„Nyugi, jó lesz!” És jó lett. Megnyitott a Platz Dining Pr-cikk

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ismerősen csenghet a Platz név a csíkszeredaiak számára: 2019 óta működik ilyen néven kávézó a Szabadság tér mellett, néhány napja pedig Platz Dining márka alatt éttermet is nyitottak. Nem is akármilyent. Az egykori helyi hokikedvenc, Bíró Tamás és családja újabb nagyszerű vendéglátóipari egységében jártunk, ahol minden perc élmény volt.

Támogatói tartalom

2022. november 18., 10:122022. november 18., 10:12

2022. november 18., 11:112022. november 18., 11:11

Sok jó ember kis helyen is elfér – tartja a mondás, ami hatványozottan igaz a november 16-án megnyílt étteremre: a Mihai Eminescu utcában található bisztróban 9 asztal 32 ember fogadására alkalmas, ami nem nagy, ám a nagyszerű térkialakításnak és a harmonikus színhasználatnak köszönhetően ez egyáltalán nem feltűnő.

„A vendéglátással még profi játékos koromban ismerkedtem meg, amikor 2019-ben megnyitottam a Platz Cafét. Aztán egyik napról a másikra jött a koronavírus, és az egészet be kellett zárnom” – emlékezett vissza a bő két évvel ezelőtti történésekre a volt hokijátékos, aki, ha nehezen is, de átvészelte ezt a periódust.

Az újraindulás után egyre népszerűbb lett a hely, és feleségével, Beával eldöntötték, hogy szintet lépnek – és nagy szerencséjük volt, hiszen épp a már meglévő kávézójuk mellett vált kiadóvá egy számukra megfelelő üzlethelyiség.

Idézet
Először csak szendvicsezőben gondolkodtunk, ám Szőcs Előd barátunk csakhamar ráébresztett, hogy ebben a helyben ennél több van. Így döntöttünk végül a bisztró megnyitása mellett

– ismertette a házaspár a hely koncepcionális kialakulásának történetét, akik ez év elejétől folyamatosan szépítik és csinosítják a helyszínt azért, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a vendégeknek.

Bíró Tamás tulajdonos a Platz Diningban •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Bíró Tamás tulajdonos a Platz Diningban

Fotó: Veres Nándor

„Idén februárban fogtunk hozzá a tatarozáshoz, ami nagyon sokszor kilátástalannak tűnt. Amikor pedig úgy éreztük, hogy ennek semmi értelme és már belefáradtunk az egészbe, akkor mindig valamelyikünknek szájából elhangzott a »Nyugi, minden jó lesz!« mondat, aminek hatására tovább folytattuk a munkát” – mesélte mosolyogva a Bíró család minden egyes tagja nagy egyetértésben a felújítás történetét, amiben elengedhetetlen szerepe van a Think Innolab & Design munkatársainak is.

Ők voltak ugyanis azok, akik megálmodták a koncepciót és kivitelezték azt úgy, hogy a terek funkcionálisak legyenek, ugyanakkor kiegyensúlyozottságot és kényelmet biztosítsanak mind a vendégek, mind pedig az ott dolgozók számára.

„A tervező cég mellett ugyanakkor édesapánknak is létfontosságú szerepe volt a hely megvalósításában. Ő fáradhatatlanul, minden ledolgozott munkanap után idejött, pultot tervezett és faragott, italtartó falat épített, ugyanakkor nélkülözhetetlen szerepe volt abban is, hogy felépült a 4000 darab csempéből álló fal” – vette át a szót most Bíró Ádám, a Tamás öccse, aki szintén oroszlánrészt vállalt a hely kialakításában.

Igényes belső tereket és korszerű megvalósításokat láttunk a bisztróban •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Igényes belső tereket és korszerű megvalósításokat láttunk a bisztróban

Fotó: Veres Nándor

Pont ekkor csatlakozott a beszélgetéshez az előbb már említett Szőcs Előd, aki hokis pályafutása után gasztrotanácsadóként találta meg boldogulását. Tőle tudhattuk meg azt, hogy a Platz Dining ugyan rövid étlappal rendelkezik – az összes fogásuk elfér egyetlen A3-as oldalon –, de

az ételeket igyekeznek nagyrészt helyi alapanyagokból összeállítani úgy, hogy a húsfogyasztók mellett a vegetáriánusokra is gondolnak.

