
Felejthetetlen élmény fellépni a kórusnak a szórványban élők előtt
Fotó: Barabás Ákos
Elsősorban itthoni rendezvényeken, illetve Székelyföld kis falvaiban énekel a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar, azonban évek óta missziós feladatot lát el, felkeresve a szórványban élő hazai és külholni magyarokat. A kórus jövőre ünnepli megalakulásának 90. évfordulóját.
2017. október 28., 13:162017. október 28., 13:16
Református dalkörként, 1928-ban alakult a székelyudvarhelyi, 1994 óta az egykori karnagy, Balázs Ferenc nevét viselő vegyeskórus. Az 1950-es évek elején a kisiparosok, néhány év múlva pedig a Művelődési Ház kórusaként működött tovább.
Népdalfeldolgozásait a tagok mai napig éneklik, ugyanakkor zenei nagysága, sokoldalú tevékenysége, embersége előtt tisztelegve kétévente nemzetközi kórusfesztivált szerveznek – mondta Bíró Edit elnök. 1972 és 1997 között Fodor Béla, Lőke Viola, Sinka Ignác és Csutak Ildikó karnagyok álltak a formáció élén, majd Orosz-Pál József vette át a kórus vezetését.
A vegyeskarban jelenleg negyvenheten, tizenkét férfi és harmincöt nő énekel, az átlagéletkor hatvan év felett van. A tagok többsége nyugdíjas pedagógus,
míg a legifjabb, 45 éves tag három éve csatlakozott hozzájuk. Az éneklés szeretete, a sok közös élmény jó csapattá kovácsolta őket. Mindannyiuknak az itthoni éneklés jelenti az elsődlegességet, így legtöbbször Székelyudvarhelyen és a közeli falvakban lépnek fel. Emellett néhány éve
Ápolják az anyaországi testvérvárosi kapcsolatokat, ugyanakkor a külföldi meghívásoknak eleget téve Székelyföld hírét vitték Bécsbe, Rómába, Párizsba, Brüsszelbe, Prágába, illetve Pozsonyba is.
Jövőre lesz 90 éves a kórus
„A szórványban énekelve olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyeket nem lehet elmesélni, mert nem jön át a szavakon az érzelem, a szeretet, amit kapunk az ott élő emberektől, nem lehet érzékeltetni, mit jelent székely ruhában végigvonulni a városokban, falvakban, a könnyes szemeket látni, a baráti kézfogásokat, öleléseket érezni egy-egy fellépés alkalmával” – mesélte Bíró Edit. A tavalyi kiszállás után – amelyen Bukarestbe, Resicabányára, Lugosra, valamint Brassóba látogattak – fogalmazódott meg a gondolat, hogy az idei, szeptemberi fesztiválra a szórványban élő kórusokat hívják meg, akik eleget is tettek a felkérésnek.
Először énekeltek Székelyföldön, akárcsak külföldi meghívottjuk, egy fiatal gagauzi tánc-ének együttes tagjai. Jövőre ünneplik a kórus megalakulásának kilencvenedik évfordulóját, most erre készülnek, ugyanakkor májusban Komratba, a Gagauz Autonóm Tartomány fővárosába utaznak, az idei fesztivál gagauz fellépőinek meghívására.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!