Aki ma libát nem eszik, egész évben éhezni fog

Galliában szolgált a római lovasságnál, 25 éves kora tájékán tette le a fegyvert, lett Poitiers-i Szent Hilár tanítványa, és alapított kolostort Ligugé-ban. 371-ben szentelték fel Tours harmadik püspökévé – legendája szerint,

Életét csodák és gyógyulások kísérték, 461-ben már ünnepet rendeltek el számára, 476-ban bazilikát építettek a sírja fölé. Tisztelete szülőföldjén is elterjedt, ahová egy alkalommal visszatérvén, anyját a házuk előtti kút vízével keresztelte meg – apja azonban mindvégig megmaradt pogánynak.

István király, amikor álmában meglátta a besenyők támadását, így kiáltott fel: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok! Zászlóira az ő képét festette, országát – Boldogasszony mellett – az ő oltalmába is ajánlotta, bár napját csak a szabolcsi zsinat (1093) emelte hivatalos ünneppé.

Székelyföldön is több település választotta védőszentjéül, viseli a nevét, így Feltorja, Kézdimartonfalva, Csíkszentmárton, Homoródszentmárton, Nyárádszentmárton, de szűkebb pátriánk határaihoz nem messze esik például Dicsőszentmárton vagy Szépkenyerűszentmárton, Brassó egyik középkori részét Szentmárton városnak nevezték régen, és Magyarigen közelében is volt egy mára elenyészett Szentmártonfalva település. A titulásával bíró templomok a legrégebbiek közül valók.

Elő a meleg ruhát!

Napjához nemcsak búcsúk kötődtek, hanem szokások, időjárási regulák is. Azt tartották, legkésőbb ezen a napon jönnek be az erdőről a településekre a hollók, mely madarat – Bod Péter irodalomtörténész szavaival élve – „némely nemzetek Szent Márton Madara néven emlegetik, azért mivel akkor kezd láttatni, a tél elközelítvén. Addig hideg erdőben lakik.”

Ha mégsem, akkor maradt a „fekete ló”, ami rövid télre utalt. Ilyenkor Szent Márton nyaráról beszéltek, vagy például Korondon – gúnyosan – dög asszonyok nyaráról, ami a kendertermesztés időszakából maradt fenn, „amikor is némelyik asszony szégyenszemre ezeken az enyhe napokon igyekezett az őszi kendermunkát befejezni” (István Lajos).

„Az ügyes asszony november elején olyan jól haladt a fonással, hogy Szent Mártonra már egy darabnak nevezett nagy matringot megfont. Megelégedéssel állapíthatták meg róla, hogy »megérdemelte a tőtött ludat«, illetve remélhette, hogy tavaszára elvégzi a fonni- és szőnivalót” – írja Bárth János.

Újbort a nagypohárba!

Egyes helyeken határnapként, azaz a bérelszámolás, tisztújítás, felköszöntés, ajándékozás napjaként tartottak számon. Az 1930-ban született vadasdi Simon Gy. Gyula még azt mesélte Székely Ferencnek, hogy az ő gyermekkorában „a pásztorokat nem Miklós, hanem Szent Márton napjáig fogadták.

Később Miklós napján, vagy az első hó lehullásakor hányták bé a juhokat, de Márton napján mindig beadták sónyalni, no meg számba venni, hogy van-e állathiány, farkaskár. Ez a behajtás rendszerint reggel történt, s estére már ki is engedték.

Szent Márton napjától a major magának kosaraz, azaz a juhokkal való ganéztatásért járó fizetség neki jár.”

Ugyanígy Atyhába, Siklódon, Szovátán vagy Pálpatakán is Mártont tekintették a juhok számba adása, széthányása napjának. „Legjobban a pásztorok várták, akik egész nyáron a falvaktól távol éltek, s csak egyszer-kétszer, vásárol alkalmával mulathatták ki magukat – olvassuk Barabás Lászlónál. – Ezért énekelték ősszel a pálpataki pásztorok:

Hozd el, Isten Szentmárton vasárnapját,
Hogy a pásztor mulathassa ki magát.”

Azt, hogy a bor ezenkívül miként kapcsolódik Mártonhoz, nehéz kihámozni, ugyanis állítólag ő nem élt vele, csak szőlőtőkét ültetett – igaz, Európa nyugatibb felén olyan hiedelem terjedt el róla, hogy a vizet is mámorító nedűvé tudta változtatni, vagy hogy a sírjáról gyűjtött vízcsepp a félig töltött boros edényt egy éjszaka alatt telivé varázsolta.

Bod Péter is csak annyit jegyzett le, hogy a régi franciák a részegséget Szent Márton nyavalyája néven emlegették, de maga sem tudta eldönteni, hogy ez a szent katona voltával magyarázható-e, lévén az ivás vitézi virtus, vagy pedig azzal, hogy „ezen a napon szoktak volt megrészegedni”.

Lehet, hogy a régi rómaiaktól „mentettük át” a téli évnegyedkezdő nap nagy lakomával, libasülttel, újborral való megünneplésének igen kedves hagyományát? Mindenesetre a még szőlőtermesztéséről egyáltalán nem híres Csíkszentmárton búcsúnapján is újbort isznak, ha kerül, a patrónusukat pedig egyenesen Nagypoharú Szent Mártonnak nevezik!