
Rendőrségi vizsgálat a késelés helyszínén
Fotó: Pinti Attila
Vádat emelt az ügyészség a tavaly novemberben Csíkszeredában történt emberöléssel gyanúsított férfi ellen, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági eljárás lefolytatását. A vádlott volt élettársát szúrta le, az áldozat három héttel később hunyt el a kórházban.
2023. január 16., 14:242023. január 16., 14:24
Mélyen megrázta a közvéleményt a tavaly november 4-ei eset, amikor fényes nappal, Csíkszereda központjában, a megyeháza előtt szúrta le volt élettársát egy férfi. A súlyosan sérült, fiatal gyimesközéploki nőt, akit nyakán ért több késszúrás, kórházba szállították, ahol újra kellett éleszteni, majd megműtötték, és az intenzív osztályra került. Ott többszöri szívmegállás után intubálták, és kómás állapotban tartotta életben a lélegeztetőgép.
Az elkövető, a 33 éves, csíkkozmási T. G. elmenekült a tett színhelyéről, de rövid időn belül elfogták a rendőrök, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte 30 napra történő előzetes letartóztatását. Ellene ekkor még emberölési kísérlet megalapozott gyanújával kezdődött bűnügyi vizsgálat, de miután november 26-án a kórházban elhunyt a 22 éves áldozat, a bűncselekmény büntetőjogi besorolását emberölésre változtatta a Hargita Megyei Ügyészség.

Belehalt sérüléseibe az a 22 éves, gyimesközéploki nő, akit november elején több késszúrással életveszélyesen megsebesített volt élettársa Csíkszeredában a nyílt utcán.
Az ügyben a vádirat még tavaly decemberben elkészült – tájékoztatott érdeklődésünkre Tókos Lehel ügyész. A Hargita Megyei Ügyészség helyettes szóvivője szerint ezután a bíróság ellenőrizte, hogy fenntartható-e az előzetes letartóztatás, mivel a törvény szerint a vádemelés után három napon belül meg kell ezt tenni.
Az ügyet a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalja, amely úgy határozott, hogy az előzetes letartóztatás indokolt volt, ezért a kényszerintézkedést fenntartották. Egyúttal
Kérdésünkre az ügyész elmondta, tettének indítékáról a kivizsgálás során nyilatkozott a vádlott, aki egy, az áldozattal folytatott korábbi vitára hivatkozott. Jelenleg a bírósági eljárás előkészítő szakasza zajlik, amikor megvizsgálják a rendelkezésre álló bizonyítékokat, ezt követi az elsőfokú tárgyalás.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
1 hozzászólás