Megugrott a bevetések száma

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Több mint ötven százalékkal több riasztás futott be a Hargita Megyei Olt Katasztrófavédelmi Felügyelőséghez február folyamán, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Balánbánya kivételével a felügyelőség valamennyi megyei alegységénél nőtt a bevetések száma.

Pinti Attila

2013. március 12., 16:362013. március 12., 16:36

2013. március 13., 16:122013. március 13., 16:12

A katasztrófavédelem összesítése szerint Hargita megyében múlt hónap során 149 alkalommal – míg 2012 februárjában „mindössze” nyolcvanhatszor – kérte a lakosság a katonai tűzoltóság, az elsősegélynyújtó csapatok, valamint a műszaki mentők segítségét. A riasztások nyolcvannyolc százalékában (százharmincegy segélykérés) bizonyult szükségesnek a kiszállás és beavatkozás, miközben öt esetben téves, kilenc alkalommal pedig közbelépést nem igénylő akcióról volt szó. A valós riasztások közül egyébként leggyakrabban az elsősegélynyújtó csapatok munkáját vették igénybe – szám szerint százhétszer.

Csíkszeredában harmincnyolc, Maroshévízen harmincegy, Gyergyószentmiklóson huszonegy, Székelyudvarhelyen húsz, Gyergyóhollón tizenhat, Balánbányán egy, míg a különböző községek önkénteseinél négy riasztást regisztráltak. A különböző bevetéseken összesen hét tiszt, 445 altiszt, hetvenkét önkéntes, huszonhárom rendőr, hét csendőr és százharminc civil vett részt.

Idén januárhoz képest huszonhat százalékkal csökkent februárban a tűzesetek száma (tizenkilencről tizennégyre). Tüzet leggyakrabban a nem megfelelő hőszigetelés, a kitisztítatlan kémények és az elektromos rövidzárlat okozott. A tűzoltóság átlag-reakcióideje tizenöt és fél perc, az oltások során megmentett javak anyagi összértéke pedig eléri a 980 ezer lejt.

Februárban az elsősegélynyújtó csapatok és a műszaki mentők erőfeszítései ellenére három, gépjárműroncs közé szorult áldozat és két, az elsősegélynyújtás idején kritikus állapotban lévő személy vesztette életét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés