Lebontották lakásaikat és elköltöztek a zsögödi cigányok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Lebontották lakásaikat azok a csíkzsögödi cigányok, akik négy év után elvesztették a helyi közbirtokossággal folytatott perüket.

Szabó Kamilla-Mária

2013. július 09., 18:512013. július 09., 18:51

2013. július 09., 21:162013. július 09., 21:16

A Harom-domb lábánál élő öt cigány család múlt vasárnapig kellett lebontsa lakóépületét, mivel a telek amelyen épültek, a csíkzsögödi közbirtokosság tulajdonát képezi. A négy év pereskedést követő ítélet alapján írásban kapták meg az ultimátumot, miszerint tizenöt nap áll a családok rendelkezésére, hogy önszántukból cselekedjenek. Az intézkedés elmulasztása esetén a végrehajtók avatkoztak volna közbe – számolt be Barcsa Sándor, az egyik családfő.

A múlt hétvége során a családok lebontották házaikat, és a Tavasz utcában béreltek szobát maguknak. Jelenleg az egyik tizenegy fős család egy szobában lakik, amíg a másik négy család szintén egy egyszobás lakásban él mind a 20 tagjával – tudtuk meg Barcsától. Gábor János, a tizenegy tagú család feje elmondta, a szociális segélyből épp a lakbért tudják fizetni, amellett nehéz a családot fenntartani. Úgy gondolják, hogy mivel betartották a törvényt, ha igényelnek, könnyebben kapnak majd lakást családjuk számára. Ennek érdekében a családok Jancsi Sándor, a Hargita Megyei Roma Szövetség tagja segítségével a roma képviselőhöz fordulnak.

Joni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy közbenjár a családok ügyében: közvetíti a problémát Csíkszereda Polgármesteri Hivatal illetékeseihez. Kifejtette, a hivatal részéről megvan a jóindulat, hiszen már keresik az eladó telket, amelyre a cigányok költözhetnének.

Az elköltözött cigányok szomszédságában élő Bezsán Zoltán elmondta, hogy családi házukat el akarta adni, mivel szomszédai amellett, hogy loptak, idős édesanyját is durva szavakkal illették, sőt öccse házát – amely az udvaron áll használatlanul – is megrongálták. Szerinte a közbirtokosság helyesen járt el, habár számára ez nem jelent teljes megoldást –  a másik oldalon szintén cigány szomszédai vannak, akik magánterületen élnek.

Józsa Lajos, a csíkzsögödi közbirtokosság elnöke nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
Hirdetés