Annyi kapcsolódásom volt ehhez az egyházközséghez, hogy amikor felszenteltek 1992. április 25-én Csíksomlyón, néhány nappal később behívtak az érsekségre, hogy érseki titkárhelyettesi minőségben

Abban az évben május és június közötti időszakban Alcsík-Kászon és a marosi főesperesi kerületek voltak soron. Életemben akkor voltam először ezen a tájon. Nem sejtettem, hogy tizenhét évvel később én leszek ennek az egyházközségnek a plébánosa, három év múlva, 2012-ben pedig ennek az egyházi kerületnek a főesperesi címét is megkapom” – elevenítette fel emlékeit.

Szórványból többségbe

Az egyházi elöljáró visszatekintett emlékeiben, ugyanis

„Négy évet Brassó belvárosában segédlelkészként, újabb négyet Óradnán, Beszterce-Naszód megyében plébános, nyolc évet a nagyszebeni Terezianum külvárosi plébánián, ahol gyakorlatilag csak »házon belül« volt természetes a magyar anyanyelv használata.

Ebből a szemszögből 17 év papi szolgálat után nagy előrelépésnek tűnt egy tiszta magyar anyanyelvű és tiszta katolikus közösségben gyakorolni a papi szolgálatot. Ebből adódtak a csalódások is. Most ezt csak Gál Sándor ezredes tisztelete irányában hegyezném ki” – jegyezte meg.

Mások is vannak

Ennek apropóján Pál Vilmos Barna azt tapasztalja, hogy nagyjainkat nem igazán illeti meg az a tisztelet, ami egyébként természetes kellene legyen. „Népünk sajnos hajlamos elfeledni nagyjait.

Ő Nagyszombatban, a mai Szlovákia területén halt meg, de ennél többet nem tudni róla, sírja is ismeretlen. Annyit tettünk emléke fennmaradásáért, hogy egyházi vegyes kórusunk felvette a nevét. De említhetem akár Márton Ferenc festőt, akiről szintén keveset tud a helyi közösség.

Az elmúlt években felkutattuk a sírját a Kerepesi temetőben, ahová szeretnénk egy kopjafát állítani” – állította párhuzamba a térség további nagyjaival a szabadságharcos alakját.

Legalábbis az eltelt évek alatt, mióta itt vagyok; csak ezek a hagyományos protokolláris megemlékezések voltak azok a pillanatok, amikor felvillant néhány pillanatra emléke, munkássága, alakja. Első előrelépés az volt, amikor a csíkszentgyörgyi általános iskola felvette a nevét. Az elmúlt néhány évben pedig egy kissé több is történt, így a polgármesteri hivatal előtt felállították a mellszobrát,

az 1848-as szabadságharc legendás hírű ezredese” – egészítette ki az elmúlt évek előrelépéseit.

Tisztázatlan dolgok

A főesperes-plébános a feledés okát kutatva és az elmondottak ellenére is úgy értékeli, nem feltétlenül az emberek a hibásak, amiért emléke ködbe vész. „A maguk módján az emberek azért emlékeznek rá. De maga a történetírás is adós nevének.

Itt fontos megemlíteni azt a törekvést, miszerint a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnökének feltett szándéka, hogy próbáljuk meg felkutatni sírját és bár egy emlékkel, egy kopjafával adózzunk tiszteletének” – mutatott rá.

Mint ahogy korábban megemlítette, az elmúlt években kicsit sikerült jobban ráirányítani a figyelmet az ezredes emlékére. „A csíkszentgyörgyi egyházközségbe való jövetelemtől napjainkig erősödött az érdeklődés iránta.

Magam is csak azokra a forrásokra tudok hagyatkozni megítélésében, amit a világhálón felleltem” – emelte ki. Az egyházi elöljáró aláhúzta, az egyházközség régi anyakönyvei és domus historiája (plébánia évkönyve, annales) az állami levéltárban vannak, ezért ezekre nem tud hivatkozni, mivel nincs betekintése ezekbe a dokumentumokba.

Remény

„Az mindenképpen reményre ad okot, hogy a szülőházát felújították, amely így újra az érdeklődés látószögébe került.

Ha sikerül még a sírhelyét is megtalálnunk, akkor kerekké válik a róla való megemlékezés” – foglalta össze. A plébános ezen túlmenően reméli, hogy talán akad a közösségükből egy fiatal, aki történészként felkutatja és írásba foglalja Gál Sándor ezredes életművét.