt tizennégy karámban több mint húszfajta állatot nézhettek meg az odalátogatók.

Túrós puliszka, főtt pityóka

A részt vevő termelők elmondták, a második nap végére szinte minden portékájukat eladták. „Azt hiszem, hogy most a gazdák is közelebb tudták engedni magukhoz picit a városiakat, s ezt a városiak is ugyanígy érezhették” – véli Mihály László.

Sorok kígyóztak a kászoni túrós puliszkáért, a menasági házi kenyérért, a frissen facsart almaléért, szentábrahámi bioteáért, sokan állították, hogy olyan finom főtt krumplit talán nem is ettek, mint amit ott helyben a vacsárcsi asszonyok főztek. A gyerekek megnézhették, hogyan fejik a tehenet, és meg is kóstolhatták a friss tejet. A kézműves sajtkészítésre is sokan voltak kíváncsiak, akik figyelemmel követték a folyamatot, megtudhatták azt is, hogyan kerül a lyuk a sajtba.

Bemutatni, hogy miből lett a tej

„A vásárlókat is nevelni kell arra, hogy hagyományos termékeket fogyasszanak. Az ideális az lenne, ha egy akkora város, mint Csíkszereda, legalább öt-hat falut itt a környéken fenn tudna tartani. Ez az az alkalom, amikor bizonyos gazdák nemcsak a terményeiket mutatják be, hanem a tehenüket is, hogy miből lett a tej, vagy a gépet is, aminek a segítségével elő tudott állítani egy bizonyos terményt s abból aztán egy bizonyos élelmiszert. A városban lakók sokszor felteszik a kérdést, hogy az ő adójuk miért megy el különböző mezőgazdasági támogatásokra. És ez az az alkalom, amikor a gazda be tudja mutatni azt, hogy ő egy családi hagyományt visz tovább, ő ezt így örökölte. Nem jókedvéből végzi a ganyéhányást, a tehénfejést. Neki kötelessége továbbvinni ezt a falusi életet, amit a szüleitől látott, mert ha nem, kihal a falu” – mutatott rá Haschi András, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének elnöke, a kétnapos rendezvény társszervezője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés