Hirdetés
Hirdetés

Befóliázott teraszok és a cigitörvény: lavírozás a törvényesség határán

A törvény megfogalmazása miatt nem nehéz kiskapukat találniuk azoknak, akik meg szeretnék kerülni azt •  Fotó: Pál Árpád

A törvény megfogalmazása miatt nem nehéz kiskapukat találniuk azoknak, akik meg szeretnék kerülni azt

Fotó: Pál Árpád

A dohányzást a nyilvános, zárt helyeken betiltó törvény szigorításai miatt több csíkszeredai vendéglátóipari egység vezetője is befóliázott teraszokat alakított ki. Bár az intézkedés ellentmond a törvény alkalmazási módszertanában megfogalmazott előírásoknak, az illetékesek szerint ennek szövege többféleképpen értelmezhető. Az a helyzet állt elő, hogy az említett teraszok „törvényesek is, meg nem is”.

Iszlai Katalin

2017. március 20., 10:302017. március 20., 10:30

2017. március 20., 10:562017. március 20., 10:56

Múlt héten, a dohányzást a nyilvános, zárt helyeken betiltó jogszabály hatályba lépésének egy éves évfordulóján írtunk arról, miként érintette az intézkedés a csíkszeredai vendéglátóipari egységek forgalmát.

korábban írtuk

Már természetes, hogy a publikus négy fal között nem lehet rágyújtani
Már természetes, hogy a publikus négy fal között nem lehet rágyújtani

Egy éve van érvényben a dohányzást nyilvános, zárt helyeken betiltó törvény. Bár kezdetben kellemetlenséget okozott az intézkedés a cigarettázók számára, illetve a vendéglátó egységekben is meglátszott a különbség, mára a legtöbben természetesnek tekintik, hogy nem lehet bent rágyújtani.

Hirdetés

Akkor Szabó Lehel, a One Caffe kávézó tulajdonosa megkeresésünkre elmondta, nehezményezi, hogy

szerinte több vendéglátóipari egység megkerülte a törvényt azzal, hogy fűtött teraszokat alakított ki.

Kifejtette: a vonatkozó törvény szerint nem lehet dohányozni abban a zárt, nyilvános helyiségben, amelynek legalább két fala és teteje van, Szabó pedig úgy véli, emiatt az átlátszó fóliából kialakított fedett teraszokon is törvénytelen cigarettázni.

Ezzel szemben Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt héten azt nyilatkozta: a zárt teraszokon való dohányzás nem jogszegés, a fóliából készült térelválasztó ugyanis nem minősül falnak. Hozzátette,

a törvény falakról szól, és a nyelvi értelmezés szerint egy fóliát nem lehet falnak tekinteni.

A szóvivő szerint érthető az intézkedés, mivel nagyon hideg tél volt, ezért a vendéglátó egységek a fogyasztók védelmének érdekében választották ezt a megoldást. Cikkünk megjelenése után a szóvivő nyilatkozatával kapcsolatban több olvasónk is nemtetszését fejezte ki, ezért górcső alá vettük a jogszabály befóliázott teraszokra vonatkozó előírását. Egységes álláspont most sincs, annyi azonban biztos, hogy a törvény megfogalmazása miatt nem nehéz kiskapukat találniuk azoknak, akik meg szeretnék kerülni azt.

Nem számít, miből készült

A dohányzást a nyilvános, zárt helyeken betiltó, 2016-ból származó 15-ös számú törvény szerint a cigarettázás tilos az állami és a magán egészségügyi, valamint oktatási intézményekben, játszótereken, tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken és minden egyéb zárt, nyilvános helyen. A törvény szerint nyilvános, zárt helynek számít minden olyan, bárki által látogatható vagy közös használatra szánt helyiség, amelynek tetőzete vagy mennyezete, illetve legalább két oldalfala van, függetlenül ezek természetétől és attól, hogy ideiglenes vagy állandó jellegűek.

