Az a jó, ha kevés a munkájuk

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ma már Csíkszék szinte minden falujában dolgoznak önkéntes tűzoltó-alakulatok. Munkájukat ingyen végzik, mert az a céljuk, hogy a nehéz helyzetbe került csíki embereken segítsenek. Nemcsak a bajbajutottak tartják fontosnak e civilek munkáját, hanem mi is, ezért hetente egy-egy tűzoltó-alakulat mindennapjaiba tekintünk be. Szerdán Csíkszentmártonban jártunk.

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 10., 08:332014. július 10., 08:33

2014. július 10., 09:082014. július 10., 09:08

A csíkszentmártoni önkéntes tűzoltó-alakulatnak jelenleg 27 tagja van, közülük négyen sofőrök. Egyelőre nem terveznek tagtoborzást, az összeszokott csapat meg tudja oldani a felmerülő problémákat. László Antallal, a csíkszentmártoni önkéntes tűzoltók kapitányával – Csíkszentmárton alpolgármesterével – beszélgettük, aki megjegyezte, amennyiben a jelenlegi tagokból valaki kiáll, a helyi ifjak közül válogatnak majd be újakat. A javarészt 35-45 év körüli tűzoltóknak ebben az évben mindössze két alkalommal kellett bevetésre menniük, mindkét esetben községi területen oltottak. 

Műszaki mentőt kapnak

Tűzoltóautójukat 2008-ban kapták, azóta nemcsak a helyi, hanem a szomszédos települések tűzeseteihez is riasztják őket. Korszerűen felszerelt tűzoltószertárukban minden, a tűzoltáshoz szükséges eszköz megtalálható, a védőruháktól, a sisakokon és tömlőkön keresztül a vízszivattyúig – sorolta László Antal. A tervek szerint július 31-én kapnak egy műszaki mentőautót is, amelynek működtetéséhez tíz önkéntes tűzoltó elvégzett egy elsősegélynyújtási tanfolyamot. Az autó használata által abban reménykednek, hogy ahogyan korábban a mentőszolgálatnak, úgy az önkéntes tűzoltóságnak is Szentmártonon lehetne az alcsíki központja. Emellett egy tavaly nyert pályázatuk révén még idén légzőkészülékeket és tűzálló ruhákat fognak vásárolni tűzoltóiknak – bocsátotta előre az illetékes.

Országos harmadikok is voltak

Most már kiképzéseket nem kell tartaniuk, mivel a hét éve újraszerveződött csapat tagjai összeszoktak, mindenki tudja, mi a teendője egy-egy tűzesetkor. Ettől eltekintve havonta egyszer találkoznak, beszélgetnek, fociznak. Ezt fontosnak tartják azért is, mert ezen alkalmakkor mindenki nyitottabb, jobban megismerhetik egymást, összeszokottabbá válhatnak – avatott be a tűzoltókapitány. Az önkéntes tűzoltó-alakulat megszervezése után rendszeresen részt vettek a tűzoltóversenyeken – legjobb eredményük az országos harmadik helyezés volt. Az utóbbi években azonban kihagyták a megmérettetéseket a megváltozott szabályzat pontatlansága miatt.


Tűz és árvíz esetén is segítenek

A tűzoltás mellett árvizek esetén is segíteni tudnak, hiszen autójuk és a rendelkezésre álló vízszivattyú által akár pincékből is kiszívathatják a vizet. Amikor megérkezik a műszaki mentő, akkor mentéssel is tudnak majd foglalkozni. Mivel a tűzoltók többsége a településen dolgozik, bejelentés esetén gyorsan tudnak reagálni, már az is kialakult, hogy ki melyik napszakban ér rá inkább, kire mikor lehet számítani – részletezte.

Nem akarnak egyesületet

„Amíg a helyi önkormányzat támogatását élvezzük, addig nem szeretnénk külön egyesületként bejegyeztetni magunkat. Hiszen több önkéntes tűzoltó-egyesületnek még az üzemanyag elszámolása is problémát okoz, mi viszont – a tanács segítségével – a nagyobb értékű előfinanszírozási pályázatainkat is ki tudjuk vitelezni” – mutatott rá. Az önkormányzat emellett minden önkéntes tűzoltónak balesetbiztosítást kötött, és egyikőjüknek sem kell éjjeli őrség- és tűzvédelmi adót fizetnie – tudtuk meg.

A hivatásos tűzoltóknak is segítettek

Egy alkalommal, miután a szentmártoni önkéntesek már három napja oltottak egy csíkbánkfalvi erdőtüzet, és fáradtan arra készültek, hogy elhagyják a helyszínt, a csíkszeredai hivatásos tűzoltók kérték a segítségüket. Mivel a hivatásos tűzoltók autójával nem tudtak elég közel menni, a szentmártoniak autójával oltották a tüzet a hegyoldalon, míg a másik autó „táplálta” őket vízzel – mesélte az emlékezetes esetet az önkéntes tűzoltókapitány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés