Hőszigetelési önrész: mennyi az annyi?

A korábbinál nagyobb összeggel kell hozzájárulniuk a lakóknak Csíkszeredában tömbházaik hőszigeteléséhez, amennyiben az uniós támogatás érdekében készülő pályázatok kedvező elbírálásban részesülnek. De mennyi is az annyi?

Kovács Attila

2017. február 24., 09:252017. február 24., 09:25

Polgármesteri rendelettel határozták meg tavaly Csíkszeredában azt a – lakások hasznos felülete szerint számított – négyzetméterenkénti átalányárat, amellyel a lakóknak önrészként kell hozzájárulniuk az uniós támogatással készülő tömbház-hőszigetelési munkálatokhoz.

A korábbi pályázati kiíráshoz viszonyítva ez az összeg most négyzetméterenként 90 lejt jelent egy lakás számára – azelőtt 75 lej volt. A rendeletben olvasható indoklás szerint ezt az értéket az elmúlt években végzett hasonló munkálatok tényleges költségei alapján határozták meg.

„Csak a végén lehet tudni, hogy minden lakónak mennyibe került a munkálat, addig csak átalányszámok vannak. Egységár van számolva – akár négyemeletes, akár tízemeletes a pályázatra jelentkező tömbház, megközelítőleg ugyanannyi az az ár, amit első lépésben kértünk” – magyarázta kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester.

A jelentkezéskor a lakók az önrész tíz százalékának befizetését kell igazolják, a következő lépés a nyertes pályázatok finanszírozási szerződéseinek aláírása, amikor az önrész felét kell felmutatni, majd a munkálatok befejezéséig a teljes összeget ki kell fizetni. „Amikor kiírjuk a közbeszerzési eljárást a tervezésre, kapunk egy megvalósíthatósági tanulmányból fakadó árat, akkor már tudjuk mi az elszámolható költség, és mi az, ami nem elszámolható. Több mindent bele lehet foglalni a programba, de abból nem minden elszámolható költség” – magyarázta az alpolgármester.

Mivel az uniós program elsősorban a tömbházak falainak hőszigetelését támogatja, így például az újrafödés – cserép- és cserépléccserével – vagy a külső rendezés költsége csak 15 százalékban elszámolható. Ezeket a korábbi kiírások esetén 33–67 százalékos arányban fizették a lakók, illetve a polgármesteri hivatal, most változott a helyzet, az elszámolható, illetve nem elszámolható költségeket a lakók egyaránt 25 százalékos arányban fizetik.

Az említett, a lakók által önrészként befizetett átalányösszegek az esetek többségében meghaladják a kivitelezési költségeket, és főként olyan esetben, amikor az ablakok cseréjére nincs szükség, a végső elszámoláskor a pénz egy részét visszakapják. Az alpolgármester szerint volt olyan eset is, amikor egy tömbházban nem mindenki fizetett, vagy kevesebbet pótolt, mint mások, így amikor mások visszakaptak a pénzből, nekik még fizetniük kellett.

Mihaela Țâlea, aki több csíkszeredai lakószövetségnél tölt be elnöki tisztséget, kérésünkre a pályázati kiírásra nemrég jelentkezett Szív utca 10–12. számú tömbház lakói által fizetendő összegeket ismertette.

Így az 52 négyzetméteres alapterületű, kétszobás lakás esetében 4680 lej az önrész, a 65 négyzetméteres, háromszobás lakásban lakók 5850, míg a 82 négyzetméteres, négyszobás lakások tulajdonosai egyenként 7380 lejjel járulnak hozzá a hőszigeteléshez.

Szintén ő irányítja az egyik, Nagy István utcai lakástulajdonosi egyesületet, ahol a 14. számú négyemeletes társasház szigetelését tavaly fejezték be – ott a háromszobás lakások esetében a befizetett 4600 lejből 1400 lejt kaptak vissza a lakók, ahol csak a teraszablak cseréjére volt szükség, a kétszobásokban lakók pedig a befizetett 3600-ból 1300 lejt. „Fontos, hogy ki a kivitelező, és milyen munkát végez” – értékelt, hozzátéve, sokan panaszkodnak a munka minősége és a költségek miatt, de az eredmény, a hőszigeteléssel elért költségmegtakarítás meggyőző.

László András, a Hargita 1. nevű lakástulajdonosi egyesület vezetője elmondta, az egyesülethez tartozó tömbházak közül a Mérleg utca 3., 12., 14. és a Kossuth Lajos utca 42. számú társasházak lakói jelentkeztek a hőszigetelési programba. Ezekben 24 négyzetméteres alapterületű garzonlakások, 35 és 43 négyzetméter közötti felületű kétszobás, illetve 50 és 62 négyzetméter közötti alapterülettel rendelkező háromszobás lakások vannak – az önrész értéke is ennek megfelelően alakul. Tavaly itt is volt befejezett munkálat, a Mérleg utca 8. szám alatt, az elszámolás után a lakók szintén visszakapták a befizetett önrész egy részét, és elégedettek a munkálat minőségével, amelyet szintén csíkszeredai cég végzett el.

Török Piroska, a Tető utca 17. szám alatti tömbházat ügykezelő lakástulajdonosi egyesület vezetője kérdésünkre elmondta, a tízemeletes toronyház tavaly befejezett hőszigetelése után megtörtént az elszámolás, a lakók többsége visszakapott a pénzből, de volt olyan is, akinek utólag még kellett befizetnie. „Olyan lakó is volt, aki még fizetett 400 lejt, mert neki voltak a legnagyobb felületű ablakai, és mindent kicseréltek, másnál pedig nem cseréltek ablakot a konyhában, fürdőszobában, csak a teraszon, így ott kisebb volt a költség” – részletezte. Hozzátette, a költségek az ablakok méretei miatt különböztek, ugyanakkor a háromszobás lakások esetében egy pluszablak, illetve a nagyobb falfelület eredményezett nagyobb kiadást a lakók számára – utóbbiak a közös felületekre számított költségekhez is nagyobb résszel járultak hozzá.

Negyven jelentkező

A Regionális Operatív Program által támogatott hőszigetelési program legutóbbi, a csíkszeredai polgármesteri hivatal által meghirdetett kiírására 40 tömbház jelentkezett – a pályázatok előkészítése jelenleg még tart. A hőszigetelési költségek 60 százalékát az uniós program, 15 százalékot a helyi önkormányzat biztosít, és 25 százalék a lakók önrésze. A munkálatok leghamarabb 2018-ban kezdődhetnek el, amennyiben a pályázatok kedvező elbírálásban részesülnek, és aláírják a támogatási szerződéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés