
Aki tudja, mit kell tenni, nem fél attól, hogy segítsen bajba jutott embertársán
Fotó: Barabás Ákos
Koponyasérüléstől vérző orr, törött felkar, alélt testek – ez a látvány fogadott hétfőn a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tornatermében, ahol a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének képviselői tartottak szimulációs bemutatót.
2017. november 27., 19:152017. november 27., 19:15
2017. november 27., 19:162017. november 27., 19:16
Néhány napra Székelyudvarhelyre látogatott a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének tíz tagja. Hétfőn a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium felső tagozatosaival ismertették a szervezet történetét, az önkéntesség és az embertársainkkal szembeni empátia fontosságát, kedden pedig a Tompa László Általános Iskola diákjai következnek. A történeti ismertető mellett két középiskolás és egy egyetemista önkéntes oktató elsősegélynyújtási gyakorlatokat és újraélesztési technikát mutatott be, melyeket a vállalkozóbb kedvű diákok ki is próbálhattak. Az elsősegélynyújtásnál
míg a mellkaskompressziót és lélegeztetést az emberi test viselkedését visszaadó, úgynevezett Ambu-babákon mutatták be.
Fotó: Barabás Ákos
A tizedikes Balázs Krisztina már másodszor vett részt elsősegély-bemutatón, hiszen tavaly a Caritas is tartott hasonlót az iskolájukban: akkor minden részvevőnek kötelező volt kipróbálnia az újraélesztést.
„Fura érzés volt, kicsit meg is rémültem. Akkor kezdett érdekelni, hogy vajon mi történne, ha mindezt nem egy bábun kellene elvégeznem, hanem élesben. Szerintem
Azért ahogy magamat ismerem, hetven százalék esélye van annak, hogy beavatkoznék” – vélekedett a diáklány. Úgy gondolja, hogy az iskolákban havonta egyszer kellene tartani elsősegélynyújtási órát, hogy mindenki sajátítsa el a mentés alapjait.
Fotó: Barabás Ákos
„A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején még kötelező volt az iskolákban az elsősegélynyújtási képzés, akkor nagy hangsúlyt fektettek erre, iskolák közötti versenyeket is rendeztek. Szeretném, hogy azok a pedagógusok, akik akarnak, részt vehessenek egy oktatói programban ahhoz, hogy később képzést tartsanak a diákoknak” – mondta Lőrincz Edit, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanára. Ezzel kapcsolatban már beszélt a Magyar Vöröskereszt fővárosi képviselőivel, akik felajánlották segítségüket a magyarországi képzésben.
„Ez az iskola több éve szervez kirándulásokat Budapestre. Néhányszor minket is meglátogattak, és beszélgettünk arról, mennyire fontos lenne, hogy eljöjjünk, bemutassuk a diákoknak a Vöröskereszt sokoldalú tevékenységét, és azt is, hogyan működik a szervezett önkéntesség. A Vöröskereszt az egészséges életmódra nevelés és az elsősegélynyújtás mellett jelen van a katasztrófavédelemben, a véradásszervezésben és a szociális segítségnyújtásban. Rövid látogatásunk egyik célja a szervezet eszmeiségének megismertetése, emellett könnyen tanulható újraélesztési technikákat és elsősegélynyújtási gyakorlatokat mutatunk be. Mivel ezek most kilenc, tíz és tizenegyedikes diákoknak szólnak,
– ismertette Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója. Kiemelte, hogy nem szakmai, hanem laikusoknak szóló bemutatóról van szó, melynek lényege, hogy adott esetben fel tudják ismerni a helyzetet, dönteni tudjanak és megfelelő módon avatkozzanak be, amíg a szakmai segítség megérkezik, mivel ez a tudás akár életet menthet.
Fotó: Barabás Ákos
„Fontos, hogy merjen odamenni, segítsen a sérült, eszméletlen emberen. Ha megvan a kellő ismerete, akkor bátor lesz” – véli Buncsik Ildikó. Hozzátette, hogy tudni kell mentőt hívni, amihez szükséges a pontos helymeghatározás, a történtek elmondása és a sérült állapotának megítélése.
A budapesti szervezet képviselői nemcsak bemutatót tartottak, hanem a hozzájuk juttatott adományokból hétfőn délután könyveket, játékokat, számítógépeket és édességet adtak át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Sófalván működtetett napközi otthonnak.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!