
Hónapokig folynak még a munkálatok, aki siet, az Farcád irányába kerülheti el az útszakaszt
Fotó: László Ildikó
Több hónapja borzolja az autósok kedélyeit a Székelyudvarhely Székelykeresztúr felőli kijáratánál zajló útfelújítás, hiszen rendszerint torlódások alakulnak ki a helyszínen – ráadásul az útszakasz minősége is pocsék. A polgármesteri hivatal közlése szerint a munkálatokat év végéig kell befejezni, így egyhamar nem javul a helyzet – aki siet, az Farcád irányába tehet kerülőt. A Bikafalvát Székelyudvarhellyel összekötő kövezett út felújítására nincs lehetőség.
2023. február 20., 21:052023. február 20., 21:05
A II. Rákóczi Ferenc utca teljes felújítása – amelyre az Európai Unió programjában pályázva nyert támogatást Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – tavaly őszi megkezdése óta rendszerint viták tárgyát képezi a közösségi médiában, hiszen naponta alakulnak ki torlódások, forgalmi dugók Székelyudvarhely Székelykeresztúr felőli kijáratánál. Többen a városvezetést hibáztatják a kialakult helyzetért, hiszen a várakozás miatt elkésnek munkahelyükről vagy éppen megbeszélt találkozóikról. Mások viszont úgy vélekednek, hogy nincs mit tenni, ezzel jár a korszerűsítés, ezt most el kell viselni. Az is tény, hogy
A többnyire kedvező időjárásnak köszönhetően csak két hét szünetet tartott (a jelentős lehűlések miatt) a tavalyi kezdés óta a kivitelezéssel megbízott konzorcium, azon kívül folyamatosan dolgoztak, hogy mielőbb befejezzék az utca felújítását – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől.
Mostanra földbe helyezték az esővíz-elvezető csatornák egy részét, ugyanakkor a járda kialakítása is zajlik, amit a projektben szereplő bicikliút megépítése fog követni. Természetesen, még további esővíz-elvezető csatornákat is kell elhelyezzenek, de ennek nagyja már befejeződött. A helyszínen jelenleg is dolgoznak, a forgalom pedig irányított a szakaszon.
Fotó: László Ildikó
A szóvivő közölte,
A munkálatot év végéig kell befejezni, de nem az időhúzás a cél – magyarázta, a lakosság türelmét kérve.
Zörgő Noémi kérdésünkre arra is kitért, hogy nagyon rugalmas volt a gázszolgáltató, hiszen prioritásként kezelték azokat a székelyudvarhelyi utcákat, ahol felújítás van tervben, így a II. Rákóczi Ferenc utcában is kicserélték már a gázvezetékeket. Mindezt saját költségükön. Az ivó- és szennyvízhálózat kiépítése is megtörtént az út alatt.
Fotó: László Ildikó
Némileg bonyodalmasabb volt a hivatal és a villanyszolgáltató közötti tárgyalás, ők ugyanis még nem helyezték a földbe a vezetékeiket a helyszínen. Végül abban egyeztek meg a városházával, hogy elhelyezik az út alatt a kábelcsatornákat, amelyekbe már a felújított útszakasz megrongálása nélkül egyszerűen belefűzhetnek huzalokat. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy
Kijelentette, fórumot is tartottak az érintett utca lakóinak, amelyen részletesen tájékoztatták őket a helyzetről.
Zörgő Noémi hangsúlyozta, aki siet, az a Székelyudvarhely – Farcád – Bikafalva útvonalon kerülheti ki a munkálatokat, ahol gond nélkül haladhatnak. Az intézményhez beérkezett javaslattal kapcsolatban, miszerint a közlekedés megkönnyítése érdekében fel kellene újítani a Székelyudvarhelyt Bikafalvával (a vasút mentén) összekötő utat, közölte, a hivatal munkatársaival már tartottak helyszíni szemlét, de sajnos a kért munkálatokra nincs lehetőség. Utóbbit azzal indokolta, hogy nagyon keskeny útról van szó, amelyen mindössze egy sávot lehetne kialakítani. A szakasz kiszélesítésére ugyanakkor nincs lehetőség, hiszen az ott lévő telkek magán- vagy éppen a Román Állami Vasúttársaság (CFR) tulajdonában vannak.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
szóljon hozzá!