Hargita megyében legfeljebb kétszáz új munkahely jöhet létre ebben az esztendőben, derült ki egy gazdasági szakportál idénre vonatkozó előrejelzéséből. Ezzel a „teljesítménnyel” Hargita a megyék rangsorában az utolsók között kullog.
2013. február 13., 16:202013. február 13., 16:20
2013. február 13., 19:032013. február 13., 19:03
Semmi jóra nem számíthatnak azok, akik abban bíztak, hogy idéntől újonnan létrehozott munkahelyen fognak dolgozni, az Econtex.ro internetes gazdasági oldal mutatói alapján ugyanis ebben az évben Hargita megyében legfeljebb kétszáz új állás jöhet létre. 2013 elején 59 600 hargitainak volt munkahelye, és az előrejelzések szerint év végére legfeljebb kétszázzal emelkedhet az alkalmazottak száma. A kétszázra becsült növekedéssel Hargita a megyék rangsorában az utolsók között szerepel, mindössze Kovásznát és két déli megyét előz meg. Kovászna megyében egyébként legfeljebb száz új munkahelyre van kilátás idén.
Akik jobb helyzetben vannak
A legjobb helyzetben – figyelmen kívül hagyva Bukarestet, ahol 25 800 új munkahellyel számolnak idén – Ilfov, Temes és Konstanca megyék vannak. Ilfov a főváros vonzáskörzetének köszönhetően számíthat 3200 új állásra, Temes megyében pedig legalább 2600 újonnan létrehozandó állásra van kilátás. Jó helyzetben vannak a Kolozs megyeiek is, ugyanis a mostani 180 ezer alkalmazott száma 1600-zal növekedhet. Maros megyében hétszáz újonnan létrehozandó állással számolnak a gazdasági előrejelzéssel foglalkozó szakemberek. Sokatmondó adat, hogy azokban a megyékben sem igazán várható lényeges változás, amelyek az ipari termelésre vannak berendezkedve: Galac megyében legfeljebb 900, Argeşben pedig 700 új munkahelyre van kilátás.
Új munkahelyek létrehozásában Románia az Európai Unió huszonhét tagországa között sereghajtónak számít: a meglévők mellett legfeljebb 0,6 százalékkal fog növekedni az állások száma. Dolgozni Belgiumba, Német- és Franciaországba, Ausztriába, illetve Nagy-Britanniába érdemes menni, ezekben az országokban 2–2,6 százalékkal fog növekedni az új állások száma. Magyarországon a mostaniakhoz képest egy százalékkal több lesz a munkahelyek száma év végére.
Félmillió munkanélküli
Visszatérve Romániába, kikerestük, mennyi a nyilvántartott munkanélküliek száma. Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség legfrissebb, januári adatai szerint Hargita megyében 10 500 nyilvántartott munkanélküliről tudnak. Kovászna megyében 7000, Maros megyében pedig 15 ezer személy szerepel az ügynökség adatbázisában. Országos szinten összesen 493 ezer regisztrált munkanélküli volt január végén, közülük 194 ezren részesültek munkanélküli segélyben.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
szóljon hozzá!