„Itt mindenki megtalálja a számára megfelelő fogást: az ismertebb marhahúsleves és lasagne mellett vannak a vidékünkön kevésbé elterjedt ételek is” – ismertette a menüsort a gasztrospecialista, aki igyekszik minden fogásba belevinni egy kis csavart az egyediség érdekében.

„Természetesen vannak nálunk is kuriózumok: az egyik ilyen a

Idézet
füstölt pisztrángleves, amit ezelőtt 330 évvel jegyeztek le először egy tenyér méretű szakácskönyvbe Csíksomlyón a ferences kolostorban.

Nyilván a kor ízlésvilágának megfelelően ezt egy picit újragondoltuk, de az alaprecept tökéletesen megfelel a XVII. században leírtaknak” – avatott be különböző műhelytitkokba a séf, aki saját maga válogatta össze a Platz Dining szakácscsapatát Székelyföld minden szegletéből. A jelenlegi menü ugyanakkor időszakos, vélhetően jövő év februárjától teljesen cserélni fogják.

„Készülünk téli és nyári ételsorral is, ami mellett ház ajánlatát is tervezünk. Ez utóbbi szezonális gyümölcsökből, zöldségekből és húsokból áll majd össze, amelyet majd bizonyos napokon lehet megrendelni a vendéglőben” – ismertette utóbbi elérhetőségét Szőcs Előd, aki ezután egyből távozott is, hiszen sok feladat várt még rá a konyhában.

Ottjártunkkor sokan fogyasztottak gombás rizottót. Mi sem hagyhattuk ki •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Ottjártunkkor sokan fogyasztottak gombás rizottót. Mi sem hagyhattuk ki

Fotó: Veres Nándor

 „Az elmúlt években rájöttem arra, hogy nem könnyű a vendéglátás. Ezt ügyesen és okosan kell csinálni ahhoz, hogy fennmaradjunk, de ha ez sikerül, akkor

Idézet
ez az egység a város ékkövévé is válhat”

– állítja immár Bíró Tamás, aki a siker egyik titkát a jó minőségben, a megfelelő méretű adagokban és az állandó megújulásban látja. Az ügyvezető emellett a változatos borkínálatot is kiemelte: a fehér-, rozé- és vörösborok egyik legnagyobb választéka náluk található a városban, mindemellett további italok árusításában is gondolkodnak már rövid távon.

Idézet
Csapatban nőttem fel, így tudom mit jelent összetartani őket

– tért ki a Platz Dining munkatársaira a tulajdonos, akit arról faggattunk, hogy mennyire nehéz egy jó közösséget formálni ilyen rövid idő alatt a bisztróban. Bíró Tamás eddig mindenki munkájával teljesen elégedett, a fiatal csapat ellenére meglepően hamar megtanulták a szakma csínját-bínját, mindemellett gyorsan összekovácsolódtak.

És ha már ott jártunk, akkor természetesen kóstoltunk is: a füstölt pisztrángleves nem maradhatott ki a menüsorból, emellett terítékre került egy olasz módra készített lasagne, egy finom saláta és egy rizottó is, de a rákos linguini és egy, a kolléganő által fogyasztott füstölt pisztrángos szendviccsel is megismerkedhettünk. Az ízek pedig lenyűgöztek:

minden a helyén van, az ételek ízlésesen tálaltak és kellemesen fűszeresek, mindemellett számos új gasztronómiai élményt nyújtottak nekünk,

amit eddig a régióban nemigen tapasztalhattunk.

A rákos linguini mellé finom száraz fehérbor dukál •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A rákos linguini mellé finom száraz fehérbor dukál

Fotó: Veres Nándor

Melegen ajánljuk tehát, hogy a hideg téli esték során látogassák meg a Platz Dining bisztrót, hiszen néhány igazán finom és különleges fogást kóstolhatnak meg itt. Minden hétköznap 9 és 22 óra között, hétvégén pedig 10-től és 12-től várják a kedves vendégeket, ám érdemes előre asztalt foglalni, hiszen ottjártunkkor is már telt ház fogadott – pedig csak délután négy óra volt.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés