Egy határidő van, és az május közepe

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek – jelezte az APIA Hargita megyei vezetője, amikor arról érdeklődtünk, hogy az igénylési időszak első hetében milyen volt a gazdák hozzáállása.

Szabó Kamilla-Mária

2017. március 11., 11:242017. március 11., 11:24

Több mint egy hete kezdődött el az egységes mezőgazdasági támogatáskérelmek elfogadásának időszaka. Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője érdeklődésünkre újból kiemelte, a határidő előtti tumultus elkerülése végett nagyon fontos, hogy a gazdák a megadott időpontban jelenjenek meg intézményeiknél. Azt is elmondta, egy miniszteri döntés értelmében idén nem lesz késedelmi időszak a kérelmezésre, azaz aki május 15-éig nem keresi fel az ügynökséget igénylésével, annak nem lesz lehetősége napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében később megtenni azt. Tehát várják a behívott gazdálkodókat, jelenleg a kisebb farmokkal rendelkezőket, illetve azokat, akik nem igényelnek állattenyésztési támogatást, azt követően, ahogy a rendszer engedi, fokozatosan hívják a nagyobb gazdaságok vezetőit, illetve az állattenyésztőket.

Fontos továbbá tudni azt is, hogy az 50 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak az APIA megyei székhelyén kell benyújtaniuk igénylésüket, míg az 50 hektárnyi területnél kisebbel rendelkezők a területi irodákban: az alcsíkiak Csíkszentmártonban, a felcsíkiak a csíkszeredai területi irodában, emellett Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelykeresztúron és Maroshévízen kérelmezhetők a juttatások. A csak állattenyésztési támogatásokat igénylők viszont mindannyian a megyei székhelyen tehetik le kérelmeiket. Mint arról már beszámoltunk, a helyi önkormányzatok, állattartó egyesületek segítik a helyieket az igényléshez szükséges dokumentáció összeállításában, így az érintettek kész kérelemmel kereshetik fel az ügynökségeket. Egy hét elteltével arra voltunk kíváncsiak, hogy elkezdték-e már a gazdák segítését az önkormányzatoknál, illetve időben jelennek-e meg a behívottak az APIA-nál.

Csíkszentkirályon, ahol az önkormányzat munkatársai segítik a gazdákat, hétfőre hívták be az első érintetteket. A torlódások elkerülése végett minden gazdának értesítést küld a polgármesteri hivatal, akiknek az értesítésben jelzett időpontban kell megjelenniük az önkormányzatnál. A gazdasági irodában kiállítják a szükséges igazolást, az úgynevezett földes irodában pedig segítik a kérelmek összeállítását. Ehhez szükséges az igénylő személyi igazolványa, egy érvényes bankszámlaszámról szóló igazolás (extras de cont) és a farmregiszteri kártya (abban az esetben, ha állattartó gazda). Akinek pedig más községben van mezőgazdasági területe, igazolást kell kérnie az ottani polgármesteri hivataltól. Miután megtörténik a típusnyomtatványok kitöltése, a parcellák beazonosítása, a dokumentumokból összeállítják a kérelmezési dossziét – részletezte Székely Ernő. A polgármester hozzátette, esetükben névsor szerint hívják be a helyieket, első körben azokat, akik csak területalapú támogatásokat igényelnek, később pedig az állattenyésztőket is. Naponta 10–12 személynek állítják össze az igénylését. Mint a községvezető fogalmazott, a helyiek érdeke, hogy időben megjelenjenek náluk, így kevesen mulasztják el azt – ha valaki mégsem tud megjelenni a jelzett időpontban, új előjegyzést kap.

Bíró László, Csíkmadaras polgármestere is arról számolt be, hogy a héten kezdték el a kérelmek összeállítását. Ők házszám szerint hívják be a gazdálkodókat, akik pozitívan állnak a segítséget nyújtó önkormányzathoz, így nem jelenthet gondot majd, hogy nem lesznek időben összeállítva a kérelmek. Ehhez szükséges a gazdák személyi igazolványának másolata, illetve egy bankszámlaszám igazolás – minden további iratot az önkormányzatnál megkapnak – tisztázta. Ugyanakkor hozzátette, három kollégája, illetve ahogy ideje engedi, jómaga is részt vesz ebben a munkában, akik hosszabbított munkaprogrammal, reggel nyolc és délután öt óra között fogadják a helyieket. A település jelentős számú gazdája él a támogatási lehetőségekkel, és a tulajdonjogok tisztázására is sort kerítenek a kérelmek összeállításakor. Bíró László rámutatott arra is, hogy legnagyobb nehézség számukra az, hogy minden évben változtatnak valamit a kérelmezésen, nem kiszámítható a rendszer, amiben dolgozniuk kell. A helyiekkel való együttműködéssel kapcsolatban elmondta, habár a kérelmezéshez nagy információmennyiséget kell kezelniük, amennyiben a helyiek megfelelően viszonyulnak a munkájukhoz, nem jelent problémát az sem.

