Faluünnep a főünnep után

Kulturális, sport- és szórakoztató programokkal várták a szervezők a pénteken és szombaton tizennegyedik alkalommal megszervezett Nagyboldogasszony Napokra az érdeklődőket.

Péter Beáta

2013. augusztus 18., 19:402013. augusztus 18., 19:40

2013. augusztus 18., 20:472013. augusztus 18., 20:47

„Az ott egy szenttamási asszony, az pedig Marikáék szomszédja” – mutatott rá az egyik fotóra egy bácsi. Az elmúlt hétvégén zajlott rendezvény egyik legfontosabb eseménye ugyanis a péntek délután a kultúrotthonban megnyitott fotókiállítás volt, amely Márton Áron püspök 1970-es karcfalvi bérmálását idézi fel. A tárlat Kelemen Erzsébetnek, a karcfalvi iskola aligazgatójának ötlete alapján jött létre, ezt karolta fel a gyulafehérvári érsekség, valamint a helyi polgármesteri hivatal. Magát a kiállítást Ádám Gyula fotóművész, valamint Hegedűs Enikő művészettörténész, a gyulafehérvári főegyházmegye egyházművészeti referense segített létrehozni. Amint a megnyitón elhangzott, a kiállított fotókat 1970-ben Sztojka Ferenc székelyudvarhelyi vállalkozó készítette, aki Márton Áront kísérte bérmaútjain. „1970 óta eltelt már jó pár év, mégsem távoli történet, és feltehetően többen emlékeznek még Márton Áron püspök személyére is. Éppen ezek a képek adnak lehetőséget arra, hogy élményeiket megosszák a gyerekeikkel és mindazokkal, akiknek nem volt lehetőségük vele személyesen találkozni. Ez a képsor, amely az 1970-es bérmálás alkalmával készült, felidézi mind a közösség egykori életét, mind pedig a püspök személyét. Márton Áron püspök bérmálásának azért is volt nagy jelentősége, mert hosszú távollét, börtönévek és háziőrizetbe kényszerített mintegy 15 év után már több mint hetvenévesen indult el híveihez, kereshette fel őket. A hívek Felcsíkon is szinte megrendülve fogadják a hazatérő atyjukat. Csíkszentdomokos, Csíkrákos, Csíkdánfalva mellett Karcfalván is különös szeretettel és tisztelettel vehették körül, hallgathatták szavait és útmutatását” – mutatott rá Hegedűs Enikő. A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg.

A Nagyboldogasszony Napok programja pénteken a kultúrotthon mögötti színpadon folytatódott, ahol a karcfalvi és jenőfalvi fúvószenekar, az Ördögborda táncegyüttes, a Szivárvány írtánccsoport és az Open Stage szórakoztatta a jelenlevőket. Az estet utcabál zárta, melyhez a muzsikát a Heveder zenekar húzta. A szombat a sportvetélkedőké volt, este pedig a fiatalokat várták bulizni a piactérre.

„Minden egyes alkalommal igyekszünk úgy összeállítani a programot, hogy legyen benne kultúra, legyen benne sport, az emberek érezzék jól magukat – a vallás mellett persze. Mert egy vallásos ünnep köré csoportosul az egész falunap, mindenképp ez van előtérben az idén. A felújított vártemplomot megáldotta az érsek úr csütörtökön, az volt a főünnep, nem akartuk ezt a vallási ünnepnapot elrontani egyéb programokkal, és azt is figyelembe vettük, hogy hétköznapra esett az ünnep, ezért szerveztünk a többi programot péntekre és szombatra” – mondta el Szőcs László alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
Hirdetés