Fotó: Cimborák Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 2017. március 21-én, a bábszínházi világnapon indította útjára a Bábszínház a periférián című programját, melynek az volt a célja, hogy olyan helyszínekre is eljusson a társulat, ahol a közönség ritkán, vagy egyáltalán nem lát bábszínházi előadásokat.
2023. március 20., 11:112023. március 20., 11:11
Azóta minden évben más és más előadás szabadtéri változatát viszik ki a város különböző tereire, lakótelepeire, vagy ha az időjárás nem teszi lehetővé, akkor olyan közösségeket szólítanak meg, hívnak el a bábszínházba, akik ritkán, vagy egyáltalán nem látták előadásaikat. Idén sem lesz másként, március 21-én, kedden 12 és 18 órától az 1x1 Királyfi (r. Dávid Péter) című zenés mesejátékot játsszák, amelyet öt évnél idősebbeknek ajánlanak.
– fogalmazott meghívójában a társulat.
A bábszínházi világnap alkalmából a műfaj népszerűsítése érdekében bábos installációkat és bábsimogatót rendeztek be a Tamási Áron Színház előterében. A kiállításon való körbevezetés bábszínészek biztosítják. Szervezett csoportok jelentkezését várják a következő időpontokra: március 21-án 10, 11, 12 és 13 óra. A kiállítást szabad közönségnek is jó szívvel ajánlják 17 órától.
A programokra a belépés díjtalan, viszont az előadásokra és a bábsimogatóra is előre be kell jelentkezni a 0755-335 400-ás telefonszámon, Csüdöm Eszternél.
Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.
Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.
A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.
Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.
Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
szóljon hozzá!