Hirdetés
Hirdetés

Bírósági úton kényszerítenék ki az államtól az évek óta halogatott béremeléseket

A két ágazatban dolgozók zöme támogatja a per megindítását •  Fotó: Veres Nándor

A két ágazatban dolgozók zöme támogatja a per megindítását

Fotó: Veres Nándor

November vége előtt megindítaná a pert az állam és a kormány ellen az egészségügyben, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók érdekvédelmi szervezete. A Sanitas szakszervezet a két ágazatban dolgozók nagy részétől már felhatalmazást kapott erre – tájékoztatta a Székelyhont a szakszervezet Hargita megyei vezetője –, de az aláírásgyűjtés határidejét tíz nappal meghosszabbították, hogy az eddig tétovázóknak is legyen lehetősége csatlakozni a kezdeményezéshez.

Széchely István

2023. október 18., 08:112023. október 18., 08:11

2023. október 18., 08:132023. október 18., 08:13

A béremelésekre, valamint a bérpótlékokra vonatkozó törvények 2020 óta tartó folyamatos elodázása, illetve a vonatkozó jogszabályok be nem tartása miatt perelné be a kormányt és az államot az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet. Az ehhez szükséges támogató aláírásokat szeptember második felében kezdte el gyűjteni a két ágazatban dolgozóktól az érdekvédelmi tömörülés.

Országszerte nagyjából 80 százalékos a támogatottsága a per megindításának,

tehát az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók nagy része felhatalmazást adott a szakszervezetnek a bírósági eljárás megindításához, de az érdekvédelmi tömörülés vezetőtanácsának a hétfői, bukaresti megbeszélésén arról döntöttek, hogy

tíz nappal meghosszabbítják az aláírásgyűjtés határidejét

– tájékoztatta a Székelyhont a Sanitas Hargita megyei elnöke, aki maga is jelen volt a találkozón.

Nyulas Emma lapunknak elmondta, a határidő meghosszabbításával a szakszervezet lehetőséget szeretne adni az érdekvédelmi tömörülésbe való belépésre és a felhatalmazás megadására azoknak is, akik mindeddig tétováztak, gondolkodtak ezzel kapcsolatban.

Hirdetés

Az érintetteknek azt javasolja, menjenek el a Sanitas-képviselőhöz abban az intézményben, ahol dolgoznak, és írják alá a felhatalmazást, ellenkező esetben nem kaphatják meg azokat a jogokat – béremelést, pótlékokat stb. – amelyeket a hamarosan megindítandó perben egy számukra kedvező bírósági döntés eredményezhet – tanácsolta a tétovázóknak Nyulas Emma. Magyarázatként hozzáfűzte, a szakszervezet az alkalmazottak nevében indítja meg a pert, és ha megnyerik azt,

a megítélt jogok csak azoknak járnak majd, akik részesei voltak a pernek,

tehát akik aláírásukkal felhatalmazást adtak az érdekvédelmi tömörülésnek a bírósági eljárás megindításához.

A szakszervezet képviselője elmondta azt is, hogy az érdekvédelmi tömörülés vezetősége november vége előtt szeretné elindítani a pert.

Személyzethiány a kórházakban

A Sanitas bukaresti vezetőtanácsi megbeszélésén elhangzottak alapján Nyulas Emma arról is beszámolt, hogy országszerte jelentős a személyzethiány a kórházakban, és az érdekvédelmi tömörülés elégedetlen azzal, hogy központi szinten nem hagyják jóvá az alkalmazásokat. „Még mindig ott tartunk, hogy az egészségügyi minisztérium az alárendeltségében működő egészségügyi intézményekben felszabadította a megüresedett állásokat, tehát azokra lehetett versenyvizsgát szervezni, de csak azokban, amelyeknek a működését közvetlenül az egészségügyi minisztérium finanszírozza. Azok viszont, amelyeket az egészségbiztosítási pénztáron keresztül finanszíroznak – tehát a kórházak zöme –, nem kaptak még semmilyen választ az ilyen jellegű kéréseikre” – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a Hargita megyei kórházakban is személyzethiánnyal küzdenek. Az országos probléma megoldásának a reményében szerdán találkozik a kormány képviselőivel a Sanitas vezetősége – közölte Nyulas Emma.

korábban írtuk

Nem enyhül a kórházi személyzethiány
Nem enyhül a kórházi személyzethiány

Nem született még megoldás az utóbbi időben egyre súlyosbodó személyzethiányra a székelyudvarhelyi kórházban. Az egészségügyi intézmény vezetősége minisztériumi segítség reményében közvetlenül a fejlesztési tárcának is küldött átiratot a helyzetről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház

Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház
2026. július 22., szerda

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez

Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben

Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben
2026. július 22., szerda

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban

Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban
2026. július 22., szerda

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás

Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás
Hirdetés
2026. július 22., szerda

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza

A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

2026. július 22., szerda

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába

Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába
Hirdetés