A kormány a törvény alkalmazási módszertanát 2016. március 16-án hozta nyilvánosságra, ebben több oldalon át tárgyalják a fogalmak pontos jelentését. Az iránymutató szerint falnak minősül minden olyan függőlegesen (vagy enyhén ferdén) elhelyezett építőelem, amely korlátozza, elválasztja vagy izolálja egy épület különböző helyiségeit, illetve a szezonális vagy ideiglenes építmények (sátor, pavilon, bódé stb.) tereit. Az előírás szerint bármilyen anyagot (falazás, szövet, fa, műanyag fólia stb.) használtak a falak, a tetőzet vagy a mennyezet kialakításakor, és bármilyen legyen a felhasznált anyag sűrűsége, addig, amíg létezik egy mennyezet és legkevesebb két fal, az adott tér zárt helyiségnek minősül.

Emellett amennyiben egy építőelem betölti egy fal szerepét (azaz korlátoz, elválaszt vagy izolál) és látható, az a helyiség, amelyben helyet kap, zártnak minősül akkor is, ha az említett építőelem összehajtható, felemelhető stb.

Jelentős bírságok

Az alkalmazási módszertan továbbá kimondja, hogy azok a magánszemélyek, akik tiltott helyen dohányoznak, 100 és 500 lej között büntethetők. Emellett azok a vállalkozók, akik olyan helyiségeket működtetnek, ahol tilos a dohányzás, első alkalommal 5 ezer lejes bírságra számíthatnak, a második kihágáskor 10 ezer lejes bírságot szabnak ki számukra, és ideiglenesen (a probléma megoldásáig) felfüggesztik a tevékenységüket, illetve a harmadik kihágás alkalmával a 15 ezer lejes pénzbírság mellett az egység bezárására számíthatnak. Az említett bírságok a rendőrség, illetve a belügyminisztérium (MAI) képviselői által róhatók ki.

Befóliázott terasz Csíkszereda központjában. A törvény sajátos értelmezése •  Fotó: Gegő Imre Galéria

Befóliázott terasz Csíkszereda központjában. A törvény sajátos értelmezése

Fotó: Gegő Imre

Gheorghe Filip újbóli megkeresésünkre azt mondta, a befóliázott teraszok kialakítása törvényes is, meg nem is:

ha rosszindulatúan közelítik meg a dolgot, akkor törvénytelennek minősíthető, de ha jóindulatúan értelmezik, akkor törvényesnek is mondható.

Elmondta, a törvény legkevesebb két falról beszél, de kiskapunak felel meg az, ha a fóliát nem tekintik falnak: ha a legkisebb részletekig szigorúak lennének, akkor lehetne azt mondani, hogy törvénytelen az említett teraszok kialakítása, de a törvény többféleképpen értelmezhető. Hozzátette, értelmezniük kell a törvényt oly módon, hogy mindenkinek „megélhetést” biztosítsanak.

Elmondta azt is, a rendőrség azt vette figyelembe, hogy az ily módon kialakított teraszokon a dohányzók úgy tudnak ennek a szenvedélynek élni, hogy közben nem zavarják a nem dohányzókat. A szóvivő szerint végeztek ellenőrzéseket, és bírságokat is róttak ki, emellett pedig további akciókat is fognak tartani annak érdekében, hogy senki se érezze hátrányos helyzetben magát.

Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője megkeresésükre azt mondta, az említett teraszok valahol a törvényesség határán helyezkednek el, mivel az utca felőli falaik felső részén lyukak találhatók. Hozzátette, a lyukak miatt a fal nem tekinthető folytonosnak, de mindenképp vitathatónak mondható az intézkedés, ezért ők is vizsgálatokat fognak végezni ezeken a helyszíneken.

A Kovászna megyei tűzoltóság sajtószóvivője, Marius Tolvai a téma kapcsán azt mondta, szigorúan törvénytelen a befóliázott teraszok kialakítása. Hozzátette, mivel a jogszabály úgy fogalmaz, hogy bármilyen bekerített rész, amelynek van teteje és legkevesebb két fala, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készült, zárt térnek bizonyul, ezért törvénytelen. A szóvivő a bírságok szigorúságára is felhívta a figyelmet, és azt mondta, nem javasolja, hogy a tulajdonosok hasonló megoldásokkal kísérletezzenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
Hirdetés