
Fotó: Kristó Róbert
Kosztolányi Édes Anna című regényének színpadi adaptációjával nyitja évadját a Csíki Játékszín. A bemutató előadás október 3-án lesz, de Parászka Miklós színházigazgató a szeptember 24-ei sajtótájékoztatón megjegyezte: ettől az évadtól bevezetik azt a gyakorlatot, hogy mindig időben értesítik a nézőket, hogy hamarabb rá tudjanak hangolódni a játékrendben következő produkcióra.
2014. szeptember 24., 20:052014. szeptember 24., 20:05
2014. szeptember 24., 20:092014. szeptember 24., 20:09
A színházvezető kifejtette: azért választották Kosztolányi regényét, mivel éppen 100 éve tört ki az első világháború, amelyet követően rendszerváltás következett be. Szerinte a történészek feladata, hogy a konkrét eseményekre, tényekre összpontosítsanak, a színházaké pedig az, hogy „emberközelivé hozzanak egy adott korszakot”. Hozzátette, hogy a húszas évek Magyarországának a megidézésére kiváló lehetőséget nyújt Kosztolányi „erős művészi reflexiója, aki a szereplőinek lelki rezdülései által képes ezt az időszakot számunkra elevenné tenni”.
A rendező is jelen volt
Lendvai Zoltán rendezőtől megtudtuk, a regény alapján készült többfajta színházi adaptációt átolvasott, de végül ő maga készített egy változatot, amely teljesen hű maradt az eredeti szöveghez, ezért is jelenik meg a plakáton alcímben, hogy „Regény a színpadon”. Úgy vélte ugyanis, hogy annyira gazdag, színes ez a mű, hogy nem is lehet egy előadásban minden aspektust megjeleníteni, és ha más és más szövegrészletekre összpontosítunk, vagy a hangsúlyt máshová helyezzük, teljesen más és más, saját lábán megállni képes történet születik.
Azt is megtudtuk tőle, hogy számára az Édes Anna karakterének megformálása jelentette a legnagyobb kihívást, mivel ő egy passzív szereplő, aki keveset beszél, de ahogy részletezte, Kosztolányi regényében a mellékszálak is rendkívül erősek, és ezek behozásával megérthető a főszereplő jelleme. A rendező megjegyezte: narrátor is lesz, mivel vannak olyan szövegrészek, amelyet huzamosabb ideig tartott volna színészi játékkal megoldani, és nem akarják a nézők türelmét próbára tenni.
A sajtótájékoztatón jelen lévő színészek a próbák izgalmasságára hívták fel a figyelmet, ugyanis ezúttal nem volt egy kész szövegkönyv, amelyből kiindulhattak, mert Lendvai munkapéldánya túl terjedelmes, és az egyes jeleneteknél derült ki, hogy mit lehet színre vinni, és mennyit kell húzni még belőle.
Hogy sikerült-e megvalósítani elképzeléseiket, vagyis hogy a regény jelenjen meg a színpadon, az kiderül október 2-án 19 órától, amikor is az előző évad gyakorlatához híven nyilvános főpróbát tartanak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!