Gyimesfelsőlokon a helyi állattartó gazdaszövetkezet vállalta el a kérelmezésben való segítségnyújtást, a munkájukat pedig az önkormányzat három munkatársa is segíti. Hétfő óta fogadják a támogatásigénylőket, akik az előző évhez hasonló dokumentumokkal kell felkeressék az érintetteket – avatott be Papp Imre. A polgármester elmondta, esetükben az APIA által leküldött lista szerint értesítik a gazdákat, és állítják össze a kérelmeiket – természetesen eleinte a kisebb gazdaságok tulajdonosai számíthatnak az értesítésre, később pedig a nagyobbak, majd az állattartással is foglalkozók következnek. Elmondása szerint vannak ugyan, akiknek egyéb elfoglaltságuk miatt nem felel meg a kiközölt időpont – őket a kérelmezési időszak végén hívják be újra –, de a helyiek többsége időben megjelenik a kérelmezés miatt. A községvezető bízik benne, hogy idén sem változik a helyiek hozzáállása.

Mindezek ellenére Haschi András arról számolt be, hogy az első héten nagyon visszafogott volt az igénylő gazdák száma, pénteki beszélgetésünkig mintegy ezer gazda kérelmét fogadták el Hargita megyében. Így meg sem közelítik azt a napi 480 kérelmet, ami biztosítaná, hogy a végén ne legyen tumultus hivatalaikban. Megjegyezte azt is, a területi irodák közül a legtöbb kérelmet ugyan a csíkszékiek fogadták el, de az ottani eredmény sem számít elegendőnek. Azzal kapcsolatban, hogy mi lehet ennek az oka, elmondta, hogy egyrészt vannak még olyan települések, ahol nem alakultak meg a helyieket segítő csoportok, de azt is hozzáfűzte, ez nem egyedi eset, minden évben az idő előrehaladtával növekedett meg egyre inkább a leadott kérelmek száma.

Az intézményvezető bízik benne, hogy a késedelmi időszak megszüntetése is arra sarkallja a gazdákat, hogy ne halasztgassák a kérelmezést. Véleménye szerint teljesen jogos lépés volt a késedelmi kamatos igénylés felszámolása, hiszen két és fél hónap alatt minden gazdálkodónak tudnia kell időt szakítani a kérelmezésre. Május közepéig pedig van kellő idő arra is, hogy megtervezzék a beültetésre, bevetésre kerülő területek arányát. A döntés mindenképp megkönnyíti az APIA alkalmazottainak munkáját, illetve a gazdák esetleges hanyagságának, spekulációjának is véget vethet – fejtegette az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson

Több helyszínen is közműfejlesztési munkálat és úthelyreállítás zajlik Gyergyószentmiklóson, ezért az autósok az elkövetkező napokban is több útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítsanak.

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek

Megnyílt a jelentkezés az 5. Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő programra: július 27-ig várják a gyergyószéki civil szervezeteket, amelyek közösségi projektjeikhez keresnek támogatást.

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek
2026. június 30., kedd

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére

Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére
2026. június 30., kedd

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között

Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson

Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson
2026. június 29., hétfő

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét

A Monturist Kft. közgyűlésének összehívására szólítják fel az ügyvezetőt – határozott hétfőn a gyergyószentmiklósi önkormányzat. Most azonban bírósági végrehajtóval kézbesítik a döntést.

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

A megszokottnál egy héttel később kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. Június 27-én, szombaton délutántól éjfélig egymást követik a programok.

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson

Javuló közlekedésbiztonságot és közbiztonságot várnak Gyergyószentmiklóson egy új fejlesztéstől, ami a napokban indult el. Iskolák közelében intelligens gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki, jelzőlámpákat és negyvenkét térfigyelő kamerát is felszerelnek.

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

A felnőtt sérültek ellátására keresik a megoldást Gyergyószentmiklóson

Nem lehet egy helyen, közösen foglalkozni a sérült gyerekekkel és felnőttekkel, emiatt külön térben kell folytatni a gyergyószentmiklósi, nagykorúvá vált sérült fiatalok nappali foglalkoztatását. A lehetséges megoldásról eltérnek az elképzelések.

A felnőtt sérültek ellátására keresik a megoldást Gyergyószentmiklóson
2026. június 24., szerda

A Tünetek lezárása – új kiállítással jelentkezik Kolumbán Barna Csongor

Újabb kiállítással jelentkezik Gyergyószentmiklóson Kolumbán Barna Csongor képzőművész. A Tünetek 2 című tárlat megnyitóját pénteken 18 órától tartják a Yourlivingroomban.

A Tünetek lezárása – új kiállítással jelentkezik Kolumbán Barna Csongor
Hirdetés