
Fotó: Mihai Poziumsci/Agerpres
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke hétfőre összehívta a párt országos állandó tanácsát, hogy egyértelmű álláspontot alakítsanak ki a kormányzás folytatását illetően.
2025. augusztus 08., 11:512025. augusztus 08., 11:51
Pénteki Facebook-bejegyzésében Grindeanu rámutat, a koalíción belül kialakult helyzet miatt vált szükségessé a párt álláspontjának megvitatása, mivel
„A PSD véleménye szerint a koalíció egyes tagjainak ezen a héten tanúsított – a törvényes kötelezettségekkel és az intézményi magatartási normákkal ellentétes – tettei és nyilatkozatai nemcsak a kormánykoalíciós megállapodást aláíró pártok közötti kapcsolatokat befolyásolják, hanem a kormány működéséhez szükséges egyensúlyt is” – szögezte le az Agerpres által szemlézett bejegyzésében Grindeanu.
A PSD úgy véli, hogy az ideológiai különbségektől vagy a történelmi értelmezésektől függetlenül
– tette hozzá a szociáldemokraták elnöke.
„A törvény által előírt hivatalos ünnepségek megszervezése egy volt államfő halála esetén nem opció kérdése, hanem intézményi felelősség.
– fejtette ki Grindeanu.
A PSD továbbra is elkötelezett a stabil kormányzás támogatása mellett a polgárok érdekében – írta Grindeanu, de hangsúlyozta, hogy „a politikai lojalitás, a jóhiszeműség és a partnerek közötti párbeszéd minden fenntartható politikai konstrukció nélkülözhetetlen alapját képezi”.
Politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) még kedden beterjeszti a parlamentbe az Ilie Bolojan vezette kormány elleni közös bizalmatlansági indítványát.
Lecsökken a kezdő és a tapasztalt pedagógusok bére közti különbség, és éppen a nagy pályarégiséggel rendelkezők járnak rosszul, ha jelenlegi formájában véglegesítik az új egységes bértörvénytervezetet. Az érdekvédelem általános sztrájkra készül.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
Tovább emelkedik az üzemanyagok ára ismét drágított az OMV Petrom és a Rompetrol.
98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar zsidó származású pszichológus, író, holokauszt-túlélő, A döntés című bestseller szerzője.
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.
Mi a teendő, ha autóra zuhan a fa vagy a vakolat, ki vonható felelősségre? A viharos szél hétvégén Székelyföld több településen fákat döntött ki, egy templom tetejét is megbontotta, Marosvásárhelyen vakolatdarabok hulltak a földre a tömbházakról.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
szóljon hozzá!