Közelebb hozni a roma gyerekeket a magyarokhoz

•  Fotó: Czont Léda

Fotó: Czont Léda

Egymás megismerése, elfogadása és a roma gyerekek faluközösségbe való bevonása volt a fő célja annak az ötnapos tábornak, amelyet a csíkszentkirályi önkormányzat munkatársai szerveztek a zsögödfürdői Caritas táborban.

Pinti Attila

2012. augusztus 26., 12:352012. augusztus 26., 12:35

2012. augusztus 26., 13:062012. augusztus 26., 13:06

A hétfőtől péntekig, tíz magyar és tíz roma gyerekkel zajlott találkozón a résztvevők szigorú órarend szerint változatos programokon vehettek részt, esténként pedig közös bulizás járult hozzá a különböző nemzetiségűek társas kapcsolatainak kialakulásához. Jóni Emese – aki Nagy Melinda munkatársával a Székelyföldi Közösségi Alapítvány pályázatán keresztül nyerte meg a szervezéshez szükséges összeget – elmondta, hogy a közösségből gyakran kirekesztett roma fiatalok kultúrájának, szokásainak bemutatását és a hátrányos megkülönböztetés eltörlését szerették volna elérni – a tapasztalatok alapján nem vallottak kudarcot.

„Első nap – miután a gyerekek nagy örömére Csaszó János és Udvari Balázs fogatosok jóvoltából Csíkszentkirályról szekerekkel kiérkeztünk a helyszínre – a roma fiatalok egy rend új ruhát és – a magyarokkal együtt – tisztálkodási csomagot kaptak, majd Rusu Erzsébet doktornő beszélt a higiéniáról, utána Tódor Edit tanárnő erkölcstan órával segítette a munkánkat” – számolt be a záróestén Jóni Emese. A hét folyamán a táborba látogatott György Gábor fafaragó, Nagy Ödön festőművész, a Jóni Zenekar és Udvari Matild tanítónő, aki csoportos tevékenységen alapuló, fiktív világra épített, de valós problémákat boncolgató drámapedagógiai gyakorlattal hidalta át a gyerekek közötti különbségeket.

„Bár több kézműves tevékenység és sportesemény is helyet kapott a kínálatban, leginkább a zene és tánc felé hajlott a program, a csíkszentkirályi Vadrózsa Táncegyüttessel közösen alcsíki és felcsíki néptáncokat tanultak a kicsik” – mesélte a főszervező, aki elárulta azt is, hogy a roma gyerekeket iskolai eredményeik alapján választották ki, remélve, hogy ily módon is motiválják a gyengébben teljesítő társaikat a tanulásra.

A táborbontás előtti estén a csíksomlyói Mandolin Zenekar szórakoztatta a közönséget, amit egy utolsó, fergeteges buli követett. „Úgy látjuk, hogy volt értelme és eredménye a munkánknak, ezért tervezzük a folytatást és a bővítést. Szerencsére nem volt semmilyen konfliktus, a gyerekek nagyon összeszoktak, barátságok alakultak ki, öröm volt látni, hogy ennyire jól érzik magukat. Az említett segítőinken kívül köszönettel tartozunk a csíkszentkirályi önkormányzatnak és Székely Ernő polgármesternek is, aki az öt nap alatt többször kilátogatott hozzánk” – emelték ki a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés